4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ukrajna a nyugdíjkorhatár emelése nélkül próbálja egyensúlyba hozni a nyugdíjkasszát - az IMF szerint is működhet az elképzelés.

A nyugdíjreformról elkészített kormányzati törvényjavaslatban nem emelik a nyugdíjkorhatárt, ehelyett olyan tervet dolgoztak ki, amivel elérhető, hogy 7-10 év alatt egyensúlyba hozzák a nyugdíjkasszát - jelentette ki Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök.

A kormányfő ugyanakkor utalt arra, hogy jelentős nyugdíjemelést nem tervez a kabinet. "Én is szeretném, ha 3 ezer vagy akár 5 ezer hrivnya (1 hrivnya körülbelül 10,6 forint) lenne a minimálnyugdíj Ukrajnában, de ez jelentősen növelné a nyugdíjalap hiányát. Most 140 milliárd hrivnya a hiány, ha ezt megszorozzuk hárommal, akkor több mint 400 milliárd hrivnyát kapunk, ami az ország költségvetésének 40-50 százaléka, ez a jelenlegi gazdasági helyzetben nem engedhető meg" - magyarázta Hrojszman utalva arra, hogy a kassza hiányát jelenleg az állami büdzséből fedezik.

Ez még az IMF-nek is tetszik

Ukrajna legnagyobb hitelezője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő feltételül szabta a kölcsönök további folytatásának, hogy Kijev hajtson végre kardinális reformot nyugdíjrendszerében, beleértve a jelenlegi nyugdíjkorhatár emelését is. Az IMF elsősorban a nyugdíjkassza jelentős hiányának lefaragására vár megoldást Kijevtől, ugyanakkor azt is követeli, hogy a nyugállományba vonuló dolgozók méltó időskori ellátásban részesüljenek. Jelenleg Ukrajnában 1312 hrivnya, azaz kevesebb mint 14 ezer forint a minimális nyugdíj.

Andrij Reva szociális miniszter csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy az IMF elégedett az ukrán kormányzati tervezettel, mindössze 2-3 technikai módosítást kezdeményezett a nyugdíjalap működése tekintetében.

Nem az a lényeg, hány éves az ember, hanem hogy hány évig fizetett járulékot

Az eddig nyilvánosságra hozott részletek szerint továbbra is 60 év marad a nyugdíjkorhatár Ukrajnában, viszont jelentősen és fokozatosan tovább emelik a nyugállományba vonuláshoz szükséges munkaviszonyban töltött évek számát. Eddig 15 év munkaviszony, és egyben nyugdíjjárulék-fizetés után mehettek nyugdíjba az ukránok. Az új nyugdíjtörvény életbe lépése után viszont jövőre már csak a legalább 25 évnyi nyugdíjbiztosítással rendelkezők vonulhatnak 60 évesen nyugdíjba.

Helyzetkép Ukrajnáról

Az IMF és az oligarchák által űzött ukrán miniszterelnöknek egy éves kormányzással sikerült egy százalékos népszerűségi szintre leküzdenie magát. Hrojszman az elkövetkező hetekben beáldozhatja energiaügyi, infrastrukturális és egészségügyi minisztereit, hogy elkerülje a bizalmatlansági szavazást. Amerikai híradások Putyin új stratégiájáról számolnak be Kelet-Ukrajnával kapcsolatban. Részletek >>

Ráadásul az ukrán kormány azt javasolta, hogy évente, vagyis 2028-ig egy-egy évvel emelkedjen a munkaviszonyban töltött kötelező évek száma, amíg el nem éri a 35-öt. Ugyanakkor legfeljebb öt évnyi járulékfizetési év utólag kiváltható meghatározott összegű pénz befizetésével, ami az aktuális egységes szociális hozzájárulás, valamint a minimálbér mértékétől függ. Ha például, most akarna valaki egy év járulékfizetési kimaradást kompenzálni, az a számítások alapján csaknem 17 ezer hrivnyába, azaz több mint 180 ezer forintba kerülne.

A 15-25 év között letöltött munkaviszonnyal rendelkezők - férfiak és nők egyformán - 63 évesen lesznek jogosultak a nyugellátásra. Ezt a korhatárt is egyébként tíz év alatt tervezik 25-35 év közöttire emelni. A 15 évnél kevesebb ideig járulékot fizetők 65 évesen válhatnak nyugdíjasokká, ez utóbbi viszont 2019 január 1-jétól lenne érvényben. Akinek pedig még 15 évnyi időtartamú munkaviszonya sem volt, az a 65. évének betöltése után majd úgynevezett szociális nyugdíjat igényelhet.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Reálisak a kormány gazdasági tervei? Pogátsa Zoltánt erről is kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:11
A közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense november 10-én, kedden 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink, nézőink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG