3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Wagner magánhadsereg katonái ellentmondásosan ítélik meg főparancsnokuk döntését arról, hogyfegyveres lázadást szervezett az orosz katonai vezetés ellen.

„Lőttem volna a saját bajtársaimra?” – fogalmazta meg dilemmáját a 29 éves Vlad, aki korábban a Wagner orosz magánhadsereg katonája volt, ám a június 24-ei lázadás idején már a Moszkva védelmére kirendelt alakulatban szolgált. Ő és három társa a Moscow Timesnak számoltak be gondolataikról a fegyveres lázadással kapcsolatban. Nevüket természetesen megváltoztatták.

„Soha nem engedném meg magamnak, hogy a saját népemhez tartozókra fegyvert emeljek, azaz bizonyos értelemben a saját hazám ellen forduljak” – teszi hozzá a katona. Elmondása szerint azért lépett be korábban a Wagnerbe, hogy védje a hazáját, nem azért, mert szimpatizált Jevgenyij Prigozsinnal, a magánhadsereg parancsnokával.

Prigozsin és katonái. Fotó: MTI/AP/Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata
Prigozsin és katonái. Fotó: MTI/AP/Jevgenyij Prigozsin sajtószolgálata

„A bajtársaim és én az országért harcoltunk, nem egy kopasz idiótáért és az ő személyes ambícióinak teljesüléséért” – fogalmaz élesebben a Moszkvában élő, 35 éves Roman, a Wagner korábbi zsoldosa. Ő tavaly feladta munkáját egy pénzügyi szolgáltató cégnél, hogy visszatérjen a magánhadseregbe. Mint mondja, úgy érezte, hazája háborút vív, amit nem nézhet a partvonalról. Részt vett a háború első szakaszában egészen a Bakmutért vívott véres csatáig.

Romant és Vladot sokkolta, amikor Prigozsin elrendelte az orosz katonai műveletek parancsnokságának otthont adó, dél-oroszországi Rosztov-on-Don megszállását és elindította csapatait Moszkva felé. Bár nem értettek egyet parancsnokukkal, a hadsereg vezetését is hibáztatják azért, hogy idáig fajult a konfliktusuk.

Vlad szerint a történet vége az lett, hogy a Wagner imázsa súlyosan sérült. Roman szerint a civilek félig hazafiaknak, félig árulóknak láthatják őket. Prigozsin „tiszteletbeli parancsnok” marad örökre.

A 29 éves Malik, akivel Szentpétervár híres Nyevszkij proszpektjén találkoztak a hírportál újságírói – a Wagner koponyás logójával díszített pólóban sétált – nem tartja kétségesnek, hogy patrióta maradt. Ő is részt vett a bakmuti harcokban, ahol megsebesült. Felépülése után folytatni akarja a szolgálatot. „Minden rosztovi támogatta a Wagnert és a Prigozsint” – mondta. „Prigozsin helyesen beszélt és cselekedett. Az országért tette, amit tett, miközben Sojgu (az orosz védelmi miniszter) soha nem tett semmit.” A Wagner több harcosa egyetért vele abban, hogy jó esetben a lázadás bukása ellenére átszervezik az orosz hadsereg korrupt és inkompetens vezetését.

„Remélem, hogy a ’az igazság menete’ figyelmeztetésként szolgált a kormányunk számára” – mondja a 32 éves Mihail. A Moszkva felé induló katonai menetoszlopot Prigozsin nevezte így. Mihail, aki korábban gyári munkás volt, 2020 óta szolgál a Wagnernél. Megjárta az afrikai és az ukrajnai hadszíntereket. Bár úgy véli, hogy Prigozsin lázadása „túlságosan radikális” volt, tisztelete a magánhadsereg volt parancsnoka iránt nem lankadt. Úgy gondolja, hiába váltották le, valójában mindig ő marad „a világ legjobb katonai szervezetének” tiszteletbeli vezetője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG