2p
A honvédség nagyon elégedett a H145M paramétereivel.

Múlt pénteken jelent meg a hír arról, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerződést kötött az Airbusszal 20 új könnyű, többcélú H145M típusú helikopterek katonai változatára. A honvédség szakértői most a köztévében méltatták a beszerzést.

Mit tud a H145M?

A H145M típusú helikopter a kor legmodernebb technológiájával van felszerelve és például a legjobb rádiós berendezést, és a legerősebb hajtóművet kapta - mondta Koller József dandártábornok, a szolnoki helikopterbázis parancsnoka az M1-en az MTI tudósítása szerint.

A H145M hatezer méteren is képes repülni, ami ritkaságnak számít a helikopterek között, a sebessége 270 kilométer per óra, és 1600 kilogrammnyi terhet tud felemelni. A civil társaiknál jóval ellenállóbb katonai gépeket természetesen fegyverzettel lehet ellátni - fűzte hozzá.

Az Airbus korábbi sajtóanyagából kiderül: a megvásárolt változat gyorskötél-rendszer és nagyteljesítményű kamera mellett tűztámogatási rendszerrel, ballisztikai védelemmel és elektronikus ellentevékenységi, azaz önvédelmi rendszerrel van felszerelve. Az HForce fegyverrendszer pedig lehetővé teszi különböző gépágyúk, (irányítatlan és irányított) rakéták felszerelését. Az Airbus Helicopters Youtube-csatornáján egy olyan videó is található, ami az HForce fegyverrendszer működését mutatja be (nem mellesleg a felvétel a pápai reptéren készült):

A H145M-ek az Airbus szerint széles körben bevethetőek, alkalmasak csapatszállításra, légitámogatásra, megfigyelésre, légimentésre, fegyveres felderítésre, evakuálásra.

100 milliárdba kerül, tokkal-vonóval

Ahogy néhány nap után kiderült, lépcsőzetes kifizetéssel, összesen mintegy 100 milliárd forintot fordítanak az új honvédségi helikopterek beszerzésére. Ebben benne van a légierő 50 pilótájának kiképzése is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG