3p
Ablakon kidobott pénz a munkahelyvédelem? - ezt mondja a Budapest Intézet vezető kutatója – újabb devizahiteles ügyet tárgyal a bíróság, döntés még nincs – felpezsdült a gabonapiac, az időjárás volt kegyes a gazdákhoz

A minimálbér emelése helyett adókedvezményekkel ösztönözné a foglalkoztatást a Budapest Intézet vezető kutatója. Scharle Ágota a munkahelyvédelmi akciótervről a Privátbankár.hu-nak adott interjújában azt mondta: szerinte olyanok is kapnak támogatást, akik erre nem szorulnak rá, magyarán ez nem más, mint ablakon kidobott pénz.

Erősödött a forint az euróhoz képest a bankközi devizapiacon.

A Budai Regionális Bank állam ellen indított perét tárgyalja a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma. A bíróságnak arról kell döntenie, hogy tisztességesek voltak-e a pénzügyi intézmény egyoldalú szerződésmódosításai. A bíróság eddig első fokon összesen 64 ítéletet hozott, ebből 61 felperesi keresetet utasított el teljesen. Három esetben részben helyt adott a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert pedig az elsőfokú eljárásban felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.

Tízmillió eurós beruházással bővíti nagykanizsai gyárát az amerikai Honeywell. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: a kormány 761 millió forinttal támogatja a vállalatot. 109 új munkahely jön így létre, az új egységben elektromechanikai alkatrészeket gyártanak majd.

Csaknem 600 embert csapott be egy szigetszentmiklósi nő: otthon végezhető munkát ígért: műkörmök, bizsuk, műszempillák és ceruzák csomagolását, babák összerakását, borítékolást ajánlott a jelentkezőknek, cserébe kaucióként ezer forintot kért. Az árut senkinek sem küldte el, mivel ilyen holmija nem is volt, a kapott pénzt pedig elköltötte.

Kevesebb eljárás indult uzsora miatt az új büntető törvénykönyv hatálybalépése óta. Az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Nemzettel azt közölte: két évvel ezelőtt kereken ötszáz ügyben vizsgálódtak a nyomozók, és az esetek 72 százalékában javasoltak vádemelést. Ehhez képest 2013-ban 422 ügyet zártak le, az ügyészséghez több mint 310 esetet továbbítottak. Az új büntető törvénykönyv hatálybalépése után azonban már csak további nyolc eljárást fejeztek be.

Augusztus végéig már 22,3 milliárd forint játékadó folyt be a költségvetésbe, ami az éves szinten tervezett 33 milliárd forintnak a 68 százaléka - írta a Világgazdaság, amely szerint a kocsmákból kitiltott nyerőgépek helyére lassan újra visszaszivárog a szerencsejáték: a Szerencsejáték Zrt. sorsjegy-automatákat telepít, tízet már tesztelnek budapesti és vidéki helyszíneken. A lap szerint szintén kocsmai játék lett a lóverseny is, miután a Magyar Lóversenyfogadást szervező Kft. számos sörözőbe, borozóba telepített terminálokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG