4p
Macron meggyőződése, hogy Trump Amerikája a jövőben már érdemben nem fog hozzájárulni Európa biztonságához, a németek pedig nem hajlandók kitölteni a keletkezett űrt. Párizs öles léptékkel fejleszti űrhaderejét és nukleáris tengeralattjáróit. Káncz Csaba jegyzete.
Vlagyimir Putyin, Emmanuel Macron és felesége, Brigitte Macron a szeptember végén elhunyt egykori francia elnök, Jacques Chirac búcsúztatása után Párizsban. EPA/ALEXEI DRUZHININ / SPUTNIK / KREMLIN

Markus Ederer, a moszkvai EU képviselet vezetője bombát robbantott egy friss táviratával, amelyben azt javasolja a külügyi szolgálatnak, hogy kezdjenek egy új fejezetet a Putyinnal ápolt kapcsolatokban.   Ederer szerint az EU vezetőinek pragmatikusan kell törekedniük a kapcsolatok kibővítésére, hogy ezzel kivédjék azt az eurázsiai versenyt, amelyet Kína növekvő befolyása jelent.

A diplomata szerint az EU sokat veszíthet, ha elhanyagolja a tektonikus változásokat Eurázsiában, éppen ezért az 5G kommunikáció, a személyes adatvédelem és az Arktikus térség vonatkozásában a kapcsolatok erősítését javasolja.

Macron és Putyin, két jóbarát

S noha Ederer javaslataitól szívszélhűdés kerülgette a Moszkva-ellenes lengyel és balti diplomatákat, azok valójában nyitott kapukat döngetnek Párizsban.  Macron elnök ugyanis már szeptemberben kifejtette, hogy az európai kontinens biztonságát újra kell definiálni, mégpedig Moszkva részvételével.  Macron meggyőződése, hogy az USA a jövőben már érdemben nem fog hozzájárulni Európa biztonságához, a németek pedig nem hajlandók kitölteni a keletkezett űrt.  Sőt a francia elnök még attól is tart, hogy Moszkvát dominálni kezdi Peking, amellyel Párizs és Európa a perifériára szorulna.

Macron ezért padlógázzal dolgozik az európai haderő megerősítésén.  Párizs itt sikereket tud elkönyvelni, hiszen éppen a múlt hónapban Norvégia, Svédország és Olaszország csatlakozott a franciák által vezetett katonai kezdeményezéshez (European Intervention, EI2).  A francia erőfeszítés egybeesik a közvélemény hangulatváltozásával, amely szerint az európaiak többsége már egy önálló kül- és biztonságpolitikát támogat, Washington kistestvérének szerepe helyett.

Párizs lépései szintén egybeesnek az Európai Tanács júniusban publikált „A 2019–2024-es időszakra szóló új stratégiai menetrend”-jével.  E szerint „Az Uniónak nagyobb felelősséget kell vállalnia saját biztonságáért és védelméért is, mindenekelőtt a védelmi beruházások, a képességfejlesztés és a műveleti készenlét fokozásával. Az EU szoros együttműködésben fog fellépni a NATO-val a Szerződésekben rögzített és az Európai Tanács által meghatározott elvek – többek között az inkluzivitás, a kölcsönösség és az EU döntéshozatali autonómiája elvének – maradéktalan tiszteletben tartása mellett.”

Francia lépések az űrben és a tenger mélyén

Káncz Csaba

Macron nem a levegőbe beszél és a franciák öles léptekkel haladnak előre.  Párizs júliusban jelentette be, hogy létrehozzák a francia űrhaderő parancsnokságát és a jövőben olyan miniatűr kémműholdakat (nano-satellites) lőnének fel a világűrbe, amelyek fegyverrel is felszerelhetők, így hatékonyan tudnák megvédeni magukat támadás esetén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG