2p

Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.

Ausztriában 3,2 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusban jegyzett 3,7 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.

A statisztikai hivatal adatai alapján az osztrák infláció 2026 júniusában az előzetes becslésnek megfelelően 3,2 százalék volt, szemben a májusi 3,7 százalékkal. Az árnyomás enyhülése elsősorban annak köszönhető, hogy az üzemanyagok és a fűtőolaj árának alakulása júniusban lényegesen kisebb inflációs nyomást jelentett, mint az előző hónapban, emellett az élelmiszerárak is kevésbé emelkedtek, mint a közelmúltban. Az infláció fő hajtóereje továbbra is a szolgálatószektor volt, ahol továbbra is az összesített infláció feletti mértékben emelkedtek az árak – nyilatkozta Manuela Lenk, az osztrák statisztikai hivatal vezérigazgatója.

Az osztrák statisztikai hivatal közleménye szerint júniusban az infláció legfőbb hajtóereje a szállítási szolgáltatások árának előző havi 8,8 százaléknál lassabb, 6,5 százalékos emelkedése volt. A lakhatás és közműdíjak az előző havi 3,3 százalékos drágulást követően 3,0 százalékkal nőttek. A vendéglátóiparban az áremelkedés előző havi 4,7 százaléknál lassabb, 4,5 százalékos éves üteme továbbra is meghaladta az összesített inflációt.

Az élelmiszerek és alkoholmentes italok esetében is lassult a drágulás, az árak 1,3 százalékkal emelkedtek a májusi 2,2 százalék után.

Havi bázison az előzetes becsléssel összhangban stagnáltak a fogyasztói árak Ausztriában júniusban, miután májusban 0,1 százalékos növekedést jegyeztek fel.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves növekedési üteme az előző havi 3,7 százalékról 3,2 százalékra lassult júniusban, havi szinten pedig stagnálást regisztráltak az előző havi 0,1 százalékos növekedést követően.

Ha a háttérre és a többi ország adataira is kíváncsi, nézze meg a Privátbankár havonta jelentkező rovatát, a Privátbankár Európai Inflációs Körképet>>>

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG