3p

Orbán Vikor miniszterelnök szerint ameddig nincs elég vakcina, addig maradnak a korlátozások.

A korlátozások feloldására azután lehet számítani, hogy az egészségügyi dolgozók, szociális dolgozók, majd a 60 év feletti krónikus betegek és a védekezésben résztvevő további szereplők beoltása is megtörtént - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában, még egy korábbi alkalommal. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában, még egy korábbi alkalommal. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ez legalább kétmillió embert jelent, jelenleg azonban csak 139 ezer embert oltottak be Magyarországon.

Ha már senki sincs közvetlen életveszélyben, akkor lehet beszélni az enyhítésekről. 

- mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor elárulta, hogy döntés születhet arról, hogy az érettségiző diákokat és tanáraikat soron kívül beolthatják. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a kormány tagjait a védekezésben résztvevőkkel együtt (katonák, rendőrök) fogják majd beoltani. Orbán leszögezte: ha ez mind megtörténik, akkor jöhet az új időszámítás, ekkor lehet megszabadulni a korlátozásoktól, ha ezeknek a csoportoknak a beoltásához lesz elég vakcina. Ez azonban szerinte nem jelenti azt, hogy ezeket a csoportokat mind be is kell oltani, mert az oltás önkéntes. 

A kormányfő beszélt a tegnap esti uniós megbeszélésről is.

Én nem vagyok udvariatlan ember, nem akartam felborítani az asztalt. Nekünk nem magyarázatra van szükség, hanem vakcinára. Ha az unióból nem érkezik vakcina, jöjjön máshol. Nem lehet, hogy ezért haljanak meg magyarok

- fogalmazott. Orbán Viktor elmondta, hogy az állam- és kormányfők ülésén a V4 feltette a kérdést, hogy látva a Brexit utáni Nagy-Britannia oltási eredményeit az AstraZeneca vakcinával, nem kellene esetleg levonni a tanulságot az eddigi oltóanyag beszerzéssel és ellátással kapcsolatban. Emlékeztetett: a magyar külügyminiszter ma tárgyal Moszkvában az orosz vakcináról és tárgyalnak Kínával is. 

Elmondta a legújabb koronavírus-adatokat is a kormányfő: 1311 új fertőzöttet találtak és 98 beteg halt meg, miközben 274 ember van lélegeztetőgépen. Összesen 138 983 embert oltottak be, és mintegy 400 ezer ember tartozik a beoltott vagy a betegségen átesettek csoportjába. Ha ez a szám eléri az egymilliót, akkor szerinte el lehet kezdeni azon gondolkodni, hogy rájuk már nem fognak vonatkozni a kijárási tiltások, így este 8 után is szabadon mozoghatnak. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG