5p
Osztrák portálnak adott interjút a magyar miniszterelnök.

Az oe24.at oldalon vasárnap megjelent interjúban Orbán Viktor a jövő évi EP-választásokról azt mondta: az európai nemzetek most először szavaznak közösen egy közös témáról. Az egész kontinenst érintő téma a migráció. A választási kampányban mindenhol ez lesz a központi kérdés.

A választás kimeneteléről a kormányfő azt mondta: reméli, hogy erősebb lesz a hangja azoknak az embereknek, akik nemzeti identitásukat, csakúgy mint keresztény szokásaikat, meg szeretnék tartani és védeni.

Káosz lesz

A miniszterelnök értékelése szerint jó lenne, ha Európa egy hangon mondaná: "Európa az európaiaké." Van egy kultúránk, vannak vallásaink, értékeink. Fontos a vallásszabadság - fejtette ki Orbán Viktor, hozzátéve: aki itt szeretne élni, annak ezt el kellene fogadnia, és nem lehet antiszemita. Úgy fogalmazott: "Ha azonban nem mondjuk meg világosan, hogy ez az elvárásunk, akkor nem fogják tisztelni a mi kultúránkat, és a kultúránk el fog pusztulni. Akkor káosz lesz."

Kitért arra is, hogy az az Európai Unió, amelybe Magyarország belépett, "Helmut Kohl Európája volt". A német kancellár nem akarta engedni, hogy Brüsszel "birodalommá változzon". Az EU viszont azóta "más útra tért". Reményét fejezte ki, hogy "visszatérünk Kohl Európájához". Akkor sikeresek leszünk - tette hozzá.
Elmondta, hogy már felvette a kapcsolatot Annegret Kramp-Karrenbauerrel. A CDU új elnökének írt levelében azt javasolta: pártjaik kezdjenek párbeszédet a múltbeli nézeteltérések felszámolására.

Sebastian Kurz osztrák kancellárról Orbán Viktor azt mondta: az osztrákok örülhetnek, hogy van egy "fiatal és mégis tapasztalt" kancellárjuk. Az uniós elnökséget olyannak látom, ahogy azt az osztrákoktól mindig megszoktuk: diplomatikus elegancia és sok bátorság - jelentette ki.

Kitért arra is, hogy a migrációval kapcsolatban az osztrák és a magyar álláspont hasonló: a segítséget kell Afrikába vinni, és nem a problémákat Európába hozni. Azt is elmondta, Sebastian Kurz - még külügyminiszterként - "azonnal megértette, hogy ennek a válságnak a megoldására csak egyetlen egy lehetőség van, méghozzá a balkáni útvonal lezárása".

Macik, virágok

A miniszterelnök azt mondta: "egy ország védelme nem jó embereket, hanem felelős embereket igényel". Mint mondta, nincs kőből a szíve, de "plüssmacikkal és virágokkal nem lehet határt védeni". A migránsok a másik oldalon megrohanták a határt, megdobálták a határőröket, és megtámadták a rendőrséget. Ez ellen védekezni kell - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor az interjúban azt mondta: olyan ember szeretne lenni, akinek a döntéseit a magyarok támogatják és tisztelik. "Ha mellesleg még jó ember is vagyok, akkor jó, de nálam első helyen a Magyarország iránti felelősség áll" - közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor az interjúban azt mondta: Soros György egy "tehetséges magyar honfitárs", de megjegyezte: nincs jó véleményük egymásról. Ugyanakkor mindketten ugyanahhoz a nemzethez tartoznak, és "mi, magyarok senkit nem diszkriminálunk a vallása miatt" - tette hozzá arra a felvetésre reagálva, hogy a Soros-kampány kritikájával kapcsolatban "még az antiszemitizmus vádját is hallani lehetett".

Magyarország szabad ország. Szabadon lehet megnyilvánulni, szabad a kormányt kritizálni, sőt ellene tüntetni is - mondta a kormányfő, hozzátéve: Sorosnak nagy hálózata van, sok NGO-t finanszíroz. Az Európai Unió is több Soros-szervezetet finanszíroz. Ezek az NGO-k részt vesznek a politikai életben - fejtette ki.

Békés viták

Politikailag tekintve azonban Sorosnak is meg kell értenie két dolgot, mint mindenkinek, aki Magyarországon él - jelentette ki Orbán Viktor, kifejtve: az átláthatóság jegyében tudni akarják, kik ezek az emberek, és honnan jön a pénz. Továbbá, van egy határ, ha a nemzetbiztonságról van szó. A migráció pedig nemzetbiztonsági kérdés. A miniszterelnök azt mondta: Sorossal békés vitáik voltak addig, amíg szervezetei nem kezdték el finanszírozni a migránsokat, arra bátorítva őket, hogy jogellenesen lépjék át a magyar határt. "Ez Magyarországon nem elfogadható" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: olyan törvényeket alkottak, amelyek szerint az "ilyen viselkedés" veszélyezteti a nemzetbiztonságot. Konfliktusuk abban áll, hogy Soros György a migránsokat Magyarországra és Európába szeretné hozni - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, ezt nem engedi.

Ismerem, veszélyes

A CEU Bécsbe költözésével összefüggésben a miniszterelnök kiemelte: a CEU-nak csak teljesítenie kell az összes törvényi rendelkezést, mint minden más egyetemnek Magyarországon. Orbán Viktor szerint Soros György budapesti egyetemén folytatódni fog az oktatás, és diplomákat fognak ott osztani. "Ismerem Sorost", ő nem az az ember, aki csak úgy elhagyja Budapestet.

Ezzel együtt Soros Györgyöt tehetséges, de "veszélyes" embernek is nevezte. Azt mondta: még egy ország valutájával is spekulál, "ezzel tönkretesz egy országot, és emberek milliói veszítik el megtakarításaikat". Ezt mi Magyarországon nem akarjuk - hangsúlyozta. Ugyanakkor hozzátette: mély meggyőződése, hogy a piacgazdaság jó, ha szociális felelősséggel kombinálják.

Az év embere: Soros György!

A Financial Timesnál. Ugyanazért emelik fel éppen őt, amiért a magyar kormány a földbe döngöli: mert a liberális demokrácia egyik legnagyobb védelmezője. Részletek >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG