2p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Svédország és Finnország szuverén döntésén múlik, hogy csatlakoznak-e a NATO-hoz; a szervezet nem zárkózik el az új tagok felvétele elől - mondta Rob Bauer holland admirális, az észak-atlanti szövetség katonai bizottságának elnöke kedden Szöulban.

Bauer újságírók előtt hangsúlyozta: senkit sem kényszerítenek rá, hogy csatlakozzon a NATO-hoz, vagy hogy szállítson fegyvereket Ukrajnának. Szöuli látogatásán Bauer az ukrajnai háborúról, illetve Dél-Korea és a NATO katonai együttműködéséről tárgyalt.

Rob Bauer holland admirális. Fotó: Twitter
Rob Bauer holland admirális. Fotó: Twitter

Bauer látogatása egybeesett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök dél-koreai parlamenthez intézett hétfői beszédével, amelyben katonai segítséget, egyebek között páncélozott járműveket és légvédelmi rakétákat kért Szöultól.

A NATO-tisztségviselő elmondta: megvitatta Zelenszkij kérését dél-koreai tisztviselőkkel, de álláspontjuk továbbra is az, hogy egyelőre csak emberélet kioltására közvetlenül nem alkalmas eszközöket szállítanak Ukrajnának. Szöul eddig egyebek között golyóálló sisakokat és orvosi csomagokat küldött az országba.

 "Ha Zelenszkij elnök úr kéri ezeket a rendszereket, az azt jelenti, hogy szüksége van rájuk" - hangsúlyozta Bauer, hozzátéve, hogy a dél-koreai kormányon múlik, akar és tud-e fegyvereket küldeni Ukrajnába. Hangsúlyozta, hogy minden segítség fontos, a humanitárius segély és az élet kioltására nem alkalmas eszközök is, mert Ukrajna "a létéért küzd".

Megjegyezte: a NATO nem kéri erre Szöult, hiszen a szövetség sem nyújt közvetlen katonai segítséget, bár egyes tagállamai igen.

A tisztségviselő nem kommentálta azokat az értesüléseket, amelyek szerint az orosz erők vegyi fegyvereket vethettek be Mariupolban. Ugyanakkor aláhúzta: a NATO elemzése alapján Oroszország a jövőben Kelet-Ukrajnára fogja összpontosítani erőit, miután túl sok fronton indított támadást.

Bauer kiemelte: a NATO és tagjai továbbra is minden tőlük telhetőt megtesznek Ukrajna túlélésének biztosítása érdekében, de nem fognak repülőgépeket küldeni vagy csapatokat telepíteni az országba.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vasárnap elhagyja az országot Sulyok Tamás – elárulták az úti célt
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 10:13
A köztársasági elnök hivatala elárulta: háromnapos utazásra indul Sulyok Tamás.
Makro / Külgazdaság Fordulat Szerbiában: két hónap után beindult a kőolaj-finomító
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 09:41
Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás – közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
Makro / Külgazdaság Most végre kiderül, hogy hozott össze ekkora hiányt a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 08:53
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a munkaerőpiacról közöl adatokat, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás tavalyi részletes adatait teszi közzé.
Makro / Külgazdaság Minden csepp olajat kihozatna a Chevronnal Venezuelából az amerikai kormány
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 15:42
Az Egyesült Államok mielőbb bővítené a Chevron venezuelai engedélyét.  
Makro / Külgazdaság Bemondták az új számot, indul a hajsza a 2 százalékos növekedésért
Imre Lőrinc | 2026. január 17. 10:19
A 2 százalék lett az új bűvös GDP-célkitűzés. A legtöbb hazai elemző ekkora mértékű, vagy ennél enyhén magasabb, de mindenképp kettessel kezdődő növekedést vár 2026-ban Magyarországon. Ami biztos, hogy a kormány költekezései a választások előtt fűtik a gazdaságot, az ipar és a beruházások viszont továbbra is nagy kérdőjeleknek számítanak. Miként bizonyos értelemben az infláció is, hiába alakult az elmúlt időszakban a vártnál kedvezőbben.
Makro / Külgazdaság Kölcsönösen csökkenti a vámokat Kanada és Kína
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:35
Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg – jelentette be pénteken Mark Carney kanadai miniszterelnök Pekingben.
Makro / Külgazdaság Egy jó és egy rossz hírt kapott Donald Trump hazájából
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 17:01
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés az Egyesült Államokban decemberben havi összevetésben, ugyanakkor éves szinten lassuló ütemű bővülést jegyeztek fel – derült ki az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor adóemeléssel ünnepelheti a választási győzelmet
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 13:31
A magyar gazdasági folyamatok kifejezetten gyengén alakulnak, évek óta nem növekszik a GDP, miközben a költségvetés hiánya magas szinten ragadt. A gazdasági problémákat tetézni fogja a választási osztogatás, ami után Orbán Viktor komoly megszorításokra kényszerülhet az áprilisi voksolás után, olvasható laptársunk, az Mfor péntek reggeli cikkében.
Makro / Külgazdaság Előre lesöpör az asztalról minden kritikát a választásokkal kapcsolatban Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 12:37
Az az uniós nagykövet pedig, aki megszólal, kényelmetlen helyzetben találhatja magát. Kemény figyelmeztetéssel készült a miniszter egy pénteki eseményre.
Makro / Külgazdaság Az energia is jóval olcsóbb lett Németországban
Privátbankár.hu | 2026. január 16. 11:36
Itt vannak a legfrissebb német inflációs adatok. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG