1p
Több száz fős bővítést tervez az egyik legnagyobb amerikai multinacionális vállalat Magyarországon. A GE egy év alatt ezer embert venne fel a budapesti szolgáltató központjába.

A Napi.hu-nak adott interjút a GE Global Operations alelnöke, Shane Fitzsimons és Bjorn E. Bergabo, a GE Global Operations Európáért felelős ügyvezető igazgatója.

Shane Fiztsimons elmondta, az volt a cél, hogy egy év alatt 1000 ember dolgozzon a központba, ebből kilencszázat pedig elértek. Az idei terv, hogy ezt a számot megduplázzák az év végéig. A vállalat azon dolgozik, hogy regionális központokat hálózatba szervezzék, és a tevékenységeket ne kelljen kiszervezni.

A hatékonyság növelése érdekében keresik a HR, IT, adózási és kereskedelmi részlegek leendő munkatársait és pénzügyi szakértőit. A bővítéshez új ingatlant is épít a cég.

A magyar központ lenne a három legnagyobb egyike, mintegy 2000 fővel, két másik egység pedig 1000 fővel működik majd a tervek szerint 2017-től.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már megint keresgélhet Nagy Márton: 261 milliárd forint hiányzik
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 08:42
639 millió euróval romlott tavaly ilyenkorhoz képest a külkereskedelmi egyenleg, ez nagyjából 261 milliárd forint. Csökkent az export, nőtt az import.
Makro / Külgazdaság Véget ért a recesszió, de ez Orbán Viktorék egyetlen jó híre a GDP-ről
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 08:30
A tavalyi utolsó negyedév minimális 0,2 százalékos gazdasági növekedése csak arra volt jó, hogy éves szinten ne legyen mínusz, de a 0,6 százalékos nem túl acélos.
Makro / Külgazdaság Nem vet ki szankciókat az EU az orosz LNG-re – csúcsra pörög Moszkva gázbiznisze
Wéber Balázs | 2025. január 30. 05:42
Rekordszintre nőtt tavaly az orosz LNG-export, a legnagyobb vevők pedig érdekes módon az európai országok voltak. A kiszivárgott információk szerint az EU, amely eddig 15 szankciós csomagot fogadott el Oroszországgal szemben, az orosz cseppfolyós földgázt továbbra sem kívánja kitiltani – tehát a vezetékes és a tengeri szállítás is fennmarad.
Makro / Külgazdaság Most tényleg foghatja a fejét Nagy Márton: nagyon rossz hír jött
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 16:18
Hatalmasat rontottak a német gazdasági kilátásokon.
Makro / Külgazdaság Milyen ideológia érkezik Trumppal? Orbán Krisztiánt erről is kérdezzük
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 14:37
A közgazdász végzettségű, magát azonban inkább közgondolkodóként meghatározó vendégünkkel a Klasszis Klub Live-ban február 6-án, csütörtökön 15 órakor (vagyis a szokásosnál fél órával korábban) beszélgetünk. Például arra keresve a választ, ami viszonylag sokakat foglalkoztat: miért gondolták annyian, hogy a neoliberalizmus működhet és végül miért nem működött? Van-e visszaút és ha igen, hogyan? Szokás szerint azonban Orbán Krisztiántól nem csak mi kérdezünk, ezt olvasóink, nézőink is megtehetik – ehhez elég csak egy ingyenes regisztráció.
Makro / Külgazdaság Jó hír: a gázimportkitettségünk csökkentésében több fontos előrelépés történt
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 13:14
2024-ben földgázban megközelítette az 1,9 milliárd köbmétert, kőolajban pedig meghaladta az 1 millió tonnát a belföldi lelőhelyeken kitermelt energiahordozók mennyisége.
Makro / Külgazdaság Ennek a hírnek mindenki örülhet, akinek van kocsija
Privátbankár.hu | 2025. január 29. 09:44
Rég nem látott mértékben csökken holnaptól a gázolaj nagykereskedelmi ára, bruttó 9 forinttal kerül majd kevesebbe.
Makro / Külgazdaság Donald Trump ennek nem örülhet — januárban romlott a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 18:29
104,1 pontra csökkent a decemberi 109,5 pontról a kedden publikált jelentés alapján.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen meglepetés Amerikában, ez bizony csökkent
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 17:56
Az Egyesült Államokban havi szinten 2,2 százalékkal csökkent a tartós javak megrendelése decemberben a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau kedden közzétett jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Üzentek Matolcsy Györgyék: szünet helyett szigor
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 17:30
Kiemelt figyelemmel követi a jegybank az inflációs folyamatokat. A kamatcsökkentés szüneteltetéséről szóló üzenetet felváltotta a szigorú monetáris kondíciók tartásának frázisa.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG