2p
Egymilliárd forintos gyógyszerkutatási beruházás fejeződött be a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában.
A kutatók a gyógyszerkutatás humán vizsgálatokat megelőző fázisaiba is bekapcsolódhatnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára elismerően szólt arról, hogy az integrált diagnosztikai eljárásokkal foglalkozó cég projektje alacsony, 54,2 millió forint európai uniós támogatás mellett is megvalósult.

Solti Ferencné, a ScanoMed cégvezetője elmondta: budapesti és debreceni központjukban évente 5-5 ezer PET-CT vizsgálatot végeznek OEP-finanszírozással. Az elmúlt 10 évben összesen 140 ezer vizsgálatot végeztek a nukleáris medicina területén, ebből 70 ezer PET-CT vizsgálat volt - ismertette.

Erre használják majd

A mostani projekt keretében a ScanoMed Kft. a mai legmodernebb és leghatékonyabb módszerek felhasználásával olyan komplex molekuláris képalkotó szolgáltatási portfóliót állított össze, amely a gyógyszerkutatás humán vizsgálatokat megelőző fázisaiba is be tud kapcsolódni. Elkészült egy gyógyszergyártási tisztaterű, magas színvonalú műszeres analitikai háttérrel rendelkező radiokémiai laboratórium, amely alkalmas új gyógyszermolekulák különféle izotóppal történő jelzésére, elsősorban preklinikai alkalmazáshoz - tájékoztatott a beruházás részleteiről Solti Ferencné.

Hangsúlyozta: a transzlációs kutatóközpont megnyitásával a ScanoMed Kft. - Magyarországon egyedülálló módon - integrált rendszerben biztosítja azt az innovatív technológiát, amely a gyógyszercégek számára nélkülözhetetlen a gyógyszerkutatásban.

Gyógyszerkutatási központtá válhat

Az új kutatólaboratóriumban az újonnan kifejlesztésre kerülő potenciális gyógyszermolekulák, továbbá diagnosztikus és terápiakövetésre alkalmas kontrasztanyagok vizsgálata történhet meg kisállat-modelleken - mondta. Ezzel a technológiai fejlesztéssel Debrecen a közép-európai gyógyszerkutatás egyik vezető központjává válhat - mutatott rá.

Bagaméry István, a MEDISO cégcsoport - amelynek tagja a ScanoMed is - ügyvezetője hozzátette: 15-20 külföldi egyetemmel állnak kapcsolatban, itthon a debreceni az első egyetem, ahol a legmodernebb kutatási eszközeiket elhelyezték, de több intézménnyel is tárgyalnak hasonló beruházásról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG