3p
Az Európai Parlament új elnöke állt ki Magyarország mellett.
Antonio Tajani. (Kép forrása: EPA)

Nem jó a kétsebességes Európa gondolata

Antonio Tajani a La Stampa című olasz napilapban közölt interjúban megértést szorgalmazott a határait védő Magyarország felé, és kijelentette azt is: nem támogatja a kétsebességes Európát, ha ez szakítást és megosztottságot jelent.

A március 25-i EU-csúcstalálkozó témái közül Antonio Tajani a migrációt emelte ki, hangsúlyozva, hogy az unió külső határállamait, közöttük Magyarországot és Bulgáriát meg kell érteni, ha arra panaszkodnak, hogy úgy érzik, egyedül hagyták őket a migrációval szemben. Arra a felvetésre, hogy az EU egyes tagállamai kevéssé szolidárisak a menedékkérők áthelyezésében, az olasz Antonio Tajani azt válaszolta, "mindenkinek megvan a maga hibája, nálunk sem úgy ellenőrzik a migránsokat, ahogyan kellene".

Milliók jönnek a következő években

Meg lehet állítani az afrikai menekültek millióit?

Európa fővárosai katonai bázisokat létesítenek Észak-Afrikában és pénzügyi támogatást ígérnek az ottani kormányoknak a helyzet konszolidálására. Líbiával továbbra sincs áttörés, hiszen legalább két kormány uralja. A klímaváltozás is már milliókat sújt a térségben. Káncz Csaba jegyzete >>>>

Az Európai Parlament elnöke hozzátette, hogy az olaszországi bevándorlás tekintetében Líbia a jéghegy csúcsa. Ha Olaszország és az EU nem tud stratégiát kidolgozni a Líbiától délre levő afrikai országokban, milliárdos befektetésekkel és helyi befogadótáborokkal, "a következő húsz évben milliók jönnek majd, és nem tudjuk megfékezni az áramlatot" - fogalmazott.

Antonio Tajani elmondta, hogy a római szerződések aláírásának 60. évfordulóján tartandó EU-csúcs célja nem az emlékezés, hanem az, hogy elgondolkodjanak az unió jelenlegi helyzetén és azon, hogyan lehet fellendíteni. "Nem megreformálni kell a szerződéseket, hanem a lehető legjobban használni" - jelentette ki. Megjegyezte: Nagy-Britannia kilépése lehetőséget kínál Spanyolország és Olaszország számára, hogy jelentősebb szerephez jussanak az EU-ban.

Játszma a populista erőkkel szemben

A kétsebességes Európa Antonio Tajani szerint nem jelenthet megosztottságot vagy szakítást, hanem hasonló szándéktól vezetett tagállamok csoportját, amelyek magukkal képesek húzni más országokat is. Szerinte az európai politika fordulópontja a 2019-es európai parlamenti választások sorozata lesz, ez lesz "az igazi játszma a populista erőkkel szemben".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG