3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát - jelentette be keddi közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A moratóriumban lévők száma ugyanis jelentősen lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már csak a vállalati hitelek mindössze 1 százaléka, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent.

Nagy Márton ismertette: döntése során a kormány mérlegelte, hogy a kamatstop - amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint - már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt.

A gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatott arról is, hogy a lakosság és a vállalkozások megvédését, valamint a szankciók okozta gazdasági és inflációs helyzetet szem előtt tartva a kormány úgy döntött, hogy jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt. A kabinet rögzítette azt is, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg.

Nagy Márton szerint elegendő védelmet ad a kamatstop.  Fotó: MTI/Soós Lajos
Nagy Márton szerint elegendő védelmet ad a kamatstop. Fotó: MTI/Soós Lajos

Közleményében a miniszter ismét kitért arra, hogy a kormány továbbra is mindent megtesz a családok és a vállalkozások megvédése érdekében, már 11 intézkedésből áll a szankciók elleni védelmi vonal. "Támogatjuk az energiaintenzív vállalkozásokat, Gyármentő Programot hirdettünk, rendkívül kedvezményes hiteleket biztosítunk a Széchenyi Kártya Programon keresztül, továbbá a kkv-kra is kiterjesztettük a kamatstopot. A családokat pedig a rezsicsökkentés, a kamatstop, az élelmiszerárstop és a diákhitelekre kiterjesztett kamatstop védi" - sorolta Nagy Márton.

A miniszter felidézte: a koronavírus világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a kormány számos intézkedést hozott a háztartások és a vállalkozások megvédése, terheik csökkentése érdekében. Az első ilyen intézkedések egyike volt az átmeneti fizetési moratórium 2020. márciusi bevezetése, amely valamennyi lakossági és a vállalati ügyfélre egyaránt vonatkozott.

A moratóriumot a kormány kezdetben 2020. vége helyett előbb 2021 júniusa, majd októbere végéig hosszabbította meg. A járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhülésével párhuzamosan, 2021. novembertől a törlesztési moratórium célzottan, már csak egyes kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) számára maradt elérhető, amennyiben nyilatkoztak rászorultságuk indokoltságáról előbb 2021. október végéig, majd 2022. július végéig - emlékeztetett közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG