7p
A világ egyik legnagyobb emissziójú országát kormányzó Fehér Ház makacsul hallgat az ENSZ friss klímaügyi jelentéséről, mely szerint 12 évünk van a károsanyag-kibocsátás drasztikus mérséklésére, aztán gyakorlatilag vége a bolygónak, ahogy ismerjük. Ausztrália viszont annál hangosabban tiltakozik a dokumentum ellen, és nyíltan kiáll a szénipara mellett.

Hétfőn jött ki az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) friss klímaügyi jelentése, mely minden eddiginél sötétebb képet fest az emberiség és a Föld jövőjéről. Leírja, hogy mindössze 12 évünk van arra, hogy a károsanyag-kibocsátás drasztikus és azonnali visszafogásával megmentsük a bolygót, különben a globális hőmérséklet-emelkedés már 2030-ra meghaladhatja a 1,5 Celsius fokot az ipari forradalom idején mérthez képest, ezzel pedig nekünk és a természetnek gyakorlatilag annyi.

1,5 Celsius fokos plusznál már általánossá válik az extrém szárazság, mindennaposak lesznek a futótüzek, árvizek, hurrikánok, és olyan durva élelmiszerhiány alakul ki, ami már emberek százmillióit érinti.

De legyen bármennyire is súlyos a helyzet, úgy tűnik, a világtörténelem legnagyobb széndioxid-kibocsátóját, az USA-t nem hatja meg a jelentés. Pontosabban annak elnökét, Donald Trumpot. Trump eddig még semmit sem reagált a klímaügyi dokumentumra: Twitterén megemlékezett a Kolumbusz-napról, repülőre szállt, és elutazott Orlandóba, hogy beszédet mondjon a rendőrvezetők éves gyűlésén, majd onnan visszatérve részt vett szexuális zaklatással vádolt jelöltje, Brett Kavanaugh főbíró ünnepélyes eskütételén.

Trump hallgatása tulajdonképpen nem meglepő, hiszen már 2016-os kampányának is az volt az egyik fő ígérete, hogy a megújuló energiákra fittyet hányva friss vért pumpál az amerikai széniparba, majd tavaly már azt jelentette be, hogy kilépteti az USA-t a párizsi klímaegyezményből.

Ezen túl az amerikai elnök, aki jó ideje csak gúnyolódik az ember okozta éghajlatváltozás tudományán, kétharmadával csökkentette az USA hozzájárulását a globális alaphoz, amely az éghajlatváltozás mérsékléséért küzd, és fejlődő országokat segélyez, valamint megpróbálta csökkenteni a klímakutatás állami finanszírozását, ami eddig csak azért nem sikerült neki, mert a kongresszus ellenállt.

A Fehér Ház szintúgy nem adott ki hivatalos reagálást a jelentésre. Bill Shine, az intézmény kommunikációs igazgatója annyival intézte el a témát, amikor Brett Kavanaugh eskütétele után a kormányzat álláspontjáról érdeklődtek, hogy "ez most Kavanaugh estéje." Az ünnepség után Lindsay E. Walters, helyettes szóvivő egy kis maszatolás után megjegyezte, hogy az USA széndioxid-kibocsátása 2005 és 2017 között 14 százalékkal csökkent, míg ugyanezen időszak alatt ez az érték 21 százalékkal nőtt világszerte. (Donald Trump csak 2017. januárja óta az USA elnöke.)

De az amerikai szövetségi kormány ebben a kérdésben nem az egész Egyesült Államokat képviseli, hanem leginkább csak saját magát. Kaliforniával, New Yorkkal és Massachusetts-szel az élen ugyanis több állam, helyi kormány és nagyvállalat azon dolgozik, hogy regulációk és technológiai innovációk útján visszafogják a károsanyag-kibocsátást.

Ez viszont a szakértők szerint nem elegendő, hiszen ha a világ jelenleg második legnagyobb széndioxid-kibocsátója központi intézkedéseket nem hoz a klímaváltozás visszafogása érdekében, akkor hiába minden helyi kezdeményezés és aktivizmus. Ráadásul Trump közönye dominó-effektust indíthat be, akár a nagyon közeli jövőben.

A károsanyag-kibocsátás mellett az erdőpusztítás is nagymértékben hozzájárul a klímaváltozáshoz. Brazíliában nemsokára különösen felpöröghet a fakitermelés.

A brazil elnökválasztás első fordulójában erős pozícióba került "helyi Trump", Jair Bolsonaro szintén kiléptetheti az országát a párizsi klímaegyezményből, illetve megnyithatja az Amazonas esőerdőit az agráriparnak. Itt 2005 óta kormányzati lépésekkel harcoltak az erdőpusztítás ellen, tavaly azonban a kaotikus belpolitikai helyzet lefoglalta a hatóságokat, melyek így nem tudnak fellépni az illegális fakivágások ellen, ezért a kedvező trend megfordult. Ha pedig a fakitermelés még egyenesen kormányzati lökést is kap a világ harmadik legerdősebb országában, az beláthatatlan következményekkel járhat - főleg úgy, hogy 2017-ben enélkül is világszerte minden másodpercben egy focipályányi erdőt vágtak ki.

Az IPCC-jelentés hangsúlyozza: nincs még veszve a Föld, a klímaváltozás megállítása most még technikailag kivitelezhető. Minden a politikai akaraton múlik. Ami, úgy tűnik, nem csak az USA-ban és Brazíliában hiányzik, hanem Ausztráliában is.

Az ausztrál kormány a Fehér Házzal szemben nem hallgatott és maszatolt, hanem szinte azonnal elutasította a jelentést, amint azt nyilvánosságra hozták. Az ország miniszterelnök-helyettese, Michael McCormack azt mondta, a megújuló energia nem pótolhatja a szenet, és Ausztráliának "abszolút" folytatnia kell a szénkitermelést és -hasznosítást. Azt is elmondta, hogy a kormánya nem fog változtatni az álláspontján, "csak mert valaki azt mondja, hogy valami jelentést kell követnünk." De Bill Shorten ellenzéki vezető sem szólította fel a kormányt a szén elhagyására, csupán azt mondta, több megújuló energia szükséges.

Eközben Scott Morrison miniszterelnök azt hangoztatja, hogy Ausztrália 2030-ra el fogja érni a párizsi klímaegyezményben foglalt célkitűzést, hogy a 2005-ös szintjük alá csökkentsék az emissziójukat 26-28 százalékkal. Ennek viszont ellentmondanak a helyi környezetvédelmi hatóság által feltárt adatok, melyek szerint az ország károsanyag-kibocsátása épp, hogy emelkedőben van. Ausztráliának azóta nincs a 2020-t követő időszakra érvényes emissziócsökkentő programja, mióta a korábbi miniszterelnök, Malcolm Turnbull elvetette a károsanyag-kibocsátás korlátozásáról szóló határozatot.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök és helyettese, Michael McCormack.

Úgy tűnik, az ausztrál kormányt az sem zavarja, hogy az IPCC-jelentés rámutatott: ha sikerül 1,5 Celsius fokon belül tartani a globális hőmérséklet-emelkedést a 2 Celsius fok helyett, akkor nem pusztulna el a korallzátonyaik 100 százaléka - "csak" 70-90 százalékuk veszne oda.

McCormack hétfőn azt nyilatkozta egy helyi tévécsatornának, hogy a szénbányászat "nagyon, nagyon" fontos Ausztráliának, mert a szénalapú áramtermelés adja az ország elektromos energiájának 60 százalékát, ez az iparág 50 ezer embernek ad munkát, és emellett a legnagyobb exporttétel is.

A miniszterelnök-helyettes azt is bevallotta, hogy még el sem olvasta a jelentést, de ezt pótolni fogja, és megszívleli a benne leírtakat, mindazonáltal kihangsúlyozta, hogy a szén a jövőben is hfontos szerepet fog játszani az ország energiamixében. Hozzátette, semmi olyat nem látott eddig, ami pótolhatná a szenet a közeljövőben, és szerinte tovább lesz fontos a szén az országnak, "mint csupán 10 év."

Még a környezetvédelmi miniszter, Melissa Price is azt mondta, az IPCC-jelentést azért állították össze, hogy informálják a döntéshozókat, de a dokumentum "nem előírás". A miniszter elismerte, hogy Ausztrália emissziója "kismértékben" növekedett az elmúlt időszakban, de ezért a folyékony földgáz-termelést tette felelőssé. Szerinte ettől még el fogják érni a 2030-ra kitűzött emissziós célt, az ezt megkérdőjelező tudósokat pedig elintézte annyival, hogy "ez az ő véleményük". Price azt is elmondta, hogy szerinte felelőtlenség lenne 2050-ig kivezetni a széntermelést, hiszen addigra elérhetőek lehetnek a "tiszta szén" technológiák.

(New York Times, Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínai típusú gazdasági rendszer felé halad az USA?
Sasvári Péter | 2025. augusztus 21. 14:38
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lesz-e benzin
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:07
Maradunk 600 forint alatt.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péternek egy rossz szava sincs az oroszokra Munkács bombázása után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 11:39
A külügyminiszter szerint béke kell.
Makro / Külgazdaság MNB-botrány: hihetetlen újabb részletek derültek ki
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 10:05
Nem ért véget az ingatlanos bizniszelés.
Makro / Külgazdaság Előreléptünk egy fontos összehasonlításban, de így sem lehetünk elégedettek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 11:49
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Makro / Külgazdaság A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves kamatfokon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 20. 08:40
A kínai központi az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a bank és az ötéves kamat szerdán.
Makro / Külgazdaság Hosszú idő után lehet őszintébb Orbán Viktor mosolya
Csabai Károly | 2025. augusztus 20. 06:11
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
Makro / Külgazdaság Rémisztő mértékben emelkedik az államadósság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 14:50
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a második negyedévben elérte a GDP 76 százalékát.
Makro / Külgazdaság Ősszel lesújt a Fidesz ellehetetlenítési pallosa? Martin József Péter lesz a Klasszis Klub Live vendége
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 13:21
A közgazdász, szociológus, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója augusztus 27-én, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Trump elégedett lehet: az S&P nem rontott a hitelminősítésen
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 10:21
Az S&P megerősítette az Egyesült Államok „AA plusz” besorolását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG