2p
A várakozásokkal összhangban zajlott a mostani kamatdöntő ülés is.

Nem változtatott az irányadó dollárkamaton a Federal Reserve legutóbbi kamatdöntő ülésén. A Fed monetáris politikai testülete, a nyíltpiaci bizottság kétnapos ülését követő szerdai bejelentés összhangban volt a testület korábban tett monetáris politikai jelzéseivel és a piacon a mostani döntésről előzőleg kialakult elemzői konszenzussal.

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed márciusi kamatdöntő ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1,50-1,75 százalékra emelte meg az irányadó dollárkamat-sávot. A Fed új elnöke, Jerome Powell is laza monetáris politikát követ, a javuló gazdasági prognózisok függvényében azonban szükségesnek tartja a monetáris politikai eszközök fokozatos szigorítását. A felvázolt növekedési prognózis és monetáris szigorítási pálya alapján három, egyenként 25 bázispontos kamatemelést tartanak valószínűnek az idén - ebből a márciusi kamatemelés volt az első.

Az USA központi bankrendszerének döntéshozói 2008 és 2015 decembere között zéró közeli szinten tartotta gazdaságösztönző céllal az irányadó kamatot. A nyíltpiaci bizottság 2015 decemberében indította el a kamatemelési ciklust egy 25 bázispontos lépéssel. A következő évben, 2016-ban csak decemberben, 2017-ben viszont háromszor - márciusban, júniusban és decemberben - ismét kamatot emelt a Fed, rendre 25 bázisponttal.

A bivalyerős gazdaság extra kamatemelést hozhat - meddig lehet tétlenül nézni?

A Fed úgy látja: jó növekedési pályán halad az amerikai gazdaság és az infláció is a cél felé közelít, ami akár a monetáris szigorítási pálya megemelését, azaz a vártnál több vagy gyakoribb kamatemelést is indokolttá tehet - ez derül ki a legutóbbi, kamatemeléssel végződő ülés most kiadott jegyzőkönyvéből. Európában közben még arról sincs szó, hogy idén elkezdenék a kamatemeléseket. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG