5p

A miniszterelnök augusztus 20-án átadja a Nemzeti Összetartozás Emlékművét. Orbán Viktor szerint a nyugat elvesztette vonzerejét a magyarok szemében.

Augusztus 20-án emlékeztetni kell magunkat arra: a saját otthont, földet hazát nyújtó önálló államiság, a népek életének inkább kivételes, mint természetes létállapota – mondta Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédében, és kiemelte, hogy egy népnek, aki saját hazára vágyik, és saját szokásai szerint akarja berendezni életét, a szabadságáért minden percben meg kell küzdenie, akkor is, ha ez nem mindig nyilvánvaló - írja a Magyar Nemzet.

Kényelem, szűklátókörűség, politikai könnyelműség, az élj a mának, a történelem rendre visszatérő veszedelme.

Őseink munkájára reagálva hangsúlyozta: micsoda idők, micsoda nagyság, dicsőség és példátlan teljesítmény! Máig nem értjük honnan a tudás. Hála és köszönet! Mennyi tetterő, céltudat, és vitézség kellett ahhoz hogy mi ma itt éljünk – tette hozzá a kormányfő. Tudjuk, hogy hazánk válságos pillanatiban a megsemmisülés szakadékának szélére szorulva újra és újra utat tör magának és buzog a ki tudja honnan felsereglő magyar. Ezért lesz újra dicsőség – hangsúlyozta a tisztavatásra felsorakozottaknak Orbán Viktor.

Ma még kevesen tudják, hogy mennyire fontos szerep vár Önökre, nemcsak fegyvereink gyarapodó ereje miatt. Az élet kötelesség – emelte ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor kiemelte: az élet kötelesség, és a korszellemmel szemben ezen áll vagy bukik Magyarország jövője. A miniszterelnök arról beszélt, ez az igazság tölti majd meg lélekkel a mai gazdasági gyarapodást, és ad iránytűt a felnövekvő nemzedékek kezébe. A kormányfő hangsúlyozta, az önzés behálózta az európai életet, de akinek célja az, hogy kötelességét teljesítse, sohasem téved el, nem kínozzák értelmetlen vágyak, nem hálózza be az éhes önzés.

Önök mától egy férfieszményt, a kötelességét fegyverrel, és ha kell élete árán is teljesítő katonáét testesítik meg számunkra – mondta Orbán Viktor az újonnan avatott tiszteknek. A miniszterelnök úgy fogalmazott: minél kevesebben vannak, akik teljesítik kötelességüket, másoknak annál inkább kell. Ez a küldetés vár a magyar honvédtisztekre – húzta alá a kormányfő. A miniszterelnök az ország nevében megköszönte az új tisztek szüleinek, hogy ilyen derék hazafiakat adtak Magyarországnak.

Ma átadjuk és felszenteljük az összetartozás emlékhelyét – folytatta Orbán Viktor, és hozzátette: A trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából vállalt kötelességünket teljesítettük.

Európa , sőt a teljes Nyugat sem képes többé maga felé irányítani a világgazdaság erőforrásainak áramlatait, ezért erőpróba előtt állunk – mondta a miniszterelnök, és kiemelte, hogy vissza kell találni Európának a kemény munka, az ésszerű gazdálkodás és a felelős életvezetés világába.

A miniszterelnök hangsúlyozta: kétségek gyötörnek bennünket az európai civilizáció jövője miatt, és a kontinens országai széttartó irányban haladnak. A nyugat lemondott a nemzet erejéről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról és a keresztény Európáról – mondta a miniszterelnök, és kiemelte: ehelyett migrációval, nyitott társadalommal és szivárványos családokkal kísérleteznek.

Orbán Viktor szerint Közép-Európa népei viszont a munka becsületét, a nemzeti büszkeséget és a keresztény értékeket helyezik középpontba. Ezért megvédjük határainkat, és migránsok helyett saját gyermekeinkre hagyjuk a hazánkat – mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: a nyugat elvesztette vonzerejét a mi szemünkben. A kormányfő szerint a kontinens egyik fele sem kényszerítheti a másikra saját világlátását.

A közé-európai népek, amelyek életüket egy megújított keresztény világban képzelik el, meg kell, hogy találják az együttműködés útját, ami garantálja önállóságukat, de hozzájárul az európai egységhez is. Ez csak akkor lehetséges, ha megértjük hogy Közép-Európát nekünk közép-európaiaknak kell megszervezni – mondta a miniszterelnök, és kiemelte: nem vezet jóra, ha idegenek szervezik meg Közép-Európa életét, mert az megosztottsághoz, alávetettséghez vezet, és értékes munkánk hasznait mások szedik.

Orbán Viktor szerint évszázadok óta nem kínálkozott ilyen esély hogy a közép-európai népek számára, hogy lengyel vezetéssel a Balti tengertől a Balkánig maguk szabják meg sorsukat. A csillagok szerencsés együttállása azonban nem tart örökké – figyelmeztetett Orbán Viktor.

Szembenéztünk és számot vetettünk: e száz év tanulságait súlyosaknak és messze hatónak éreztük, előle ki nem térhettünk. De a száz év magánya véget ért – mondta.

Felmérve az előttünk álló évtizedeket, bejelentettük a szuverenitás, szabadság és a közös érdekre alapozott érdekeltségünket és részvétvételi szándékunkat. Mi magyarok ma a túlélés bajnokaiként állunk a történelem színpadán – hangsúlyozta a kormányfő, aki kiemelte, hogy olyan erővel kell erről szólni, ami a Kárpát-medence legtávolabbi zugáig, sőt azon is túl elhallatszik. Magyarország nemcsak túlélt és megmaradt, de zászlóit magasra emelve győzelemre áll. Száz verejtékes év árán megértettük, soha többé nem engedhetjük meg maguknak a gyengeség luxusát – nyomatékosította.

Ünnepi beszédében kiemelte: a megmaradásnak és túlélésnek is törvényei vannak, amiket fel kell vésni hazánk tartóoszlopaira: haza csak addig van, amíg van aki szeresse. Csak az a miénk amit meg tudunk védeni. Határa csak az országoknak van, a nemzetnek nincs. Egyetlen magyar sincs egyedül!

Hozzátette: miközben mi idehaza ünnepelünk, Európa hajója éppen megfeneklett. Véget ért az európai népek megkérdőjelezhetetlen szellemi és technikai fölénye.

Az avatási ünnepségen Orbán Viktor arról beszélt, hogy ez az emlékhely összekapcsol bennünket. Hangsúlyozta, hogy közös örökösei vagyunk mindannak, amit őseink a Kárpát-medencében felépítettek. Ez az örökség minden magyaré, bárhol is éljen a világban. Legyünk rá büszkék és tegyünk hozzá a magunkét! – hangsúlyozta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG