Hiába inflációs trükkök százai, nem sikerült felállnunk a szégyenpadról

„Kapott egy gyomrost és térdre rogyott”. Így büszkélkedett Szentkirályi Alexandra a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azzal, hogy az Orbán-kormánynak – mint szóvivője fogalmazott – megfelelő eszközökkel sikerült leszorítania a hazai inflációt. Még mielőtt azonban valaki is azt hinné, hogy valamiről csúnyán lemaradt, a boltokban járva-kelve nem vette észre a nagy fordulatot, mindenkit megnyugtatunk: inkább a kabinet arányérzékével van baj. Mint arról ugyanis lapunk beszámolt, a júliusi éves fogyasztóiár-index 2,5 százalékponttal lett alacsonyabb az egy hónappal korábbinál, ami nem tekinthető jelentős csökkenésnek. Legfeljebb azt lehet pozitívumként megemlíteni, hogy tíz hónap után először már nem 2-sel, hanem 1-sel kezdődik az infláció.

Más kérdés, hogy ha szétnézünk a világban, akkor rá kell döbbennünk arra, hogy ez sem olyan nagy teljesítmény. Lapunk legfrissebb, az augusztus 15-éig nyilvánosságra került adatok alapján készült Privátbankár Európai Inflációs Körképe szerint 

az öreg kontinens 38 országa közül mindössze egynek, Törökországnak az éves inflációja volt magasabb júliusban, mint Magyarországénak. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy az EU 27 tagú mezőnyében a már hónapok óta elfoglalt utolsó helyen maradtunk.

S az előttünk lévőkkel szembeni távolság is tetemesként értékelhető. A törökök és a magyarok után legmagasabb inflációjú Szerbiában ugyanis 5,1 százalékponttal volt alacsonyabb a pénzromlás, az uniós szinten utolsó előtti Lengyelországban pedig közel 7 százalékponttal!

„Bratankink”-jaink mutattak fel egyébként rajtunk kívül az EU-ban egyedüliként két számjegyű inflációt, a többi 25 tagországnak sikerült az éves fogyasztóiár-indexét 10 százalék alá leszorítania.

Még úgy is, hogy július e tekintetben kedvezőtlenebb lett júniusnál, miután a múlt hónapban nyolc európai országban is gyorsult az infláció – noha egy hónappal korábban ugyanez még csak két államban történt meg. Ráadásul ennél nagyobb számú inflációnövekedésre egészen februárig kell visszamenni, amikor pontosan tucatnyian jelentettek az előző havinál nagyobb pénzromlást.

A legjobban, 9,62 százalékponttal Törökország éves rátája ugrott meg júniusról júliusra, miután a 80-90 százalékos hiperinflációját az idén már fokozatosan, 40 százalék alá leszorított államban megfordultak a folyamatok. A legkevésbé, szinte csak mikroszkóppal észrevehető mértékben meg Fehéroroszországban nőtt a fogyasztóiár-index havi szinten, de a 0,1 százalékpontos elmozdulást inkább stagnálásként indokolt értelmezni.

Ténylegesen mindössze egy európai államban, Svédországban lett ugyanakkora a pénzromlás júliusban, mint júniusban, az összes többiben viszont kisebb. A magas bázis miatt az inflációcsökkentések összevetésében talán még labdába rúghatott volna Magyarország, ám még ez sem sikerült, Észtország vitte el ugyanis a képzeletbeli pálmát azáltal, hogy a balti EU-s állam 2,8 százalékpontnyit faragott a havi fogyasztóiár-indexén.

Ha kitekintünk a szűkebb pátriánkba, azaz a közép- és kelet-európai régiónkba, csak még jobban elkeseredhetünk. Szlovéniában ugyanis már csak 6,1 százalék volt az éves infláció júliusban, Horvátországban 7,4, Csehországban 8,8, Romániában 9,44, Szlovákiában 9,68, azt pedig már említettük, hogy Lengyelországban 10,8, Szerbiában pedig 12,5 százalék. 

Mindazonáltal az inflációnövelők országok viszonylag nagy számossága – amelyek között olyan EU-s tagállamok találhatók, mint Dánia, Finnország, Görögország és Spanyolország – első ránézésre azért is meglepő, mert júliusban sok helyen szigorodott a monetáris politika. Az Európai Központi Bank 25 bázispontos kamatemelése mindjárt huszonegy országot érintett – a 20 eurózónás tagországon kívül a spontán euroizálódott Montenegrót –, de további négy állam – Bulgária, Észak-Macedónia, Oroszország és Törökország – is srófolt az irányadó rátáján. Ezzel szemben csak ketten lazítottak, az ukrán jegybank 3 százalékponttal, míg a Magyar Nemzeti Bank 1-gyel.

Szokás szerint csak egy olyan összevetés van, ahol még viszonylag álljuk a sarat, vagyis legalább nem vagyunk a mezőny végén: az infláció és a jegybanki alapkamatok különbsége –akár az MNB 13 százalékos alap-, akár a tavaly októbertől helyette irányadó egynapos betéti kamatát nézzük. Ami persze inkább csak egy játék, a matekok végén kijött számokat nem szabad reálkamatokként értékelni. Ezek ugyanis azt jelzik, hogy a bankbetétbe tett, illetve befektetett pénzekre majdan rárakódó kamatok, hozamok hogyan viszonyulnak a megtakarítás futamideje alatt végbement inflációhoz. Például, ha a tavaly júliusban megvásárolt állampapírunk után most júliusban 16 százalék kamatot kaptunk, akkor a 17,6 százalékos éves inflációt figyelembe véve 1,6 százalékos negatív reálkamat jött ki, magyarul ennyivel csökkent a befektetett pénzünk értéke.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)