2p

Bár néhány napja kamatot vágott a Fed, ez Donald Trumpnak nem elég.

Az amerikai elnök szerint 1 százalékra, vagy az alá kellene csökkentenie az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek a kamatszintet, és ezt szeretné látni 1 év múlva. A Wall Street Journal-nak adott interjúban Trump úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államoknak kellene a világ legalacsonyabb kamatszinttel rendelkeznie. A következő Fed-elnöknek  pedig vele is egyeztetnie kellene a kamatpolitikáról.

A jelenlegi elnök, Jerome Powell mandátuma jövő májusban jár le, legutóbb néhány napja csökkentette az általa vezetett testület az alapakamatot, 3,75 százalékra.

Trump így folytatta: „sok pénzt kerestem, nagyon sikeres vagyok, nem én fogom meghozni a monetáris politikai döntéseket, de úgy gondolom, hogy a véleményemnek súlya van, és azt figyelembe kellene vennie a jegybanknak”. Hozzátette, hogy hamarosan megnevezi az új Fed-elnököt, és egyben ismét alkamatlannak titulálta Jerome Powell-t.

Az Equilor véleménye szerint a jelenlegi legesélyesebb jelöltnek Powell helyére Kevin Hasset tűnik. Nem zárható ki, hogy a befektetői aggodalom miatt dollárgyengülés indul a következő időszakban. A jelenlegi piaci árazások jövőre összesen 57 bázispontos kamatvágást mutatnak – fogalmaznak. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG