4p

A vagyontervezési tanácsokat és szolgáltatásokat (is) nyújtó Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda (CRWW) vezetője és a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke, Magyar Csaba május 28-án, csütörtökön délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.

A május 28-án, csütörtökön 15:30-kor kezdődő rendezvényünket a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán követhetik élőben. A konkrét linket az eseményre előzetesen regisztráltaknak küldjük meg. Vendégünknek  természetesen Ön is feltehet kérdéseket az adás alatt chaten, vagy előzetesen, a klasszisklub@privatbankar.hu címre is elküldheti azokat.

>> Jelentkezzen most!

A Tisza Párt kormányra kerülve azon kampányígéretét is beváltja, hogy bevezeti a vagyonadót. Amiről Kármán András pénzügyminiszter a május 12-ei parlamenti meghallgatásán azt mondta, hogy az nemcsak szimbolikus, hanem gyakorlati jelentőséggel is bír, mivel Magyarországon a második legmagasabb a vagyonok szélsőséges eloszlása az EU-ban.

Megtudhattuk azt is, hogy nem lesz effektív teher az érintettek számára, mert az adóhivatal meg tudja állapítani a vagyonadót. Aki az 1 milliárd forintos küszöb fölé kerül, kap adótervezetet, amit az illető módosíthat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig a központi adatbázisokat fogja használni. „Ezzel a lakosság döntő többségének nem lesz feladata” – jelentette ki Kármán.

A vagyonadót sokszor azért kritizálják az elemzők, mert nehéz beszedni. A pénzügyminiszter – akkor még jelöltként – erről azt mondta, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, a vagyonadó azokban az országokban volt sikeres, ahol széles volt az adóalap és alacsony az adókulcs, az új Pénzügyminisztérium is erre fog törekedni.

Magyar Csaba május 28-án, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a Klasszis Klub Live vendége
Magyar Csaba május 28-án, csütörtökön 15 óra 30 perckor lesz a Klasszis Klub Live vendége
Fotó: Crystal Worldwide

Mindenesetre figyelmeztető, hogy mindössze három európai országban van érvényben teljes körű, azaz a társasági részesedésekre is kiterjedő vagyonadó, Svájcban, Norvégiában és Spanyolországban. A többi európai ország többségében vagy egyáltalán nincs ilyen adónem, vagy csak részleges, specifikus vagyontípusokra (például kizárólag ingatlanokra vagy luxustárgyakra) korlátozódó adókat alkalmaznak.

Meglehet, azért sem annyira elterjedt a vagyonadó Európában, mert az viszonylag csekély súlyt képvisel a költségvetés teljes bevételéből. Svájcban az összes adóbevétel mindössze 4,3, Norvégiában 1,5, Spanyolországban pedig 0,6 százaléka származott a teljes körű vagyonadóból – derül ki az OECD adataiból. De a Niveus szerint a tervezett magyarországi vagyonadóból évente a költségvetésbe befolyó közel 100-150 milliárd forint is csak 0,5 és 0,75 százalékot tehetne ki a teljes adórendszeren belül.

Emellett az új kormány átformálná a bizalmi vagyonkezelés (bvk) szabályait. Ez a konstrukció a fejlett országokban már több száz éve működik, miután kiválóan alkalmas a vagyon családon belüli átadására. Magyarországon csak 2014-ben jelent meg, ám az esetek döntő többségében arra használták, hogy a megszerzett vagyonokat gyakorlatilag egy az egyben megtartsák. Ehhez az állam adómenteséggel járult hozzá, amelyet most a Magyar-kormány megszüntetne, miután az adóelkerülő struktúráknak is hadat üzent. Kérdés, hozzányúlnak-e a bkv-khoz nagyon hasonlóan működő, 2019-ben meghonosított vagyonkezelő alapítványokhoz is.

Továbbá az is sokakat foglalkoztat, vajon milyen hatása lehet a vagyonadónak és a bizalmi vagyonkezelés adómentessége megszüntetésének? Nem kell attól tartani, hogy a támogatandó cél, az átláthatóság és a vagyonok úgymond kifehérítése megvalósításával pont az ellenkezőjét éri el a kormány, vagyis azt, hogy a hazahozott pénzeket azok gazdái ismét külföldre menekítik?

Ezeket a kérdéseket járjuk körbe a Klasszis Klub Live következő adásában a vagyontervezési tanácsokat és szolgáltatásokat (is) nyújtó Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda (CRWW) vezetőjével és a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnökével, Magyar Csabával. Akitől szokás szerint természetesen olvasóink, nézőink is kérdezhetnek az egyórás adás során.

Várunk tehát mindenkit szeretettel az online térben május 28-án, csütörtökön 15:30-kor.

>> Jelentkezzen most!

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről itt találhatók meg:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG