Az értelmező szótár szerint a „szalonképes” szó jelentése: „jó társaságba illő, úri társaságban elfogadható”.  A szalonképtelen pedig nyilván ennek az ellentéte és az Európai Néppártban egyre többen gondolják azt, hogy a magyar miniszterelnök bizony nem az ő úri szalonjukba való. Orbán a saját maga által kiprovokált európai politikai viharban most bűnbakot keres, és ezt az elmúlt órákban a Magyar Nemzet szerkesztőségi cikke készségesen szállította, mégpedig Manfred Weber személyében. A Néppárti listavezetőt Orbán a hétvégén még a mi emberünknek nevezte, most pedig a Fidesz vezetése azzal vádolja, hogy neki köszönhető a két fél közötti konfliktus, mert a nyilvánosság előtt is rögzítette a Néppárt tárgyalási pozícióit, amiből arcvesztés nélkül már nem lehet visszatáncolni.

Titkos tárgyalások

A Magyar Nemzet cikkének egyik kulcsmondata árulkodó arra nézve, hogy a hatalom mai birtokosai hogyan látják önmagukat az európai térben. Eszerint: „a Fidesz európai szinten is ismert és elismert párttá vált, amely igazodási pont lehet számos ország politikai mozgalma számára.” Nos valóban, akár így is lehet fogalmazni.

A Politico információi szerint a Fidesz mindenesetre már a színfalak mögött tárgyal a Néppárttól jobbra helyezkedő Nemzetek és Szabadság Európájával (ENF). Ez az a frakció, ami a francia Marine Le Pen és az olasz Matteo Salvini pártjait is tömöríti. Valóban, a francia euroszkeptikus Le Pen azon van, hogy egyesítse a többi populista pártot az EP-választás előtt, noha egyik-másik közülük bizalmatlan az elképzeléssel szemben.

Az érintett mozgalmak március végén gyűlnek össze Milánóban, mégpedig azzal a céllal, hogy a nagy koalíció alakuljon a francia Nemzeti Gyűlés és az olasz Liga között a következő Európai Parlamentben. Az azután magába foglalná az euroszkeptikus mozgalmakat, amelyek idáig három frakcióban működtek. Nos, a Néppártban mára kialakult hangulatból ítélve március 20-án szakítás jöhet a Fidesszel, akkor pedig három hét múlva a Fidesz akár már részt is vehet a milánói euroszkeptikusok összejövetelén.

Szaporodó törésvonalak

Érdekes egybeesés, hogy Macron francia elnök akkor indította meg a saját EP választási kampányát, amikor a magyar miniszterelnök a saját Néppárti tagságát kockáztatja. Márpedig az EP kampányban most éppen ez a két narratíva és világkép csap össze. A csatában az egyik oldalon a francia államfő áll – liberális, unióbarát nemzetközi együttműködés bajnokaként, szemben vele pedig az euroszkeptikus, nacionalista reakció.

Káncz Csaba

Törésvonalak tehát vannak szép számmal az EU-ban és ez az amerikai liberális értelmiséget aggodalommal tölti el. A New York Times egyik véleménycikke szerint Németország és Franciaország képtelen megegyezni egymással, milyen módon vigyék előbbre Európa ügyét, merre vezessék a kontinenst. Kemény idők járnak ma az EU-ra, hiszen „a Nagy-Britanniából érkező hírek napról napra egyre elkeserítőbbek, Itáliát olyan elbitangolt kormány vezeti, amely nyílt konfrontációra törekszik Franciaországgal, Magyarország és Lengyelország lassan belesüpped a tekintélyuralmi rendszerbe, és közelednek a májusi európai választások, amelyek a populista pártok újabb előretörését eredményezhetik”.

Az elemzés szerint a német és a francia vezetés egyre inkább szembekerül egymással, főként amiatt, hogy alapvetően eltér egymástól az Európa jövőjéről vallott képük. Abban egyetértenek, hogy a földrész békéjét fenyegető veszélyek kívülről jönnek, csakhogy tökéletesen különbözik a véleményük a követendő politikáról. Legyen szó az Amerikával zajló kereskedelmi vitáról, az Északi Áramlat 2-ről, vagy a védelem- és biztonságpolitikáról. Nyilvánosan persze Macron és Merkel roppant barátságos, egyikük sem figyelmeztet politikai válságra, legalábbis jelenleg. De mivel a kancellár elveti az új európai szerződés tervét, a két állam óhatatlanul más irányba megy. Pedig a felbomló unióban éppen Franciaország és Németország feladata volna, hogy egyben tartsa a dolgokat.

Káncz Csaba jegyzete.