A monetáris tanács tagjai egységesen az alapkamat 25 bázispontos csökkentését támogatták a testület legutóbbi, 2013. július 23-i ülésén, az alapkamat így 4 százalékra csökkent - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának legutóbbi üléséről közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
A jegybank honlapján közzétett jegyzőkönyv szerint a monetáris tanács úgy ítéli meg, hogy az eddig végrehajtott jelentős kamatcsökkentések és a változékony pénzpiaci környezet a következő hónapokban a kamatcsökkentések ütemének vagy mértékének megváltoztatását indokolhatja.
A tanácstagok egyetértettek abban, hogy a kamatpolitika várható vitelében beálló változásokat célszerű jelezni a piaci szereplőknek.
A monetáris tanács szerint az inflációs nyomás középtávon is mérsékelt maradhat. Az elmúlt hónapban beérkezett adatok megerősítik, hogy a gyenge kereslet dezinflációs hatása erőteljesen érvényesül, ezért a vállalatok termelési költségeik emelkedését csak korlátozottan tudják árazásukban érvényesíteni. A 3 százalékos inflációs cél elérését így lazább monetáris politika biztosítja. A globális pénzügyi környezet ugyanakkor az elmúlt időszakban változékonyan alakult. A monetáris politika mozgásterét az ország kockázati megítélésének tartós és érdemi elmozdulása befolyásolhatja.
A monetáris tanács mind a hét tagja a csökkentésre szavazott.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
30 perce
-
Méregdrágává vált a benzin Amerikában
körülbelül 1 órája
-
Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
körülbelül 1 órája
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2 órája
-
Ki legyen az új köztársasági elnök? – az utca emberét kérdeztük, még Polgár Judit nemje előtt
12 órája
-
Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
12 órája
-
Szépen végigmasírozta a napot a forint
12 órája
Mfor.hu Top24
- Mintha elvágták volna a drága állami ingatlanok értékesítését
- Könnyen ugorhat az iskolakezdési támogatás, ha erre nem figyel
- Megérkezett Putyin bosszúja az odesszai kikötőbe
- Visszaszólt Polt Péter a tiszás miniszternek
- Se olaj, se földgáz nem jön az Öbölből – a rakéták, bombák és drónok viszont potyognak
- 400 drón vitte Zelenszkij válaszát Moszkvába
- Nagyon gyorsan bíróság előtt találhatja magát egy volt fideszes képviselő
Makro / Külgazdaság
Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság
Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő.
Makro / Külgazdaság
Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság
Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság
Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság
Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság
Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság
Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak.
Makro / Külgazdaság
Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság
Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Fittyet hánytak ezek az amerikai cégek a baljós árnyakra
Lerázták magukról a rossz hírek hatását.
30 perce
Makro / Külgazdaság
Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Az amerikaiak pénztárcájának is fáj a háborúskodás.
körülbelül 1 órája
Vállalat
Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egységbe forrt a nemzet Sulyok Tamás alkalmatlansága kapcsán
05:25
-
Meglepő fordulat a megtakarításoknál: a bankbetétek visszavágtak az állampapíroknak
16:54
-
Nem messze Magyarországtól földgázt talált a Mol cége
16:30
-
Vita egy orbáni különadón
15:11
-
Az államilag szabályozott benzinár sem garancia arra, hogy nincs drágulás
14:10
Turizmus Online cikkei
-
Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak
05:58
-
Új alelnök a MaReSz vezetésében
14:35
-
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása
12:33
-
A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története
12:28
-
Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom
10:43
A vidék hírei
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
-
Erős forint: ezekben a szakmákban nőhet a leépítések kockázata
14:47
-
Meghalt egy túrázó a Bükkben, hiába próbálták újraéleszteni
14:37
-
Normális fizetést és kiszámítható nyugdíjat követelnek a rendvédelmi dolgozók
14:35
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon?
2026. július 20. 09:06
-
Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai
2026. július 20. 07:58
-
Itt az orosz válasz a Fekete-tengeren: tíz halott
2026. július 20. 09:21
-
Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
2026. július 20. 12:33
-
Drónesőt kapott Moszkva hétfő hajnalban
2026. július 20. 10:16




