2p
2030-ra Európán belül az öt legjobb ország egyike akarunk lenni, ahol érdemes élni és dolgozni - mondja Varga Mihály.
Varga Mihály pénzügyminiszter, mellette Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón. (Fotó forrása: MTI Fotó, Soós Lajos)

Ezt a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után nyilatkozta, ahol a Magyar Nemzeti Bank, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatait vitatták meg.

A versenyképesség javítására kidolgozott elképzeléseket nyár végéig áttekintik, illetve egy-egy feladat elvégzéséhez felelősöket is hozzárendelnek - mondta Varga.

Van, ami megmenekülhet

A kormány gondolkodik azon, hogy az egészségpénztári megtakarítások adókedvezménye megmaradjon – mondta újságírói kérdésre Varga Mihály. A cafetéria a gazdaságpolitikai ösztönző rendszer egyik eleme csak, a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok között is van olyan, amelyik a területet érinti – tette hozzá utalva arra, hogy az egészségbiztosítások mellett a nyugdíjpénztári megtakarítások támogatását is fontosnak tartják. 

Ami a szociális hozzájárulási adót illeti, azért tervezték a további csökkentést 2019 júliusától, mert az adott év lezárását követően lehet az értékelést elvégezni – jegyezte meg a tárcavezető utalva arra, hogy a kormánynak nincs ellenére további adó- és járulékcsökkentés sem. 

A kormány azzal számolt, hogy az év egészében 3 százalék körüli infláció valósulhat meg – így kommentálta Varga Mihály újságírói kérdésre a legújabb inflációs adatokat.

Mi lesz a közszolgákkal?

Varga Mihály arra a kérdésre, hogy mi a kormány álláspontja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége azon javaslatáról, miszerint 100 ezer főt szükséges elbocsátani a közszférából, megjegyezte: a kormány elrendelte a létszámstopot, nem tervezi, hogy a következő hónapokban az államigazgatás mérete tovább növekedjen. Arról pedig közös gondolkodás zajlik, hogy miképpen lehetne „a közszolgáltatások színvonalának megtartása mellett, kisebb létszámmal” elvégezni a feladatokat - mondta a miniszter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG