2p

A Milius amerikai romboló áthaladt vasárnap a Tajvani-szoroson, amit az amerikai haditengerészet rutinműveletnek nevezett, alig pár nappal azt követően, hogy Kína befejezte a sziget közelében végzett hadgyakorlatot.

Az amerikai 7. flotta tájékoztatása szerint az Arleigh-Burke osztályú rakétaromboló a nemzetközi jognak megfelelően, a nyílt tengeren hajózott át a szoroson, és a művelet arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egyesült Államok kiáll a nyitott és szabad indiai- és csendes-óceáni térség mellett.

Az Egyesült Államok a vitatott hovatartozású Dél-kínai-tengeren is rendszeresen hajt végre hasonló, demonstratív műveleteket. A Milius az előző héten az egyik olyan mesterséges szigetet közelítette meg, amelyet Kína alakított ki az ellenőrzése alatt álló területen, és amelyet ugyanakkor más országok is maguknak követelnek.

A kínai hadsereg az előző héten a precíziós csapásmérést és Tajvan blokád alá vonását gyakorolta, a művelet múlt hétfőn ért véget.

Kína szakadár tartományának tekinti az 1949, a kínai kommunisták polgárháborús győzelme óta saját kormányzattal rendelkező szigetet. A kínai vezetés deklaráltan figyelmeztetésnek szánta a Tajvan közelében rendezett hadgyakorlatot, miután Caj Jing-ven tajvani elnök találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével.

A Milius áthaladását követően a kínai hadsereg azt közölte, hogy figyelemmel követte a történéseket, és továbbra is magas szintű készültségben van.

Kína sosem mondott le nyíltan arról, hogy akár erővel is visszaszerezze az ellenőrzést Tajvan fölött.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Zelenszkij mondott egy számot: Putyinnak ez fáj igazán?
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 16:37
Az ukrán elnök szerint óriási az orosz bevételveszteség.
Makro / Külgazdaság Élő adás az MNB volt elnökével – kövesse velünk!
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 15:15
Simor András fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Egy fizetés már nem elég a megélhetésre? Baj van Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:21
Aggasztó horvát statisztika jelent meg.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály alig győzte dicsérni a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 11:22
Szerinte a magyar tőkepiac immár egy folyamatosan változó világgazdasági környezethez is képes volt hatékonyan alkalmazkodni.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 10:49
A héten csütörtökön tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Mitől is véd Trump pajzsa? Ma délután Simor Andrással beszélgetünk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:43
A volt jegybankelnök, közgazdász 15 óra 30-tól élőben válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire. Hangoljon a Klasszis Média YouTube-csatornájára!
Makro / Külgazdaság Ezen is múlhat Putyin békeszándéka? Oroszország egyik legnagyobb partnere irányt vált
Imre Lőrinc | 2025. november 12. 05:58
Az elmúlt időszak egyik legfontosabb, a magyar közéleti, politikai diskurzust is meghatározó bejelentése Donald Trumphoz és az új, vezető orosz energiavállalatokat célzó amerikai szankciókhoz kapcsolódik. Úgy tűnik, hogy az Egyesült Államok gazdasági büntetőintézkedései, ha nem is kényszeríthetik térdre Oroszországot, de jelentős ütést vihetnek be az agresszornak, amely egyik legfontosabb vásárlóját, Indiát is kezdi elveszíteni.
Makro / Külgazdaság Komoly bajban a német gazdaság?
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 13:02
A feldolgozóiparban különösen sötéten látják a helyzetet.
Makro / Külgazdaság Valami nagyon félrement a brit gazdaságban, az elemzők is másra számítottak
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 12:48
A Covid óta nem voltak ennyien munka nélkül.
Makro / Külgazdaság Szerbiában már hatottak az amerikai szankciók – lelépne az orosz tulajdonos
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 10:44
Átadná a NIS irányítását másnak az orosz tulajdonos.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG