3p
A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke szerint a munkaerőhiány valóban érezhető, de a vendéglátósok jó szervezéssel idén is megoldják a szezont.

Az elmúlt két-három évben átlagosan megduplázódtak a bérek a balatoni kiemelt üdülőövezetben, a munkaerőhiány kezelhető, a balatoni vendéglátósok felkészültek a szezonra – mondta a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hoffmann Henrik a mintegy 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő Szövetség tagságának visszajelzéseire hivatkozva cáfolta azokat a híreket, miszerint akár egymillió forintos havi fizetést is el lehet érni a Balatonnál.

A Népszava korábbi cikkében azt írta, a nagyobb éttermek akár havi 800 ezer-1,2 millió forintot is kínálnak internetes hirdetéseikben egy szakácsnak egy hónapra – plusz szállást és ellátást –, a szakképzett pincérek pedig 500-700 ezer forinttal kalkulálhatnak jobb helyeken. Sőt, a legtöbb helyen már a papírt sem kérik, csak a tapasztalatot nézik: Balatonfüreden akad egység, ahol kétezer forintot kap óránként egy több szezonban bizonyított pultos.

Durva drágulás: idén 500 forint alatt nincs lángos a Balatonnál

A sörért is többet kell majd fizetnie a nyaralóknak. További részletek >>>

A BTSZ elnöke szerint azonban még félmilliós fizetést is kevés helyen adnak, de százezreket meg lehet keresni kemény munkával – mondta. Hoffmann Henrik szerint – főként az áfacsökkentésnek köszönhetően évente 10-20 százalékot emelkedtek az elmúlt években, mára megközelítve a nyugati bérszínvonalat: a szakácsok, séfek fizetése akár meg is duplázódott, egy szállodai szobaasszony három évvel ezelőtti 120 ezer forintos havi fizetése pedig ma már 200 ezer körül alakul.

Jó szervezéssel bármi megoldható?

Az áfacsökkentés, a forgalom- és a fizetőképes kereslet növekedésének is köszönhetően javult a vendéglátás jövedelmezősége és emelkedtek a bérek, ez a trend pedig a következő években is fenntartható marad – tette hozzá.

A Szövetség elnöke elmondta, a Balaton mára európai összehasonlításban az egyik legkomplexebb, ár-értékarányban is az egyik legversenyképesebb üdülőhellyé vált. Ennek is köszönhető, hogy az év első 3 hónapjában több mint 17 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma az üdülőrégióban. Hoffmann Henrik szerint a munkaerőhiány országos jelenség, amely a balatoni szezon miatt erősebben jelentkezik, a tapasztalatok alapján azonban ezt eddig minden évben meg tudták oldani jó szervezéssel, valamint betanított, átképzett, és diákmunkásokkal.

Hozzátette: A munkaerőhiánynak csak részben oka a külföldre vándorlás, a probléma okai között van, hogy a szakmák elveszítették becsületüket, valamint az, hogy nőtt a turisztikai vállalkozások száma, ami több munkaerőt igényel – mindezen azonban a javuló fizetések változtatni fognak.

A Balatonnál nyaralók így jelentős áremelkedéssel számolhatnak: a lángosért a korábbi években jellemző 300-400 forint helyett az idén akár 500 forintot is elkérhetnek, a pluszfeltét pedig további 200-300 forinttal is megdrágítja. Az olcsóbb söröket 400 forint körül adják, a félliteres ásványvízért 200 forintot is elkérhetnek. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG