3p

A Kreml nagyon fontosnak tartja a hadászati fegyverzetek csökkentéséről megkötött Új START-szerződés fenntartását - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak.

Peszkov arra reagált, hogy az amerikai külügyminisztérium kedden az Új START-megállapodás megsértésével vádolta Oroszországot, amiért Moszkva nem engedélyezte az ellenőrzéseket oroszországi katonai helyszíneken. A tárca szóvivőjén keresztül tudatta, hogy a szerződést továbbra is nemzetbiztonsági érdekének tekinti.

A Kreml szóvivője megjegyezte, hogy az amerikai fővárosban mostanában kevés célzást tesznek a Moszkvával folytatott párbeszédre e kérdésben, de - mint mondta - "legalább valamilyen célzásokat" meg kellene őrizni - írja az MTI.

A Kreml szerint Amerika nem tartja be a szabályokat. Fotó: Depositphotos
A Kreml szerint Amerika nem tartja be a szabályokat. Fotó: Depositphotos

"Nagyon fontosnak tartjuk ennek a szerződésnek a fenntartását" - mondta a Kreml szóvivője. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok gyakorlatilag megsemmisítette a fegyverzetellenőrzési és a biztonsági rendszer jogi és szerződéses kereteit.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Sputnik rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy "csak szarkasztikus mosolyt" válthat ki az az álságos amerikai írás, amely szerint Oroszország megsértette az Új START-megállapodást.

Zaharova leszögezte, hogy Moszkva a szerződés elkötelezettje, és minden pontját betartja, ugyanezt viszont az amerikai oldalon nem tapasztalják.

Szergej Cekov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának tagja szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatályos fegyverzetkorlátozási egyezményeket sorra felmondó, és az enyhülés politikáját elutasító amerikai fél "hazug" állításaival Oroszországra igyekszik hárítani a felelősséget.

Leonyid Szluckij, a parlement alsóháza külügyi bizottságának elnöke azt mondta, hogy Oroszország nem utasítja el a fegyverzetellenőrzést, és éppen az Egyesült Államok az, amely megsérti az Új START megállapodást, beleértve az egyelő biztonságnak a preambumba foglalt elvét, és hibrid háború révén igyekszik totális vereséget mérni Moszkvára.

Oleg Morozov kormánypárti képviselő úgy vélekedett, hogy Oroszországnak a saját érdekeinek megfelelően kell végrehajtania az Új START-megállapodást, és ha hasznosnak érzi a helyszíni ellenőrzés blokkolását, akkor úgy kell tennie. Hozzátette, hogy az ország biztonsága az elsődleges szempont.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökség által hétfőn közölt interjújában hangsúlyozta: Oroszország felkészült arra a lehetőségre, hogy 2026 után nem lesz hatályos hadászati fegyverzetcsökkentési szerződése az Egyesült Államokkal. Egyúttal azzal vádolta Washingtont, hogy az elmúlt években önös érdekéből, szándékosan építette le a fegyverzetellenőrzési struktúra legfontosabb elemeit, beleértve a multilaterális jellegűeket is, és ennek az irányvonalnak az Új START is áldozatául eshet.

A hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló megállapodás 2011-ben lépett életbe, 2021-ben pedig öt évre meghosszabbították. A megállapodás egyebek között a nukleáris robbanófejek maximális számáról is rendelkezik.

Becslések szerint e két országban található a világon meglévő nukleáris robbanófejek 90 százaléka.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG