4p

Az orosz-ukrán háború 489. napjának történései röviden.

  • Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök megerősítette, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezetője kedden megérkezett Fehéroroszországba. Biztosították azokat a biztonsági garanciákat, amelyeket Vlagyimir Putyin orosz elnök ígért a lázadás vezetőjének.
  • Lukasenka egyben felidézte a lázadás idején történteket, amikor felvette a kapcsolatot Prigozsinnal. "Az első fél órában káromkodással zajlott a beszélgetés. Kizárólag. A káromkodások száma tízszer több volt, mint rendes esetben. Persze bocsánatot kért, majd káromkodásokkal kezdte elmondani nekem, mi történt".

  • A fehérorosz elnök szerint a Wagner-csapatok által elfoglalt Rosztov-na-Donu városában nem esett bántódása senkinek. Beszámolt arról is, hogy a telefonbeszélgetés során elmondta Prigozsinnak, hogy kész Moszkva védelmére kelni, mint 1941-ben. Lukasenka közölte, hogy kezességet vállalt a telefonbeszélgetés során Prigozsin biztonságáért és erői áttelepítéséért.
  • Putyin szerint a Wagner-csoportot teljes egészében az orosz állam finanszírozta, tavaly május óta egy év alatt 86 milliárd 262 millió (több mint 339 milliárd forintot) rubelt fizetett ki.

A fehérorosz elnök megerősítertte, az országban van Prigozsin. Fotó: Depositphotos
A fehérorosz elnök megerősítertte, az országban van Prigozsin. Fotó: Depositphotos

  • Az orosz elnök arról is beszált kedden, hogy Ukrajna az ellentámadásának kezdete, június 4-e óta 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített. Csak az orehovói irányban, amelyet az ellenség a fő csapásiránynak tart, és csak az elmúlt hét nap alatt az ellenség 280 egységnyi haditechnikát, köztük 41 harckocsit és 102 páncélozott járművet veszített az orosz elnök elmondása szerint. 
  • Közben az ukrán légierő összegzése szerint Oroszország az Ukrajna elleni invázójának kezdete óta mintegy 140 darab pontatlan H-22 rakétát használt fel az ország támadására.

  • Dmitro Lunyin, a közép-ukrajnai Poltava megye kormányzójának beszámolója szerint kedden az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre a régióban lévő Kremencsuk város ellen. A település mellett hétvégi házakat ért találat, az előzetes információk szerint senki sem sérült meg. Megjegyezte, hogy létfontosságú infrastrukturális létesítményben sem okozott kárt a légicsapás. Hozzátette, hogy H-22-es rakétákat lőttek ki a térségre vélhetően orosz Tu-22-es gépekről.
  • Az ukrán vezérkar legfrissebb, keddi összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 590-nel 226 170-re nőtt. Az ukrán erők az elmúlt nap során megsemmisítettek egyebek mellett öt harckocsit és 28 tüzérségi rendszert.
  • A Wagner lázadásának elfojtásában részt vevő katonák gyakorlatilag polgárháborút akadályoztak meg Oroszországban - jelentette ki Putyin.

  • Az Európai Unió azután, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus és humanitárius partnerek útján már nyújtott segítséget Ukrajnának a Nova Kahovka-i gátszakadás hatásainak kezelésére, 500 generátort küld a Lengyelországban tárolt rescEU-készletből az érintett dél-ukrajnai régióba. 
  • Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelőmissziója szerint Oroszország több mint nyolcszáz civilt vett őrizetbe az ukrajnai háború kezdete óta, hetvenhetet pedig kivégzett közülük. A misszió 36 oldalas jelentése hetven fogolytáborban tett látogatáson és több mint ezer interjún alapul. A beszámolóból kiderült, hogy Ukrajna is megsértette a nemzetközi jogot a civilek önkényes fogva tartásával, de jóval kisebb mértékben.

  • Szerdán és csütörtökön Moszkvába látogat Matteo Zuppi bíboros, az ukrajnai háború lezárása érdekében közvetíteni próbáló vatikáni békemisszió vezetője. Ferenc pápa május végén bízta meg Matteo Zuppi bíborost, hogy vezesse az ukrajnai konfliktus lezárását célzó békemissziót - írta az MTI.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG