A szépemlékű 80-as, 90-es években még a magyar sajtóba is eljutott az évente „megrendezett” Chaos Tage, azaz Káosz Napok híre. Ilyenkor a jólétbe beleunt punkok összegyűltek Hannoverben Németország minden részéről, hogy a hatalomnak szánt üzenetként „átrendezzék” kicsit a várost, majd – az attrakció csúcspontjaként – hatalmasat bunyózzanak a megfékezésükre kivezényelt rendőrökkel.
Miután sikerült betörni megfelelő mennyiségű kirakatot, felszedni elegendő utcakövet és meginni az összes fellelhető alkoholt, véget ért a „móka”. A punkok hazamentek, mint akik jól tették a dolgukat (kivéve természetesen a kórházban vagy rendőrőrsön ébredőket).
Az akció egyszerre volt játék és lázadás a rendszer ellen.
A káosz hétvégéje
Valahogy a hannoveri performanszok jutottak eszembe a hétvégi oroszországi történésekről is. Mindkét eseménysor kaotikus volt, mindkettő a lázadásról (is) szólt, és mindkettőnél benne volt a levegőben, hogy „bármi” megtörténhet.
Van persze pár „apró” különbség. Míg Hannoverben szakadt punkok lázongtak, és maximum néhány utca külcsíne volt a tét, addig Oroszországban nagyhatalmú vezetők feszültek egymásnak, a tét pedig a Putyin-rendszer, az ukrajnai háború és térségünk jövője volt – na meg az, hogy fog-e füstölni este a Kreml. Az oroszok nem kispályáznak.
Ha belegondolunk, valójában nem meglepetés a hétvégi káosz. Nagyon is oroszos eseményeket láthattunk: mintha a XX. század eleji orosz történelem vagy egy XIX. századi orosz nagyregény elevenedett volna meg hirtelen.
Ha jól rémlik, már Dosztojevszkij „A félkegyelmű”-jében is feltűntek például Prigozsinhoz hasonló kétes, excentrikus figurák. Nem a főhősre, Miskin hercegre gondolok, mert neki legalább volt esze. (Aki pedig más típusú példákra vágyik, nézzen meg néhány Only in Russia videót a YouTube-on.)
Prigozsinnak vége
A Wagner-vezér mindenesetre elbaltázta a dolgot. Ennek három oka lehet. Túl sokat ivott. Túl sokat kokszolt. Vagy valóban kevés észt osztottak neki anno. A félúton megállás, a hadüzenet utáni visszatáncolás ugyanis a lehető legrosszabb választás volt. Vagy eleve bele se kellett volna kezdenie, vagy végig kellett volna vinnie a lázadást.
Hogy miért fordította vissza a seregét Moszkvától mindössze 200 kilométerre, talán sosem tudjuk meg.
Talán elszámította magát abban, hogy a hadsereg nem állt az oldalára. Talán belátta, hogy egy háború kellős közepén nem egymást kellene öldökölniük. Talán mondtak neki valami fontosat a telefonba.
Bármi is volt az, hatalma és birodalma egy pillanat alatt szétporladt, harcosai csalódtak benne. Fehéroroszországban már csak az árnyéka lesz régi önmagának. Ha lesz egyáltalán.
Túl nagy tétben ugyanis nem fogadnék arra, hogy még egy év múlva is az élők sorában tudhatjuk majd. A helyében kerülném a szusi bárokat és a magasemeleti lakásokat. Persze lehet, hogy felesleges menekülni. Sokan egyszerűen csak eltűnnek. A cár keze mindenhova elér. “Putyin nem bocsát meg az árulóknak.”
Repedés a falon
Két dolgot azonban elért a Wagner-vezér. Egyrészt visszaadta a reményt az oroszoknak, hogyha nagyon akarják, lehet változás. Nem egyszerűen, nem fájdalom nélkül, de lehet. Az emberek őt éltették, vele fogtak kezet, az ő harcosaival szelfiztek.
Putyinért senki sem vonult utcára. Ő már csak egy féligazságok és tévképzetek fogságában élő öregember, aki a világtól elzárt bunkere mélyéről irányít egy hazug, igazságtalan, véres háborút.
És ezzel kapcsolatos Prigozsin másik fontos tette is: kimondta, hogy az ukrajnai háború megindítása hazugságokra épül. Ukrajna nem akarta megtámadni Oroszországot. Az ukrán kormány pedig nem náci.
És ezt alighanem minden józanul gondolkodó orosz tudja (lásd az orosz 1420 videóit). Csak többségük egyelőre nem meri kimondani.
Ez persze nem jelenti azt, hogy Kijevnek és a NATO-nak mindent szabad, mint ahogy azt sem, hogy Oroszországnak nem lehetnek jogos biztonsági igényei. De ez a kaotikus hétvége nem erről szólt.
Hanem a rendszer megrendüléséről. A szabadságvágyról. A változásról. Amely – előbb vagy utóbb, a történelem ezt tanítja – Oroszországot is el fogja érni.
A Nagyító korábbi cikkeit itt olvashatják.
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Szembeúszva a világpiaccal: Miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?
