4p

A német kancellár felderíttetné az orosz ellenzéki politikus állítólagos megmérgezését Putyinnal, de ő nem hajlandó erre. Feltevések szerint Navalnij teájába csempészték bele a mérget. Aznap állítólag mást nem is fogyasztott.

Kezdi elveszíteni türelmét Angela Merkel Vlagyimir Putyinnal kapcsolatban az orosz elnök Navalnij-ügyben tanúsított magatartása miatt, állítja a Bloomberg forrásaira hivatkozva.

Alekszej Navalnij egy 2019-es fotón. Oroszországban nem életbiztosítás ellenzékinek lenni. EPA/SERGEI ILNITSKY
Alekszej Navalnij egy 2019-es fotón. Oroszországban nem életbiztosítás ellenzékinek lenni. EPA/SERGEI ILNITSKY

Elmondásuk szerint a német kancellár frusztrált, mivel Putyin semmiféle rugalmasságot nem mutat.

Hiába szólt Merkel

Merkel – kevesebb mint két órával a német orvosok hétfői bejelentése után, miszerint valószínűleg megmérgezték a Putyin-kritikus politikust – arra szólította fel az orosz elnököt, hogy

az utolsó részletig derítse fel az esetet.

Bennfentesek szerint a kancellár gyors reakciójával azt kívánta üzenni, hogy nagyon komolyan veszi az ügyet – már csak azért is, mert nem ez az első olyan mérgezés vagy gyilkosság, amelyben a gyanú árnyéka vetül a Kremlre.

Alighanem Merkel is észrevette már, hogy

feltűnő gyakorisággal halnak nem természetes halált orosz ellenzéki politikusok, üzletemberek, ex-kémek és tényfeltáró újságírók: rejtélyes körülmények között megmérgezik őket, vagy hirtelen kiesnek egy ablakon.

A várt reakció azonban elmaradt: Oroszország egyelőre nem tervezi bűnügyi nyomozás indítását az ügyben, közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden.

Szerinte a német orvosok vizsgálatai nem bizonyítják egyértelműen, hogy mérgezés történt.

Nem értjük a német kollégák sietségét

– jegyezte meg a szóvivő. Hozzátette: nem lehet mérgezéséről beszélni, amíg nem találják meg a mérget Navalnij szervezetében.

Elemzők szerint

Merkel kvázi fogatlan oroszlánná vált (jövőre már nem indul a kancellári posztért), és eddigi esetleges befolyását is elveszítette Putyinnal kapcsolatban.

Az orosz elnöknek most még Donald Trump rosszallásától sem kell tartania – már ha egyáltalán érdekli az ilyesmi  –, hiszen az amerikai elnök választási kampányával és a koronavírus-járvánnyal van elfoglalva.

Hirtelen rosszullét

Mint arról beszámoltunk, Navalnij múlt csütörtökön lett rosszul a Tomszk-Moszkva járaton, ami miatt a repülő kényszerleszállást hajtott végre Omszkban. A politikus kómába esett, géppel kellett lélegeztetni.

Végül szombaton repülővel Berlinbe szállították a német Cinema for Peace Foundation magánalapítvány szervezésében.

Azóta egy berlini kórházban fekszik rendőri védelem mellett. A kórház legutóbbi közlése szerint

továbbra is kómában van; állapota súlyos, de nincs közvetlen életveszélyben.

Munkatársai és hozzátartozói szerint Navalnijt megmérgezték. A politikus egyébként ellenzéki jelöltekkel találkozott Szibériában, és állítólag anyagot gyűjtött a magas rangú tisztségviselők korrupcióját leleplező videóihoz.

A berlini Charité egyetemi klinika orvosai szintén azt közölték, hogy

a klinikai eredmények mérgezésre utalnak.

A konkrét anyagot még nem azonosították, de a hatását – az idegrendszer működéséhez szükséges kolinészteráz enzimek gátlását – többször kimutatták laboratóriumokban, fűzték hozzá.

Ezzel szemben az omszki orvosok állításuk szerint nem találtak sem méreganyagot, sem méregnyomot a politikus szervezetében. Ők azt valószínűsítik, hogy megbomlott Navalnij szénhidrát-egyensúlya, a vércukorszint hirtelen zuhanása miatt pedig anyagcserezavar lépett fel.

A Spiegel által megszólaltatott szakértő, Ralf Trapp szerint az omszki és a berlini vizsgálatok eredményeinek eltérése azzal magyarázható, hogy

az orvosok más-más elemzési módszert használhattak.

A végzetes (?) tea

Kira Jarmusch, Navalnij sajtótitkára szerint a mérget valószínűleg abba a teába csempészhették bele, amelyet a tomszki repülőtér kávézójában ivott  járata felszállása előtt.

Az ellenzéki vezér teázását egy ott tartózkodó dj, Pavel Lebegyev meg is örökítette:

Alekszej Navalnij teázik a tomszki repülőtér egyik kávézójában 2020. augusztus  20-án. (Twitter/Ivar Dale)
Alekszej Navalnij teázik a tomszki repülőtér egyik kávézójában 2020. augusztus 20-án. (Twitter/Ivar Dale)

A német lap szerint ez a tea volt az egyetlen élelmiszer, amit a 44 éves politikus aznap fogyasztott.

Később, a repülőtéri buszon még vidáman szelfizett, a repülőn azonban már rosszul lett – a történet ezt követő része pedig már ismert.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG