Essen a társasjátékosok Mekkája. Elkoptatott kifejezés, de nincs ennél találóbb: egyszer az életben minden társasrajongónak el kell jutnia oda, ahol igazi zarándoklat képét mutatja a tömeg mérete és mozgása is.
Ez azért is izgalmas, mert turisztikai célpontként amúgy kevesen választják „Németország energiafővárosát”. Nem mérhető a jelentősége Berlinéhez, Münchenéhez vagy éppen Frankfurtéhoz.
Viszont itt adták át először a Spiel des Jahres, vagyis az Év Játéka díjat 1979-ben – innen jutottunk el mára odáig, hogy idén októberben minden eddiginél többen, 230 ezren érkeztek ide kizárólag a társasjátékok miatt. És valahol a tömegben ott voltunk mi is, elsőbálozóként.
De hogy erre pont itt kerüljön sor, az kicsit olyan, mintha kockadobással vagy kártyahúzással dőlt volna el. Mindennél beszédesebb, hogy Essennek saját repülőtere sincs: Dortmundból, Kölnből vagy Düsseldorfból lehet ide eljutni, ha a leggyorsabb utazási módot választjuk.
Autóval tizensok óra az út, de ennek is van előnye: nem kell számolgatni, hogy hány társasjátékot tudunk majd hazavinni a kézipoggyászban, miután minden ruhánkat kidobjuk…
Fotó: spiel-essen.de
Játékos emberek misztériuma
Mi végül a „Düsseldorf” akciómezőre léptünk a munkásunkkal. A szakszókincs váratlan felbukkanásától kissé felszaladhat az olvasók szemöldöke, úgyhogy a repülés-vonatozás-buszozás részletezése helyett térjünk is rá a lényegre. Mi értelme ezer kilométert utazni, hogy aztán többszázezres tömegben játsszunk olyan játékokkal, amikkel a nappalinkban is tudnánk? És egyáltalán mire fel ez a nagy felhajtás, amikor tulajdonképpen csak kartondobozokba rakott papír-, fa- és műanyagdarabokról van szó?
Nos, ha a társasjátékok világa még mindig a Ki nevet a végén?-t, a Monopoly-t és az UNO-t jelentené, aligha gyűlt volna össze Essenben csaknem 1000 kiállító, akik összesen több mint 2000 ÚJ játékot mutattak be, az egyszerűen csak „Spiel”-ként emlegetett rendezvényen.
Amellett, hogy egy évi csaknem 20 milliárd dolláros piacról beszélünk, ez egy hihetetlenül sokszínű, gazdag szubkultúra, a maga szupersztárjaival – egyúttal viszont egy olyan hobbi, aminek extrém alacsony a belépési küszöbe: csak leülsz játszani a családoddal vagy a barátaiddal, és már bent is vagy.
Onnantól pedig te döntöd el, merre haladsz tovább. Pont, mint egy jó társasjátékban: a modern game-ek egyik kulcsszava ugyanis a DÖNTÉS. Te játszod a játékot, és nem az téged. Nincs többórás várakozás, hogy végre hatost dobj, és egyáltalán megmozdulhass a figuráddal. Van helyette rengeteg gyönyörű és okos játék, amik egymással versenyeznek a kegyeidért. És Essenben ezt járatják csúcsra.
A társasjátékosoknak ez az olimpia, az Oscar-díjátadó, a Super Bowl és a Sziget egyben.
Itt vannak a legnagyobb nevek, itt debütálnak a legújabb „nagy dobásnak” szánt játékok, és mindenki hallgatólagosan beleegyezik, hogy erre a négy napra teljesen megőrül – a szó legjobb értelmében.
Mindenki játszik!
Ki ismeri azt a viccet, amikor leül az asztalhoz az orkjelmezes programozó, az énektanár, a külpolitikai szakértő, a bűvész-világbajnok és bankigazgatóból lett társasjáték-tervező… hogy együtt kiszámolják, hány robotnak mennyit kell lépnie az óriás húsevő növények taktikus kiirtásához? Csak mert Essenben még erre is jó esély van. A csattanó pedig az, hogy a társasjátékos asztalnál mindenki egyenlő.
Fotó: spiel-essen.de
És az extrém külső teljesen elfogadott, már-már elvárt; de kedves mosoly és dicsérő szavak járnak egyetlen jópofa tematikus ruhadarabért is (köszi!). Itt mind azt ünnepeljük, ami összeköt minket.
Jelmezes látogatókból tehát nincs hiány, de maguk a kiállítók is sokszor beöltözve fogadják a játékosokat – és akkor még nem beszéltünk a standokról, amik önálló installációként is megállnák a helyüket. A vizuális ingerek legalább olyan lehengerlőek, mint amennyire sokkoló a tömeg mérete.
Minden érzékszervünket és a lábunkat is lefárasztotta a Spielen töltött nap. Néha csak azért ültünk le enni vagy inni, hogy addig se álljunk vagy menjünk. Mert bejárni a 8 csarnokot, az összesen 80 ezer (!) négyzetmétert bizony akkor is elvesz egy egész napot, ha semmi mást nem csinálunk, csak sétálunk és nézelődünk. Mindenhol van valami érdekes, mindig kezdődik egy program a kettővel arrébb lévő teremben.
Az egyik igazán exkluzív lehetőség a személyes találkozás a világhírű, több millió játékot eladó szerzőkkel, akiket – és itt most kicsit demagóg leszek – korunk sok hírességével ellentétben AZ AGYUK tett közismertté és közkedveltté.
Történeteket mesélnek, világokat építenek fel, és közben óraszerkezetszerűen jól működő mechanikákat raknak össze a játékok mögé.
Volt, akihez kígyózó sor állt a dedikálásnál: a már több mint 800 játékot jegyző élő legenda, dr. Reiner Knizia a 800. rajongóját is széles vigyorral fogadta, lehetetlen színű öltönyében és elmaradhatatlan csokornyakkendőjével.
És volt, akihez csak úgy odasétálhatott az ember, miközben a saját játékát tanította egy asztaltársaságnak: például Tomáš Holek, a hobbi legújabb gigasztárja – aki stílszerűen üstökösként robbant be a tavalyi Spielen, csillagászati témájú játékaival.
Mit vigyünk haza?
Szívet melengető volt látni azt is, mennyire jól pörögtek a magyar szerzők játékai, és egyébként is annyi honfitársunkkal futottunk össze, hogy túlzás nélkül otthon éreztük magunkat. Persze ide eleve azért akartam elmenni, hogy otthon érezzem magam, a világ legjobb hobbijának legnagyobb ünnepén.
Ami, hogy ne legyek képmutató, a vásárlásról is legalább annyira szól, mint arról, hogy leülünk játszani. Ép ésszel felfoghatatlan mennyiségű játékot halmoznak fel az emberek ebben a négy napban, külön megőrzők és futárszolgáltatások állnak készenlétben a „zsákmány” kezelésére.
Fotó: spiel-essen.de
És vannak már jól bevált stratégiák is: a visszajáró essenezők azt mondják, első nap kell lecsapni az akkor még egész standokat megtöltő használt vagy durván akciós játékokra, a 2-3. napon megvenni, ami gyorsan elfogy és jó eséllyel sokáig nem lesz elérhető, az utolsón pedig felvásárolni, ami a kiállítók nyakán maradt, és nagy kedvezménnyel árulják.
Mert egy ázsiai kiadónak például (és idén rengetegen érkeztek a Távol-Keletről) egész egyszerűen jobban megéri Essenben brutál olcsón eladni a játékokat, mint hazavinni: a szállítás ugyanis drágább, mint újra legyártani egy adagot.
Mi mondjuk alig vettünk valamit (a pénztárcám egyértelműen hálás a kisméretű poggyásznak), de azt mind dedikáltattuk – és pár szót váltottunk a jobbnál-jobb fej tervezőkkel is, akiknek megköszönhettük a számtalan vidám és értelmesen eltöltött órát.
Nekem ez Essen igazi varázsa: a (hasonlóan) gondolkodó emberek egésznapos társasága.
Senki sem marad ki a körből
Ha pedig az ember a családjával érkezik, és nem mindenkit köt le egyformán a táblák, kártyák, meeple-ök és dobókockák világa, ezer más módon el lehet tölteni az időt az építőjátékoktól a figurafestésen át a baltadobálásig vagy a minigolfig. Mert maga Essen nemcsak egy őrült fesztivál, hanem egyúttal a világ legnagyobb, sokszázezer résztvevős társasjátéka.
Másnap a düsseldorfi városnézés, a gyönyörű Rajna-parttal, a kedves kis hajózási múzeummal, az országos szinten is korán kezdődő, forralt boros-hangulatos karácsonyi vásárral, a szigorúan kis pohárból fogyasztandó Altbierrel és a kötelező Schnitzellel… már csak bónuszkör volt.
És igazság szerint ilyenkor az ember már a következő játékalkalomra gondol. A Spiel szervezői is úgy zárták a rendezvényt, hogy mindenkit várnak vissza 2027-ben. A mekkai zarándoklathoz hasonlóan itt is az a szabály, hogy egyszer elmenni kötelező, de többször is szabad.
A Világjáró többi cikkét itt olvashatják.
Kimagasló negyedéves eredményt közölt a Mol. 
