1p

Rakéta csapódott kedd reggel az afgán elnöki palotába, egy másik rakéta pedig a közeli rendőr-főkapitányság épületét találta el - közölte a rendőrség.

Az elnöki palota épülete kissé megrongálódott, de senki nem sérült meg az elnökválasztás előtt két nappal végrehajtott támadásban. Zabihulla Mudzsahid, a tálibok szóvivője telefonon jelentkezett a brit hírügynökségnél, és közölte, hogy mozgalmuk négy rakétát lőtt ki az afgán fővárosra.

A tálib lázadók azzal fenyegetőztek az elmúlt hetekben, hogy merényletekkel zavarják meg a választási folyamatot és megakadályozzák, hogy az emberek elmenjenek szavazni augusztus 20-án. Szombaton hét halálos áldozatot követelő öngyilkos merényletet hajtottak végre a NATO kabuli főhadiszállásának bejáratánál. A robbantásban 91 ember megsebesült.

A NATO vezette nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kedden kiadott közleménye szerint - tekintettel a csütörtökön tartandó tartományi és elnökválasztásra - az Afganisztánban állomásozó külföldi katonák a voksolás napján felfüggesztik katonai akcióikat, és csak azokat a műveleteket hajtják végre, amelyeket a lakosság védelme érdekében szükségesek ítélnek.
 
Hamid Karzai afgán elnök korábban hasonló utasítást adott az afgán biztonsági erőknek, és tűzszünetre szólított fel a választás napjára.

Pokolgépes merénylet a NATO-központban 
Afganisztán az afgánoké - azért még marad a NATO
Magyar katonák részvételével indult akció Afganisztánban?

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG