2p
El akarják kerülni a kereskedelmi háborút, erre a forgatókönyvre készülnek Dél-Koreában.
Donald Trump amerikai elnök. (Kép forrása: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

Ahogy arról már korábban írtunk, Donald Trump acél- és alumíniumra kivetett importvámja egy kereskedelmi háború küszöbére sodorta a világot, amellyel mindenki a maga módszereivel igyekszik felvenni a harcot. Dél-Korea egy 2012-ben kötött szabadkereskedelmi megállapodás érdekében mutatott hajlandóságot bármire, így húsz évvel meghosszabbították a platós teherautóikra vonatkozó 25 százalékos importvám megtartását, valamint csökkentették az acélexportjukat is.

A mostani megállapodást több hét kőkemény tárgyalás előzte meg, míg végül Dél-Korea úgy döntött, hogy 30 százalékkal csökkenti az acélexportot. Emellett Amerika beleegyezett, hogy éves kvótát állapítsanak meg a vámmentes keretre, ez 2,68 millió tonna lett, ami az utóbbi három év átlagának 70 százalékát teszi ki. Amint azonban túllépik ezt a keretet, úgy ugyanúgy érvényes lesz a 25 százalékos büntetővám.

Hosszú harcra készülnek

Kim Jon Song dél-koreai kereskedelmi miniszter ugyanakkor jelezte, hogy az egyezség dacára újabb kereskedelmi vitákra számít az Egyesült Államokkal. Mint fogalmazott: "még mindig vannak kereskedelmi kockázatok. Úgy hiszem, hogy Donald Trump elnököt újraválasztják, és nyolc évig lesz a Fehér Ház lakója. Véleményem szerint ez idő alatt maradnak a kockázatok.”

A dél-koreai gazdaság egyébként erősen exportorientált, és az Egyesült Államok a második legnagyobb külkereskedelmi partnere. A kétoldalú kereskedelemben az Egyesült Államok által felhalmozott hiány 2012-ben 7,7 milliárd dollárt, 2015-ban 18,6 milliárd dollárt, 2017-ben pedig 10,3 milliárd dollárt tett ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG