1p
Nőtt azok aránya, akik úgy látják, hogy a következő 12 hónapban nem múlik el a recesszió. Egyébként globálisan Európában a legpesszimistábbak a fogyasztók a gazdaság jövőjét illetően.

Nőtt azok aránya, akik szerint Magyarország gazdasági válságban van, és abból a következő 12 hónapban sem lábal ki. A legutóbbi negyedik negyedévben száz megkérdezett magyarból 88 látják válságosnak a gazdaság helyzetét, és közülük 85 százalék gondolja azt, hogy tizenkét hónap alatt nem múlik el a válság. Utóbbiak aránya 3 százalékponttal emelkedett a harmadik negyedévi 82 százalékról.

A Nielsen 58 országban, köztük nálunk végzett tavaly év végi felmérése szerint a magyarok 88 százalékához képest nagyobb arányban tartják válságosnak országuk gazdasági helyzetét Európában az olaszok (98 százalék), horvátok (97), portugálok (96), írek (95), továbbá görögök (89). A hollandok aránya szintén 88 százalék, az utánuk következő franciáké pedig 86, míg a belgáké 83 százalék.

Változó érzetek

Magyarországon két éve, a 2011. negyedik negyedévi kutatás során még a válaszadók 91 százaléka érezte válságban a gazdaságot, egy évvel előtte pedig 81 százalék. A kérdésre, hogy mit gondol, a következő 12 hónapban gazdaságunk kikerül-e a válságból, a legutóbbi negyedik negyedévben a recessziót említők 85 százaléka válaszolt nemmel, 5 igennel, további 10 százalék pedig „nem tudom”-mal.

A tavalyi harmadik negyedévi felmérésnél 89 százalék látta válságban a gazdaságot; közülük 82 százalék nem gondolta, hogy gyorsan kilábal a gazdaság a válságból, 4 százalék viszont optimistán nyilatkozott, míg 14 százalék nem tudta.

Sosem rázzuk le a hiteleket - ez a legnagyobb gondunk

Legnagyobb gondot a magyar fogyasztók számára a következő hat hónap során – Európában egyedülálló módon – a hitel jelenti. Minden ötödik magyar a kölcsöntartozása miatt aggódik legjobban. Ebből a szempontból a görögök következnek 17, majd a románok 15, valamint az írek 14 százalékos említéssel. A vizsgált többi európai ország fogyasztói számára a legnagyobb gondot a gazdaság helyzete, a háztartási energia drágulása vagy a munkahelyek biztonsága jelenti.

Nálunk a következő hat hónap legnagyobb gondjai között a hitelt a gazdaság helyzete és a munkahelyek biztonsága követi (16-16 százalékos említéssel). Utánuk az élelmiszerek árának emelkedése következik (10), a gyerekek képzése és boldogulása (8), a háztartási energia árának növekedése (7), továbbá a munka és magánélet egyensúlya (5), egészség (4); egyéb tényezőket összesen a válaszadók 13 százaléka nevezett meg.

A válságban pesszimisták lettek az európaiak

Európa 29 vizsgált országában a negyedik negyedévi felmérésben a válaszadók átlag 75 százaléka szerint válságos gazdaságuk helyzete, ahogyan a harmadik negyedévben is. Nincs recesszió, mondja 25 százalék. A pozitív vélemények listáját a negyedik negyedévben Norvégia vezeti, ahol a fogyasztók mindössze 16 százaléka lát válságot hazájában. Kisebbséget alkotnak a pesszimista vélemények Lettországban és Svájcban is, 43, illetve 48 százalékkal.

„Globális összehasonlításban legpesszimistábbak az európai fogyasztók a gazdaság jövőjét illetően” – mutat rá a Nielsen elemzése. „Földrészünkön ugyanis a válságot érzékelők átlag 64 százaléka gondolja, hogy országa nem lábal ki a recesszióból a következő 12 hónap során. Arányuk 3 százalékkal nagyobb, mint a harmadik negyedévi felmérés során. Észak-Amerikában javuló tendenciával, 55 százalék a legutóbbi arány. Ázsiában-Ausztráliában, valamint Latin-Amerikában csak 40 százalék a mutató. Legalacsonyabb pedig Közép-Keleten és Afrikában, ahol a válaszadók 36 százaléka véli úgy, hogy országában a válság tizenkét hónapnál tovább tart”

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG