3p

A koronavírus-járvány kitörése óta még soha nem regisztráltak annyi új vírushordozót déli szomszédunknál, mint tegnap.

180 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Horvátországban az elmúlt 24 órában, közölték csütörtökön a horvát hatóságok.  

Turisták egy kávézóban az opatijai Riviérán 2020. július elsején. EPA/ANTONIO BAT
Turisták egy kávézóban az opatijai Riviérán 2020. július elsején. EPA/ANTONIO BAT

Új rekord

Ez önmagában még nem feltétlenül magas szám, az azonban már aggasztó, hogy új rekordot jelent: a koronavírus-járvány kitörése óta még sohasem találtak egy nap alatt ennyi fertőzöttet.

A koronavirus.hr adataiból az is kiderül, hogy míg májusban és június első felében sikerült nagyon alacsonyan tartani a diagnosztizált, új fertőzöttek számát, addig június második felében jelentős emelkedés indult meg. Azóta a napi új vírushordozók száma több esetben is átlépte a 100 főt.

A napi új, diagnosztizált fertőzöttek számának alakulása Horvátországban, 2020. február-augusztus (Forrás: koronavirus.hr)
A napi új, diagnosztizált fertőzöttek számának alakulása Horvátországban, 2020. február-augusztus (Forrás: koronavirus.hr)

Az ourworldindata.org adatbázisa szerint ugyanakkor június közepe óta az elvégzett tesztek száma is jelentősen növekedett, és körülbelül elérte az áprilisi-májusi szintet.

A hatóságok jelenleg 811 aktív fertőzöttről tudnak. 115 embert ápolnak kórházban, tízen vannak lélegeztetőgépen. Eddig összesen 6050-en kapták el a fertőzést, 161-en hunytak el.

A honlapon elérhető térképből kiderül az is, hogy a legtöbb aktív eset a fővárosban, Zágrábban (205) és Split-Dalmácia megyében (187) van.

Aktív koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban régiónként, 2020 augusztus 13. (Forrás: koronavirus.hr)
Aktív koronavírus-fertőzöttek száma Horvátországban régiónként, 2020 augusztus 13. (Forrás: koronavirus.hr)

A vírus tengerparti, éjszakai szórakozóhelyeken terjed, például a Pag szigeti Zrcen, Vodicen és Makarskában, új eseteket regisztráltak ugyanakkor Vir szigetén is.

Vissza a vörös listára?

Mint ismert, Horvátország a járvány visszaszorulásával párhuzamosan, már májusban elkezdte megnyitni határait a turisták előtt, hogy megmentse a nyári szezont.  

A diagnosztizált, új fertőzések számának újbóli emelkedése miatt ugyanakkor visszatérhet a szigor: Szlovénia például nem zárja ki annak lehetőségét, hogy "vörös listára" helyezi a szomszédját.

A Horvátországból érkező adatok aggodalomra adnak okot. Horvátország sokkal kevesebb tesztet végez, mint Szlovénia. Ezenkívül a turisták nem bíznak a horvát egészségügyi ellátási rendszerben, ezért inkább hazautaznak

-idézte az MTI Jelko Kacin szlovén kormányszóvivőt.

Olaszország csütörtöktől már szigorított a beutazási feltételeken: a Horvátországból érkezők számára kötelezővé tette a koronavírus-tesztet, amely nem lehet régebbi 72 óránál, vagy a beutazás után 48 órán belül PCR-tesztet kell végezni Olaszországban, az olasz állampolgároknak is.

Olaszország mellett Ausztria, Csehország és Szlovénia is jelezte Zágrábnak, hogy több fiatal a vírussal fertőzötten tért vissza horvátországi nyaralásáról.

Magyarország egyelőre a "zöld zónában" tartja a déli szomszédunkat.

A zöld kategória esetében a fertőzöttség és a kockázat is alacsony, a belépés vállalható

- írja a koronavírus.gov.hu.    

Ami a többi európai országot illeti, a legtöbb áldozatot, csaknem 47 ezret Nagy-Britanniában követelte a járvány. Olaszországban 35,2 ezren, Franciaországban 30,4 ezren, Spanyolországban 28,6 ezren hunytak el eddig a vírussal összefüggésben.

Az egyetlen, a járvány egész ideje alatt karanténmentes nyugati államban, Svédországban 5776 áldozatot regisztráltak. (Háttéranyagunkat a svéd helyzetről itt olvashatják.)

Globálisan a diagnosztizált fertőzöttek száma 20,9 millió. Csaknem 760 ezren vesztették életüket, 13 millióan meggyógyultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG