3p
Decemberben újabb történelmi csúcsára került a GKI konjunktúraindexe. A gazdaságkutató által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint ez az üzleti várakozások még soha nem voltak ilyen kedvezőek, a fogyasztóiak pedig csak 2002-ben, a Medgyessy-kormány 100 napos programjának néhány hónapjában voltak ennél jobbak.

Izgalmasan alakultak az egyes ágazati mutatók a GKI felmérése szerint. Az üzleti szférán belül decemberben az ipari és az építőipari bizalmi index is történelmi csúcsot döntött, a kereskedelmi pedig csak egyetlen egyszer volt ennél kedvezőbb. Csak a szolgáltató cégek várakozása romlott valamelyest novemberhez képest, igaz akkor historikus maximumán volt, ezt közölte a gazdaságkutató a Privátbankár.hu-val.

Hasít az ipar és az építőipar is

Az ipari bizalmi index decemberben ugyan csak egy hajszállal, de meghaladta az eddigi, szeptemberi csúcspontját. Mint ahogy az a KSH korábbi jelentéséből is kiderült, kedvezőbb lett az elmúlt időszaki termelés, a rendelésállomány és a termelési várakozások megítélése is, az exporté ugyanakkor nem.

Az építőiparban ugyanakkor kirobbanó az optimizmus, az ágazat bizalmi indexe hónapok óta újabb és újabb történelmi rekordot dönt, decemberben pedig ezen belül is nagyot ugrott. Novemberhez képest ráadásul a magas- és a mélyépítő cégek várakozásai is kedvezőbbé váltak. Az előző három-havi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség decemberben egyaránt jelentősen emelkedett a GKI szerint.

Várakozik a kiskereskedelem

A kereskedelmi bizalmi index az elmúlt közel négy évet jellemző viszonylag keskeny sáv tetején áll, csak 2014 januárjában volt ennél magasabban. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése javult, a rendeléseké kissé romlott. A szolgáltatói bizalmi index ugyanakkor kissé csökkent az előző hónaphoz képest decemberben. Az általános üzletmenet és a várható forgalom megítélése szintén romlott.

A GKI kiadta a 2018-as előrejelzését is, erről itt olvashatsz bővebben. >>>

A foglalkoztatási és áremelési szándék minden ágazatban erősödött a GKI jelentése szerint, a lakosság munkanélküliségtől való félelme tovább csökkent. A magyar gazdaság perspektívájáról az építőipari és főleg a kereskedelmi cégek valamint a lakosság a novemberinél optimistábban, az ipari és szolgáltató cégek viszont pesszimistábban nyilatkoztak. Az építőipari cégek csaknem fele, a kereskedelmiek 40 százaléka készült áremelésre, ugyanakkor a fogyasztók inflációs várakozása mérséklődött.

Megalapozott a bizalom?

A GKI fogyasztói bizalmi index decemberben a novemberi enyhe romlást követően kivé-telesen markánsan emelkedett. A lakosság saját pénzügyi helyzetének következő egy évét, valamint megtakarítási képességét is jobbnak ítélte, mint novemberben. Az emberek saját pénzügyi helyzetükről, várható megtakarítási képességükről, valamint a magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítéléséről alkotott véleménye csak 2006 első felének valamelyik hónapjában volt a mostaninál kedvezőbb, a munkanélküliségtől való félelem pedig még sohasem.

Fel kell kötnie a gatyát a kormánynak – nagyot bukhatnak

Az elmúlt hónapokban is folytatódtak a magyar gazdaságban az első félévre jellemző trendek. A gazdasági növekedés meghaladta az európai unió 2,5 százalékos átlagát, ugyanakkor a régióban a sereghajtók közé tartozunk, ennek ráadásul a hitelminősítők sem örülnek. Mi betonozhatná be a növekedést? A GKI jelentéséből kiderül. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG