9p

Edinburgh nem csak Harry Potterről híres. A rengeteg látnivaló mellett ugyanis úgy hátba vágja az embert a történelem, hogy ámuldozva rója az UNESCO-világörökség részét képező óváros középkori utcáit. A Világjáró ezúttal Skócia fővárosában járt.

Hamisítatlan skót időjárásban érkeztünk meg: borongott, kicsit csepergett is, ám az elkövetkező napokban óriási szerencsénkre csak egyszer kaptunk a nyakunkba nagy esőt.

A reptérről egyenesen Edinburgh szívébe visz a busz, ahol az esti életbe csöppenve egyből behúzza az embert az a különleges érzés, amit a régi épületek sötét falai és az óváros girbe-gurba sikátorai árasztanak.

Itt a történelem mindenhol szinte tapintható valóság, árad, akár egy folyó, amitől misztikus és titokzatos minden, főleg éjszaka.

Egyes utcákon sétálva pedig azt hiszi az ember, hogy a következő sarok mögé pillantva megállt az idő, s átléphet egy másik dimenzióba, belecsöppenve a középkorba. Ugyanakkor a város nagyon is élő és modern, ahogy a helyiek és a turisták nyüzsögnek az utcákon a számtalan pub, étterem és szórakozóhely között, ahonnan sok helyről élő zene hangja szűrődik ki.

A Time Out magazin 2023-ban 53 ország szavazata alapján tizenharmadszorra választotta meg ,,a világ legszebb városának" Edinburgh-öt, amivel nem csak éjszaka, de másnap, világosban sem tudnánk vagy akarnánk vitatkozni. Ismét az óváros felé baktatva, a dombtetőn magasodik a város gyönyörű gótikus egyetemének kollégiuma – sokak szerint ez adta J.K. Rowlingnak a Harry Potter-sorozat felejthetetlen Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző szakiskolájához az ihletet.

Az Edinburgh-i Egyetem kollégiuma, állítólag erről mintázta J. K. Rowling a Roxfort Boszorkány- és Varázsló szakiskolát könyvsorozatában
Az Edinburgh-i Egyetem kollégiuma, állítólag erről mintázta J. K. Rowling a Roxfort Boszorkány- és Varázsló szakiskolát könyvsorozatában
Fotó: Privátbankár/Kormos Olga

 

És így néz ki a kollégium belső udvara. Hihetetlen
És így néz ki a kollégium belső udvara. Hihetetlen
Fotó: Privátbankár/Kormos Olga

Az írónő itt, Skócia fővárosában kezdte kidolgozni a mágusok és muglik világáról szóló történeteit, amikor 1993-ban a válása után kislányával ideköltözött. Több kávézó is őrzi írással eltöltött órái emlékét, a város leghíresebb szállodájában, a legendás óratornyáról is híres Balmoral Hotelben még egykori szobáját is ki lehet venni, ahol a könyvsorozat utolsó kötetét befejezte. A város egyébként tele van Harry Potter-rajongókkal: számtalan túrára be lehet fizetni, de van egy személyre kifejlesztett mobilapplikáció is. 

A The Elephant House névre keresztelt kávézó – ahol a könyvek szülőanyja sokszor írogatott, s melynek falát azóta rajongók irkálták tele – épp szemben található a Greyfriars Kirkyard temetővel, az írónő ide járt inspirációért, állítólag Voldemort neve is itt pattant ki a fejéből. A többszáz éves sírok miatt a temetőnek egészen különös atmoszférája van, egyesek direkt éjszaka keresik fel.

A bejáratnál Bobby kutya szobra fogadja az érdeklődőket, aki 14 évig őrizte gazdája, John Gray rendőr sírját. A helyiek azt állítják, szerencsét hoz, ha valaki megérinti a kiskutya orrát, Walt Disney még filmet is készített a hűséges eb történetéről. A temetőtől jobbra pedig még pubot is elneveztek róla.

A Viktória királynőről elnevezett utcában már kora reggel beállnak a sorba a rajongók a Harry Potter múzeum előtt
A Viktória királynőről elnevezett utcában már kora reggel beállnak a sorba a rajongók a Harry Potter múzeum előtt
Fotó: Privátbankár/Kormos Olga

Innen egy kőhajításnyira található a világ egyik legtöbbet fotózott kanyargós kis utcája, a Victoria Street színes házaival, ahol már kora reggel hosszú sor kígyózott a Harry Potter Múzeum előtt. Azt mondják, ez volt a kitalált varázslatos utca, a Diagon Alley megihletője.

De az óváros számtalan látnivalót kínál, csak győzze az ember idővel és pénzzel. Például az edinburgh-i várba érdemes előre online jegyet venni, mert hamar elfogynak, felnőtteknek 21 fontba (napi árfolyamon 10 ezer forintba) kerül. Innen aztán pazar kilátás nyílik az elegáns társasházakkal felépült „újvárosra”, s ha olyan szerencsések vagyunk, hogy pont 12-kor a vár belső udvarában tartózkodunk, még igazi ágyúdörrenésnek is fül- és szemtanúi lehetünk.

Órákat el lehet tölteni az Edinburgh-i Várban, ám esős időben nagy a tumultus
Órákat el lehet tölteni az Edinburgh-i Várban, ám esős időben nagy a tumultus
Fotó: Privátbankár/Kormos Olga

Jó bámészkodni a várba vezető híres Royal Mile-on – ahol szinte mindig lehet hallani skót dudaszót –, bár a főutcát már reggel turisták özönlik el. Így a számtalan, indiai kasmírt, skót és más viszkiket, szuvenírokat és sok egyebet kínáló kis üzleteknek garantált bevételük van az év minden szakában. Azért is, mert itt rendezik meg az Edinburgh-i Fesztivált, s annak keretében a világ legnagyobb művészeti fesztiváljának tartott Fringe-t, de a katonai parádé és az edinburgh-i karácsony is rengeteg embert vonz ide. A négynapos Hogmanay pedig a világ legnagyobb újévi ünnepségsorozata koncertekkel, színházi előadásokkal és híres utcabállal

Mindenesetre bármikor vet a jósorsunk Edinburgh-ba, az 1124-ben alapított, szintén a főutcán található, lenyűgöző St. Giles Cathedral-ba szinte kötelező betérni. Itt ravatalozták fel 24 órára 2022. szeptember 12-én II. Erzsébet királynő koporsóját, majd vitték Londonba a gyászszertartásra.

Az óvárostól eltávolodva  

Ha kicsit elegünk van a tömegből, elmenekülhetünk az Arthur Seat-re (Artúr király széke), ahová a külvárosból induló rövid gyalogtúra vezet. Bár itt jó időben szintén tömött sorokban jönnek-mennek az emberek – akár egy mini Caminón –, de felérve a dombtetőre 360 fokos panorámában gyönyörködhetünk, miközben a híres, tenger felől érkező skót szél minden rosszat kifúj az emberből.

A túraútvonalhoz vezető úton építették fel a skót parlament ultramodern épületét, ami gyökeres ellentétben áll a nép hagyományőrző mentalitásával – talán ettől még érdekesebb. Sőt, az újkori épület pont farkasszemet néz a brit királyi család skót rezidenciájával, amit sajnos épp zárva találtunk.

Épp zárva volt a királyi rezidencia, de a kerítésen át befotóztunk
Épp zárva volt a királyi rezidencia, de a kerítésen át befotóztunk
Fotó: Privátbankár/Kormos Olga

Olyan szép időben, mint amilyennel minket megajándékozott Edinburgh, kihagyhatatlan a Portobello Beach, a város tengerpartja. A kávézókkal és street food-okkal tarkított hosszú sétányon nyáron minden bizonnyal még nagyobb az élet, az ingyenes homokos strandokon pedig – ha a skót nyár van olyan kegyes – sokan az egész napjukat eltöltik.

Portobello Beach csak a gyalogosoké és bicikliseké
Portobello Beach csak a gyalogosoké és bicikliseké
Fotó: Privátbankár/Kormos Olga

Érdekes módon itt csónakoknak és hajóknak nyoma sem volt, szemben híres kikötőjükkel, Leith-szel, ahol a felújított régi dokk épületek érdekes elegyet alkotnak a modern házakkal. 1988 óta itt horgonyoz a Britannica Yacht (a belépőjegy ára szintén 21 font felnőtteknek), mellyel 1956-ban II. Erzsébet megérkezett Edinburgh-ba. A királyi család sokszor használta későbbi utazásai során is, de ma már múzeumként funkcionál.

Kísértetek, szellemek és más parajelenségek

Skócia híres kísértetjárta vagy más furcsa helyeiről is – elég, ha csak a Loch Ness-i szörnyre gondolunk, ahová szintén szerveznek túrákat. A naponta megváltott buszjegyünkkel (5,5 font, 2400 forint) szépen kiutaztunk a külvárosban található 16. századi Lauriston kastélyba, hátha saját magunk is észlelünk bármilyen borzongató furcsaságot. Hiszen van, aki arról számolt be, hogy fotóin utólag szellemet fedezett fel, mások lépteket és selyemszoknya suhogását hallották az idegenvezetés alatt. Ám a helyszínen derült ki, hogy csak napok múlva lenne szabad hely, így nagy bánatunkra csak kívülről csodálhattuk meg a csodálatos parkkal körülvett kastélyt.

Szerettünk volna a Lauriston kastélyban valami furát látni vagy hallani
Szerettünk volna a Lauriston kastélyban valami furát látni vagy hallani
Fotó: Privátbankár

A korábban említett Greyfriars Kirkyard temető sem mentes a furcsa jelenségektől. Sir George Mackenzie a 17. században volt Skócia főügyésze, és nem véletlenül kapta a Véres Mackenzie gúnynevet. 1691-ben itt temették el a Fekete Mauzóleumban, amely annak a börtönnek a tőszomszédságában található, ahol az általa megvádolt politikai foglyokat tartották.

Az azóta eltelt évszázadok során a sírkertben számos kísértetet véltek látni. Volt, aki kopogó szellemet is hallott, de nincs rá bizonyíték, hogy valóban maga Mackenzie lenne a földöntúli jelenségek mögött. Végül az edinburgh-i tanács bezáratta a mauzóleumot és a börtönt is, azóta csak szervezetten látogatható. És Edinburgh állítólag tele van ilyen titkokkal ... 

Gasztronómia és egyedülálló kocsmakultúra

A skót főváros éjjel-nappal nyüzsög, multikultisága szinte mindenhol tetten érhető, s pár nap alatt folyamatosan újabb és újabb színeit és arcát mutatja meg. Akár a szabadtéri piacokon, akár a harsogóan zöld parkokban ücsörgő, jókedvű és mosolygó embereken, akár a számtalan kávézó teraszán, vagy éppenséggel a rengeteg ingyenes múzeumban (például a Nemzeti Galéria és az Írók Múzeuma is díjmentes), akár a hihetetlen pubokban.

Az ingyenesen látogatható Nemzeti Galéria előtt sokszor nagy az élet
Az ingyenesen látogatható Nemzeti Galéria előtt sokszor nagy az élet
Fotó: Privátbankár/Kormos Olga

Merthogy a messze földön híres angolszász kocsmakultúra is hozzátesz a skót élményekhez. Alig lehet választani, hogy városnézés közben hol kortyoljunk el egy pohárka skót viszkit (határ a csillagos ég), csapolt cidert (6-7 font, azaz kb. 2800 forint) vagy a számtalan sörök (6-7 font) egyikét – akár a hömpölygő turisták elől menekülve, akár a kilométerektől sajgó lábunkat pihentetve. Bár azzal nem árt számolni, hogy Edinburgh az Egyesült Királyság második legdrágább városa London után.

Alig lehet választani a patinás pubok közül, mi a Theatre Royalt is kipróbáltuk
Alig lehet választani a patinás pubok közül, mi a Theatre Royalt is kipróbáltuk
Fotó: Privátbankár/Kormos Olga

Ennek ellenére is érdemes betérni például az Egyesült Királyság egyik legkedveltebb vendéglátóipari láncába, a Wetherspoonba, amely még/már szombat délben is tömve van jókedvű emberekkel. A finom italok mellett meg kell kóstolni az eredeti fish&chips-et (helytől függően 12-20 font, azaz 5200-8700 forint), vagy a skotch pie-t (16-20 font). A skót pite egy dupla tésztájú húsos pite, amelyet a hagyomány szerint darált birkahússal töltenek, de manapság általában marhahússal, néha bárányhússal töltik. És nemzeti ételnek számít a birkabelsőségből, zabpehelyből és fűszerekből készült haggis is, amit sokszor kínálnak az angol reggeli részeként.

Skócia visszatérhet az EU-ba?

Mindeközben Skócia célja jó ideje a függetlenedés, ugyanis a Brexit után szeretne ismét visszakerülni az Európai Unióba. Ha a Skót Nemzeti Párt a jövő májusban esedékes skóciai parlamenti választásokon többséget szerez az edinburgh-i törvényhozásban, felhatalmazást nyer az újabb függetlenségi népszavazás kiírására. Keir Starmer munkáspárti brit miniszterelnök azonban már többször is kijelentette, hogy nem kívánja engedélyezni az újabb referendum megtartását. (Az első, 2014-es népszavazáson a skótok többsége a Nagy-Britanniától való elszakadás ellen voksolt.)  

Mindenesetre, bárhogy alakul is Skócia sorsa, EU-tag lesz-e ismét, vagy sem, az nem kérdés, hogy Edinburgh különleges kisugárzását örökre megőrzi. 

A Világjáró többi cikkét itt olvashatja

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Vodka a fedélzeten, kutya a kézitáskában – ezt láttuk a felhők felett
Elek Lenke | 2026. február 28. 06:01
A Világjáró ezúttal nem egy csodaszép tájon vagy egy csilivili városban, hanem az oda vezető úton átélt élményeit eleveníti fel. Amelyek olykor nem kevésbé meghökkentőek.
Szubjektív A tűzzel játszik a magyar kormány Ukrajnával szemben – Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Csabai Károly – Havas Gábor – Izsó Márton – Wéber Balázs | 2026. február 27. 18:31
A héten újabb történelmi mélypontra süllyedt a magyar-ukrán viszony: miközben a Barátság kőolajvezeték továbbra is áll, a magyar kormány katonákat rendelt ki a hazai kiemelt energetikai létesítmények védelmére és a támadáselhárító eszközöket telepíttetett a közelükbe. Válaszul Kijev többször is bekérette a magyar nagykövetségi ügyvivőt. A kőolajvezeték egy politikai játszma áldozata lett, a legújabb magyar lépések már-már háborús készülődést idéznek. Bár ez alighanem „csak” választási kampányfogás, a tűzzel játszani még egy NATO-tagországnak sem lenne szabad.  
Szubjektív Borzalmas az ukrajnai háború mérlege, de azért van néhány jó hírünk
Wéber Balázs | 2026. február 24. 18:41
A pontosan négy éve dúló orosz-ukrán háborúban több százezren haltak meg, igazságos békére pedig semmi esély. A háború ugyanakkor megmaradt regionális szinten, és lassan mindenki kezd belefáradni. Nagyító alatt ezúttal négy év vérontás.
Szubjektív „Nem tudjuk, hogy mi folyik a gyárban” – gödieket kérdeztünk az akkumulátorgyár-botrányról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. február 21. 10:30
A Telex múlt heti tényfeltáró cikke szerint a Samsung gödi akkumulátorgyárában korábban számos alkalommal a határértéket sokszorosan meghaladó, az addig ismertnél jóval nagyobb mérgezőanyag-terhelés érte a dolgozók egy részét. Erre a nemzetbiztonsági szolgálatok adatgyűjtése derített fényt, miközben a munkavédelmi hatóság is számos alkalommal megbüntette a céget. A kormány tárgyalta az ügyet, de főleg nemzetgazdasági megfontolásból nem állította le a termelést. Az ügy mára politikai botránnyá is dagadt. Gödön kérdeztünk járókelőket mindezzel kapcsolatban.
Szubjektív Síelés helyett téli olimpia és Hitler Sasfészke
Kormos Olga | 2026. február 21. 05:57
Az ausztriai síelést manapság már szinte mindig érdemes kirándulásokkal színesíteni a hanyatló hóhelyzet miatt. Ennek szellemében a Világjáró ott volt az olaszországi téli olimpia 20 kilométeres biatlonversenyének befutóján, sőt a német határon túl az Adolf Hitler Sasfészke alatti bunkert is felkereste.
Szubjektív Orbán Viktor nem félti az országot egy Tisza-kormánytól – Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Vég Márton – Wéber Balázs | 2026. február 20. 18:31
Eldurvuló magyar-ukrán viszony, Rubio-vizit Budapesten, Orbán Viktor és Magyar Péter évértékelője, dagadó Samsung-botrány – ismét eseménydús héten van túl a magyar közélet. Jogosan mutogat-e Zelenszkijre a magyar kormány a Barátság kőolajvezeték leállása miatt és állítja le válaszként a dízelexportot? Miért jött valójában Budapestre az amerikai külügyminiszter? Milyen meglepő kijelentést tett Orbán Viktor az esetleges vereségéről? Mennyi pénzbe kerülnek nekünk az akkugyárak? És hova tűnt Magyarországról a dolgozói érdekvédelem? Erről is vitatkozott hangsúlyozottan szubjektív műsorunk, az Ez Viszont Privát e heti adásában Wéber Balázs vezető szerkesztő, valamint Király Béla és Vég Márton újságíró.
Szubjektív A vár, ahol Csák Máté is lakott – megnéztük Európa Kulturális Fővárosát
Vágó Ágnes | 2026. február 14. 05:55
Trencsénben most mindenütt kopácsolás hallatszik, a falakon az utolsó ecsetvonásokat végzik - javában készülnek az Európa Kulturális Fővárosa nyitóünnepségre. A helyi vár nagy múltú és hangulatos, útban odafelé pedig számos kiváló célpontot útba ejthetünk. A Világjáró ezúttal Nyugat-Szlovákiába, egy egykori magyar vármegyébe látogatott el.
Szubjektív „A kerítésen belül Korea van, nem Magyarország” – Ez Viszont Privát
Bózsó Péter – Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Wéber Balázs | 2026. február 13. 18:39
Óriási hullámokat vert a Telex héten megjelent cikke, amely szerint a nemzetbiztonsági szolgálat már évekkel ezelőtt az ismertnél jóval súlyosabb egészségkárosító szabálytalanságokra derített fényt a Samsung gödi üzemében. Amit ennek ellenére sem állíttatott le a gazdaság felvirágzását az akkugyáraktól remélő magyar kormány. Ez Viszont Privát műsorunk e heti adásában saját forrásaink beszámolóit közvetítve beszéltünk a gyárban uralkodó kőkemény munkakörülményekről és a dolgozók kiszolgáltatottságáról. De vajon miért tartott ki a kormány a koreai cég mellett? Hibás döntés volt-e ennyi mindent az akkugyárakra feltenni? És kinek állt érdekében a nemzetbiztonsági jelentések és a kormányülésen elhangzottak kiszivárogtatása?  
Szubjektív „Jussunk el odáig, hogy elinduljunk fölfelé” – az utca embere a Tisza Párt programjáról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. február 13. 14:21
A Tisza Párt múlt szombaton meghirdette Működő és Emberséges Magyarország című választási programját, és nyilvánosságra hozta a 240 oldalas dokumentumot. Járókelőknek tettünk fel kérdéseket ezzel kapcsolatban.
Szubjektív „Szerintem egy nagy humbug” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. február 7. 14:15
A magyar kormány 30 százalékos plusz rezsicsökkentést ígért a januári fűtésszámlákat tekintve. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy ez miként érinti őket, és mennyit tudnak vele spórolni. Aziránt is érdeklődtünk, hogy mennyiben döntő számukra a rezsicsökkentés az áprilisi választásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG