4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.

Horváth Gábor úgy fogalmazott, hogy a kormány 2027-re tervezett költségvetési konszolidációja különösen ambiciózus, a hiány az idei 7,5 százalékról 4,9 százalékra csökkenhet, a javulás döntő része az elsődleges egyenleg javításából származhat. Az utóbbi három évtizedben három olyan év volt, amikor az éves hiánycsökkenés ennél magasabb volt és meghaladta a három százalékpontot – tette hozzá az MTI beszámolója szerint.

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a KT hagyományos őszi konferenciáján az elnök kiemelte: a jövő évi költségvetés 2,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ami a piaci várakozásokhoz képest nem tekinthető túlzottan optimista várakozásnak, az elemzői előrejelzések középértéke alatt van.

A gazdasági növekedés egyik legnagyobb bizonytalansági tényezője a beruházások alakulása, amelyek az előrejelzések szerint idén már az ötödik egymást követő évben mérséklődhetnek. A visszaesés hátterében külső és belső tényezők állnak, és egyelőre kérdéses, hogy jövőre bekövetkezik-e a fordulat – tette hozzá. A vállalati adóterhek emelkedése, elsősorban a nagyobb vállalatok esetében kedvezőtlenül befolyásolhatja a beruházási hajlandóságot.   

A Tisza sem tekint el a vállalati különadóktól

Horváth Gábor kitért a különadókra, amelyek a teljes költségvetési bevétel mintegy 5 százalékát teszik ki, ezért kivezetésük jelentős kihívást jelent.

Az előző kormány korábban úgy számolt, hogy 2027-re eltűnhet a különadók egy része, a jövő évi költségvetésben azonban a jelenlegi kormány továbbra is számol ezzel a jelentős bevételi forrással. A háztartási fogyasztás ezzel szemben a gazdasági növekedés egyik fontos támasza lehet 2027-ben is.

A tervezett adóintézkedések egyfajta redisztribúciót jelentenek és elsősorban az alacsonyabb jövedelmű háztartások terheit mérsékelik, ami támogathatja a fogyasztás bővülését – fogalmazott Horváth Gábor.

A kormány a 2027-2030 közötti középtávú előrejelzésben visszafogott gazdasági és költségvetési pályával számol, ami indokolt lehet a korábbi ambiciózus, akár 4 százalékos GDP-növekedési tervek fényében. A hiánycsökkentés üteme 2027 után lassulhat, ami az államadósság viszonylag mérsékelt csökkenését eredményezheti – mondta.

Meg kell találni az új növekedési modellt

Horváth Gábor kiemelte, hogy az adósságráta érdemi csökkentéséhez a költségvetési konszolidáció mellett tartós gazdasági növekedésre és elsődleges költségvetési többletre is szükség van. A jelenlegi helyzet ettől eltérő, a növekedés mérsékelt, és az elmúlt évek költségvetési konszolidációs intézkedései ellenére sem sikerült elsődleges költségvetési többletet elérni.

A következő időszak egyik legfontosabb feladata az új gazdasági növekedési modell és az ahhoz kapcsolódó gazdaságpolitikai stratégia részleteinek kidolgozása. A megfelelő költségvetési politika önmagában nem jelent megoldást, ezért strukturális intézkedésekre is szükség van, hogy a gazdaság ismét növekedési pályára álljon

- hangsúlyozta.

Horváth Gábor: ez volt az új kormány első próbatétele

A régiós költségvetési elnökök kerekasztal-beszélgetésén kitért arra is, hogy jelentős kockázatot jelent az ország magas energiaimport függősége, és egyfajta kockázatkezelésnek is tekinthető a kormány részéről, hogy a jövő évi büdzsében több forrás áll rendelkezésre rezsitámogatásra.

Szólt arról is, hogy a 2027-es költségvetés benyújtása az első próbatétel volt a kormány számára, és a piaci reakciók azt mutatják, hogy ez megfelelt a várakozásoknak. A választásokat követő hozamcsökkenés kapcsán kiemelte, hogy a kormány még élvezi a pénzügyi piacok és a hitelminősítők bizalmát.

Bár Lengyelország hitelminősítői besorolása két-három fokozattal kedvezőbb, a tízéves magyar állampapírok hozama jelenleg alacsonyabb a lengyel kötvényekénél.

Az európai kontextusra kitérve kiemelte, hogy az európai gazdaságpolitika legfontosabb kihívása továbbra is az alacsony gazdasági növekedés, a strukturális problémák, valamint a termelékenység és a versenyképesség hiánya, és a magas államadósság elsősorban ezeknek a problémáknak a tünete.

Közép-Európában nem elsősorban az államadósság nominális szintje, hanem a növekedés üteme jelent kihívást – jegyezte meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG