3p

A boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke, Milorad Dodik elhagyta Magyarországot, nem kapott politikai menekült státuszt.

Felállítjuk az Otthon Start Programirodát. Részletek délután, a Kormányinfón! – közölte Orbán Viktor a Facebookon. Így is lett, szerdán 15 órától a Karmelita kolostorban tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vitályos Eszter kormányszóvivő és Panyi Miklós parlamenti államtitkár, aki részletesen beszélt róla. 

Az Otthon Start Program fix 3 százalékos hitelprogram szeptember 1-jével indul, a kormányrendelet már meg is jelent. A kapcsolódó CSOK-rendelet társadalmi egyeztetésen van. A program keretében az első lakáshoz jutók fix 3 százalékos hitelt vehetnek fel, 10 százalékos önerővel, korhatár nélkül, használt vagy új ingatlanok vásárlására. A megvásárolt lakás ára maximum 100 millió forint lehet, a házaknál pedig 150 millió. Nincs árfolyam- és kamatkockázat. A havi törlesztőrészlet jóval alacsonyabb lesz, mint a piaci lakáshiteleknél – ígérik.

A fiatalok számára nagyobb ingatlanok is elérhetővé válnak a konstrukcióval. A negyedik erőssége a programnak az önerő Panyi szerint. Kombinálható lesz a többi családtámogatási programmal is, például a CSOK+-szal vagy a Falusi CSOK-kal.

Flek Zoltánról élesen fogalmazott
Flek Zoltánról élesen fogalmazott
Fotó: MTI

Létrejön az Otthon Start Programiroda. Feladata a koordináció és az új lakásépítések ösztönzése, valamint a szakmai és lakossági észrevételek befogadása lesz.

Az új lakásépítések gyors elindítása érdekében felgyorsulnak a lakásfejlesztések, amelyek a fiatalok első otthonszerzését támogatják. Minden olyan projektnek, amely minimum 250 lakást épít, a kormány lehetőséget biztosít, hogy kiemelt kormányfeladat minősítést kapjon. A cél, hogy jövőre 20-25 ezer új lakás építése kezdődhessen el. 

Szóba került az is, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elkezdte a konzultációkat azzal a tíz legnagyobb magyar céggel, amelyeket az EU-USA közti vámok érintenek. Magyarország területén a vámok okozta károk miatt munkahelyvédelmi akciótervre van szükség, amit a következő két hétben a kormány el fog fogadni. 

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke elhagyta Magyarországot, nem kapott politikai menekült státuszt és nem kapott pozíciót egy szervezet élén sem.

Dodikot szerdán fosztotta meg megbízatásától az ország választási bizottsága, azt követően, hogy a múlt pénteken a boszniai fellebbviteli bíróság másodfokú ítéletében megerősítette az ellene hozott elsőfokú ítéletet. 

A Fleck Zoltán-üggyel kapcsolatban Gulyás Gergely kijelentette: „Ahol Fleck Zoltán oktathat, ott nácik és kommunisták is oktathatnak”.

Az újságírók kérdezték a minisztert a Sebestyén József halálával kapcsolatos nyomozásról, Orbán Viktor utódlásáról, Hatvanpusztáról és más közéleti témákról is. Mindezekről a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikkéből tudhat meg többet. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG