3p
Az Európai Parlament 40 százalékos csökkentést akart, Németország és több keleti tagállam ragaszkodott volna az eredeti, 30 százalékos célértékhez. A megállapodás után jöhetnek a konkrét intézményközi egyeztetések.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Hosszú vita után kompromisszum született a környezetvédelemért felelős európai uniós szakminiszterek keddi tanácsülésén, amelynek értelmében 2030-ra 35 százalékkal kellene leszorítani az új autók szén-dioxid-kibocsátását a 2021-re előirányzott értékekhez képest, az egyezség azonban bizonyos kivételeket is tartalmaz.

Az éjszakába nyúló tárgyalásokon a résztvevők végül megállapodásra jutottak, amelynek alapján a tagországok kormányait tömörítő tanács már szerdán megkezdheti az intézményközi egyeztetést a kérdésről a másik uniós társjogalkotónak számító, 40 százalékos mérséklést zászlójára tűző Európai Parlamenttel.

A vita meglehetősen nehéz volt, Németország és több keleti tagállam sokáig ragaszkodott az Európai Bizottság által eredetileg javasolt 30 százalékos célértékhez, amelyet mások - például Franciaország - viszont 40 százalékra akartak emelni. Az EU soros osztrák elnöksége által beterjesztett kompromisszumra húsz ország szavazott igennel, négy nemmel, négy pedig tartózkodott.

A pontos részleteket egyelőre nem ismertették, annyit azonban tudni, hogy valamelyest eltérő szabályok vonatkoznának azokra az országokra, ahol az uniós átlag 60 százalékánál alacsonyabb a zéró- és alacsony kibocsátású járművek piaci részesedése a személyautók és kisteherautók piacán.

A hatalmas autóiparral rendelkező Németország képviselője szerint a 40 százalékos visszavágás munkahelyeket sodort volna veszélybe és ártott volna a gazdaságnak, Berlinnek pedig bizonyos keleti tagállamokkal együtt sikerült is blokkoló kisebbséget létrehoznia ennek megakadályozására. Többek között Hollandia és Írország ugyanakkor csalódottságának adott hangot az álláspontjuk szerint nem kellően ambiciózus tárgyalási mandátum miatt. A luxembourgi ülést követően Miguel Arias Canete uniós klímavédelmi biztos üdvözölte a megegyezést.

A tervezet célja a közúti közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás mérséklése azon vállalások keretében, amelyek alapján az EU-nak a következő évtized végéig összességében legalább 40 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest. A hivatalos adatok szerint mindössze 0,1 százalék volt az elektromos autók aránya 2015-ben Európában, a hibrideké pedig 0,4 százalék. Európában évente 400 ezer korai haláleset írható a légszennyezés számlájára.

Aligha van most fontosabb téma a Földön a károsanyag-kibocsátás mérséklésénél: az ENSZ hétfői jelentése szerint csak 12 évünk maradt arra, hogy drasztikusan csökkentsük a globális széndioxid-kibocsátást, különben a globális felmelegedés olyan szintre jut, ami végzetes hatással lesz az emberiségre. Azonban az EU igyekezete aligha lesz elég, hiszen közben a bolygó második legnagyobb széndioxid-kibocsátójának, az USA-nak a kormánya nem is foglalkozik a jelentéssel.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG