2p
Bulgária tendert készül kiírni a félbehagyott belenei atomerőmű-beruházás értékesítésére.

Magánbefektetőt keresnek

Temenuzska Petkova bolgár energiaügyi miniszter azt mondta, hogy a jövő év elején el kell indulnia a projekttel foglalkozó társaság privatizációjának – olvasható a Reuters jelentése alapján az atomenergiainfo.hu honlapján.

Az előző szófiai kormány lemondott a Duna partjára tervezett létesítmény megépítéséről, a mostani viszont magánbefektetőket keres a befejezéshez. A minapi sajtóértekezletén Temenuzska Petkova megerősítette, hogy a bolgár állam csak kis részesedést kíván megtartani a 10 milliárd euróra becsült projektből, és a befektetők semmiféle kormánygaranciára, vagy hosszú távú felvásárlási szerződésre nem számíthatnak.

Az oroszok építették volna

A belenei atomerőmű építésére 2005-ben meghirdetett tendert egy évvel később a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszernhez tartozó társaság, az Atomsztrojekszport nyerte meg. A 2008 januárjában aláírt kivitelezési szerződés értelmében az orosz cégcsoport két, egyenként 1000 megawatt (MW) villamos teljesítményű, az Európai Unió által is biztonságosnak minősített, korszerű, harmadik generációs blokkot épített volna.

A 2009-es parlamenti választások után Szófiában hatalomra került konzervatív kormány azonban befagyasztotta, 2012 márciusában pedig leállította a beruházást, amiért a genfi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara mellett működő döntőbíróság több mint 600 millió eurós kártérítésre kötelezte a bolgár nemzeti áramszolgáltatót, a NEK-et. A pénzt tavaly decemberben Szófia kifizette, a Roszatom egyik szentpétervári vállalata, az Izsorszkije Zavodi pedig megkezdte a belenei létesítmény számára gyártott részelemek leszállítását.

Nincs lehetőség újabb hibára

Az utolsó szállítmány szeptemberre várható – közölte a bolgár energiaügyi miniszter, aki azt is hozzátette, hogy Szófia eddig több mint 1,8 milliárd dollárt költött az erőműprojektre.

„Nem követhetünk el újabb hibákat” – hangoztatta a miniszter, és kifejtette: meg kell találni a legjobb, gazdaságilag életképes megoldást az ügyre.

Potenciális befektetőkről nem beszélt ugyan a bolgár energiaügyi miniszter, de tavaly a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC) jelezte készségét a projekt finanszírozására, és érdeklődést mutat a beruházás iránt a CNNC (Kínai Nemzeti Atomenergetikai Társaság) kínai állami nukleáris konszern is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG