3p
A Budapestre menekült, Putyin emberének számító volt macedón miniszterelnök szisztematikusan erodálta el az ország alig ébredező demokratikus berendezkedését. Az arcátlan lopásoknak köszönhetően pártjának ingatlanvagyona eléri a 200 milliárd forintos értéket. Orbán nyáron az orosz érdekekért lobbizott Macedóniában.
Nikola Gruevski (EPA/GEORGI LICOVSKI)

A 2006 és 2016 között macedón miniszterelnökként uralkodó nacionalista-populista Nikola Gruevski kedden politikai menedékjogért folyamodott Budapesten. Uralkodása alatt Gruevski fokozatosan és szisztematikusan erodálta el az ország alig ébredező demokratikus berendezkedését. Korrupciós ügyek tömkelege maradt kivizsgálatlan (a sajátjai kiváltképpen), a szabad sajtó lehetőségeit beszűkítette, az alkotmányos ellensúlyt képező intézményeket pedig lebénította. Valljuk be, egészen ismerősek ezek a macedón intézkedések. Gruevski lépése a nemzetközi politikában rendkívül kényesnek számít, már csak azért is, mert mind ő, mind a magyar miniszterelnök Putyin bizalmasának számítanak.

A stratégiai szövetséges

A Fidesz tavaly aktívan kampányolt Gruevski mellett, az önkormányzati választások egyik kampányeseményén, Ohrid városában Németh Zsolt és Gulyás Gergely beszédet is tartott. Azt a választást végül elveszítette Gruevski pártja. A macedón bíróság Gruevskit májusban ítélte két év börtönre korrupció vádjával, de a börtönbe vonulás helyett inkább szövetségeséhez menekült.

A macedón hatóságok tegnap 30 napos őrizetbe vették Mile Janakieszki volt közlekedési minisztert és Kiril Bozsinovszkit, a kormány egykori főtitkárát, mert úgy ítélték meg, fennáll a veszélye annak, hogy ők is megszökhetnek az országból. Janakieszki több ügyben is vád alatt van, amelyek közül a legprominensebb a „Titanik” fedőnevű akció, amelyben ő, Gruevski és még 10 másik gyanúsított választási csalásra szövetkeztek. Janakieszki őrizetbe vételekor élesen bírálta Gruevski menekülését, mivel szerinte az negatívan fogja befolyásolni azokat bírósági ügyeket, amelyben mindketten gyanúsítottak.

Egy macedón bíróság két hete vette zár alá Gruevski pártjának 69 ingatlanát egy átfogó pénzmosási nyomozás keretében. Az arcátlan lopásoknak köszönhetően mára a párt Európa egyik leggazdagabbja lett, csupán ingatlanvagyona eléri a 200 milliárd forintos értéket.

Orbán az orosz érdekekért a Balkánon

Káncz Csaba

A Gruevski-féle ellenzéki párt híveinek a magyar miniszterelnök június 2-án videóüzenetet küldött. Ebben Orbán – a magyar nemzeti érdekkel szembemenve - támogatásáról biztosította a pártot azon törekvésében, hogy megakadályozza Macedónia névváltoztatását és ezzel a kiegyezést Görögországgal. Orbán tehát azért lobbizott, hogy Macedónia ne csatlakozzon az euróatlanti szövetséghez és ezzel gyakorlatilag dekonspirálta magát, mint orosz befolyásolási ügynök (agent of influence). Athén több orosz diplomatát ki is utasított júliusban ebben a forró geopolitikai játszmában.

Ezzel egyidőben magyar kormánypárti médiacégekhez köthető befektetők jelentek meg a Gruevskit támogató macedóniai médiavállalatokban. Az egyik hazai ellenzéki párt külügyi vezetője írta meg nemrég, hogy „Nyugati diplomáciai körökben gyakori téma, hogy a pénzforrások mögött, amelyek révén Orbán oligarchái Macedóniában, Szlovéniában s egyebütt szélsőjobbos médiavilágot teremtenek, bizony Moszkva áll”.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG