Soros elmondta, hogy az Európai Unió, és a súlyosan eladósodott országok elveszett évtized. előtt állnak. Hozzátette, hogy ez akár hosszabb is lehet, mint egy évtized hiszen Japán, amely hasonló helyzetben volt, és a banki válság és az ingatlan boom hatása miatt már közel 25 éve nem képes növekedést elérni. Véleménye szerint ez feszültségeket fog szülni az unión belül, amely akár el is pusztíthatja azt. Soros mindezeket a CNN-nek adott interjúban mondta el.
A görög helyzettel kapcsolatban a befektető elmondta, hogy a megszorító csomag, amely többek között a minimálbérek és a nyugdíjak csökkentését tartalmazza nem feltétlenül fog működni hosszú távon. Azonban következő hat hónapban békét hozhat a görög fronton. A görög parlament a mai napon szavaz a kiterjesztett megszorító csomagról. Amennyiben elfogadják a szükséges intézkedéseket, akkor Görögország megkaphatja a második, 130 milliárdos mentőcsomagját.
Véleménye szerint a görög "beteg" helyzetet, az EU nem kezelte megfelelően, és továbbra is problémákat okoz Európa számára. Soros korábban az alapblog.hu-nak adott interjúban kifejtette, hogy két lehetőség áll előttük, vagy következetesen folytatják a németek által előírt megszorításos programot és akkor ebbe mennek tönkre, vagy fellázadnak a diktátum ellen, azt nem teljesítik rendesen, akkor meg ezért mennek tönkre.
A befektető véleménye szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja. A választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy szerinte Barack Obama megérdemli a második ciklust. A befektető véleménye szerint a pénzügyi válság után kialakult problémák jóval nagyobbak voltak annál, minthogy bármelyik másik elnök azonnal meg tudta volna azokat oldani. Így aki megnyeri a jelenlegi választásokat, annak sokkal nagyobb esélye lesz sikereket elérni.
Soros György is támogatta a Warren Buffett-ről elnevezett Buffett-szabály bevezetését, mely szerint azok, akik 1 millió dollár fölött keresnek egy évben, azok minimum 30 százalékos adókulccsal adózzanak. Buffett többször kifogásolta, hogy a milliárdosok - szerinte - nem fizetnek elég adót. A befektető a The New York Times-ban augusztusban közölt cikkében ezt azzal magyarázta, hogy a nagyon gazdagok, akik nem bérből, hanem befektetésből szerzik jövedelmük nagy részét, ez utóbbi után alacsonyabb kulccsal adóznak, mint a középosztálybeliek a bérjövedelmük után. Soros kiemelte, hogy a válság hatására tovább nőtt a társadalom egyes rétegei között az egyenlőtlenség.
Soros György milliárdos befektető úgy véli, hogy az alacsony gazdasági növekedés, és a hosszan tartó politikai feszültség akkor is széthúzza az unió tagállamait, ha a görögök elfogadják a kiterjesztett megszorító csomagot. Soros szerint az USA gazdasága a megújulás jeleit mutatja, a választásokkal kapcsolatban elmondta, hogy Obama megérdemelne egy második győzelmet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
6 perce
-
Nemhogy 25, hanem 50 százalékkal kellene emelni a közalkalmazottak bérét – mondja az utca embere
40 perce
-
Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
körülbelül 1 órája
-
Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
körülbelül 1 órája
-
Dráma Zágrábban
2 órája
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2 órája
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2 órája
Mfor.hu Top24
- Németh Balázs megpróbál bosszút állni Pócs Jánosért? Eljárás kezdeményez a fideszes képviselő
- Újabb csavar a kegyelmi botrányban – ez vajon hogyan történhetett?
- Teljesen átírja az egészségügyi bértáblát a kormány – egyesek akár 67 százalékos emelést is kaphatnak
- Ilyen hideg még sosem volt, mint szombat reggel
- Havasi Bertalan ügye már a rendőrségen van
- El kell tudni adni a fenntarthatóságot
- Ezt az egészségügyi szolgáltatót vásárolta fel a Doktor24
Makro / Külgazdaság
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság
Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság
Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
6 perce
Nemzetközi
Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2026. november 6. 18:35
-
Jaj a lengyeleknek
2026. november 7. 08:45
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20



