3p

Nem szokás elnökként benézni a jegybankhoz, de Trump ezt is megtette. Nem szándékozik idő előtt lecserélni a Fed elnökét, de a nyomást fenntartja.

Az alapkamat határozott csökkentését sürgette Donald Trump az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-nél tett ritka elnöki látogatása során csütörtökön, de a szervezet elnökének leváltását nem nevezte szükségesnek.

Donald Trumpot a Fed elnöke, Jerome Powell vezette végig az intézmény felújítás alatt álló épületében.

Az elnök a helyszínen újságíróknak válaszolva jelezte, hogy nem szándékozik mandátumának közelgő lejárta előtt kezdeményezni a Fed-elnök menesztését, de ismét hangsúlyozta, hogy az amerikai gazdaságnak alacsonyabb kamatokra van szüksége.

Bod Péter Ákos a témáról írt elemzését a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor oldalán olvashatja>>>

Az amerikai gazdaság szereplői számára meghatározó kamatszint jelenleg 4,5 százalék, ami 2024 második felében csökkent erre a mértékre az 5,5 százalékos, negyed évszázada nem látott magasságból. A Fed az elmúlt évek inflációs nyomása miatt 2022-től a 0,25 százalékról fokozatosan emelte meg az irányadó kamatot.

Donald Trump szerint az általa elvárt jelentős, 3 százalékpontos csökkentés automatikusan évente 1000 milliárd dollár megtakarítást hozna az államadóssághoz kapcsolódó hozamcsökkenés miatt.

Az elnök a látogatás közben, valamint utána Truth Social közösségi oldalán annak a véleményének is hangot adott, hogy a Federal Reserve székházának elhúzódó felújítása túlságosan költséges, már 3,1 milliárd dollárt emésztett fel, jóval többe kerül, mint az eredetileg tervezett büdzsé.

Az elnök saját ingatlanfejlesztői tapasztalatára hivatkozva több felesleges elemet kiemelt a munkából, amit luxusnak nevezett, ugyanakkor kifejtette, hogy „jobb lett volna soha bele sem kezdeni, de, ha már így alakult, akor remélhetőleg mihamarabb elkészül”. A nyilvános eseményen Jerome Powell vitatta a felújítás eddigi költségeként említett 3,1 milliárd dollárt, de azt nem, hogy túllépték az eredeti tervben szereplő összeget.

Donald Trump a Fed története során a negyedik elnök, aki felkereste a Federal Reserve-t, legutóbb George W. Bush 2006-ban tett elnöki látogatást a jegybank szerepét betöltő pénzügyi intézményben.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG