3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Orbán Viktor magyar miniszterelnök inflációról, a kőolaj Ukrajna által felemelt tranzitdíjáról, a közös uniós demográfiai program hiányáról és az ukrán gabona importtilalmáról is beszélt péntek reggel a Kossuth rádióban.

Orbán Viktor kormányfő – mint fogalmazott – türelmetlen és dühös, mert az infláció nem az elvárt mértékben csökken – mondta a kormányfő péntek reggel a Kossuth rádióban a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk, az Mfor beszámolója szerint. Mint fogalmazott, a pénzromlást

„nem a végzet kanyarította köpönyegként a vállunkra, hanem az európai politika”,

majd úgy vizionált, ha „egy tündér” véget vetne a háborúnak, azonnal megszűnne az infláció is.

A magyar miniszterelnök a közrádióban elismételte, a háborús helyzetet kihasználva az „az árspekuláns multik”, jobban emelték az árakat, mint az indokolt lett volna.

Bár Orbán Viktor szolidáris az ukránokkal, de úgy vélte, neki elsősorban nem az velük szemben, hanem a magyar emberekkel szemben kell megértőnek lennie. Ezt arra reagálva mondta, hogy Ukrajna 3,5-szeresére emelte a csővezetéken érkező kőolaj tranzitdíját. A kormányfő szerint

az ukránok lépése 48 milliárd forintba kerül, ami beépül az üzemanyagok árába, ez pedig fél százalékponttal növeli meg az infláció mértékét.

Orbán Viktor a beszélgetés során úgy vélte, a béketábor létszámát nem az amerikaiak fogják növelni, hanem az, hogy a nyugati polgárok nyomást gyakorolnak a kormányaikra. Ott ugyanis ott magasak az energiaárak, és a Nyugat pénzeli Ukrajna harcait is – vélte.

A miniszterelnök a Budapesti Demográfiai Csúcsra reflektálva azt mondta, hosszú távon kell gondolkodni,

most meghozott döntések kialakítanak egy világot, amiben az unokáink élni fognak.

Orbán Viktor a Budapesti Demográfiai Csúcson is beszédet mondott. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor a Budapesti Demográfiai Csúcson is beszédet mondott. Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A miniszterelnök azt mondta, ez a gondolkodás kisebbségben van Európában, ezért nincs közös demográfiai program. Emellett – fűzte hozzá – Nyugaton az individuumot helyezik középpontba, amiből nem lesz felelősség, közösség, gyerek. Megjegyezte, 2010 óta 160 ezerrel több gyermek született, mint amennyi a családtámogatási rendszer nélkül született volna.

Annak kapcsán, hogy a csúcs vendége volt Giorgia Meloni olasz miniszterelnök asszony is, Orbán Viktor úgy vélekedett, ez reményt ad arra, hogy Brüsszelben is sikereket lehet elérni családtámogatási kérdésekben. Kijelentette, a magyar uniós soros elnökség programjában benne lesz a családpolitika. Hozzátette, az EP-választás azért is fontos, mert olyan brüsszeli vezetés kell, mely a családpolitikát támogatja, a migrációt és a genderpropagandát feladja és megszünteti a kettős mércét.

A beszélgetés végén a kormányfő emlékeztetett, pénteken jár le az ukrán gabona importjának uniós tilalma. Ha az EU vezetése azt nem hosszabbítja meg, akkor azt megteszik a lengyel, szlovák, magyar, bolgár és román kormányok nemzeti hatáskörben teszik meg azt. Orbán Viktor úgy vélte, az ukrán gabona már valójában amerikai érdekeket szolgál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak a vésztartalékhoz: fogy az ország üzemanyagkészlete
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 14:12
 Megindult a stratégiai készletek felhasználása.
Makro / Külgazdaság Áttörték a plafont az üzemanyagárak: történelmi rekord a román kutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 13:57
Új csúcson a benzin és a dízel ára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG