2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Erről a német dpa hírügynökségnek adott interjújában beszélt a szervezet főtitkára.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint Svédország és Finnország az új évben hivatalosan is tagja lesz a védelmi szövetségnek, de hogy pontosan mikor, azt nem tudta megmondani. A dpa német hírügynökségnek adott év végi interjúban kijelentette: teljes mértékben bízik abban, hogy a ratifikációs folyamat időben lezárul.

Stoltenberg egyértelművé tette: nem számít arra, hogy Törökország sokáig blokkolja a felvételi eljárást. A legkeletibb szövetséges állam mindeddig nem volt hajlandó ratifikálni a Finnország és Svédország NATO-felvételéhez szükséges csatlakozási jegyzőkönyveket.

A török vezetés húzódozását azzal indokolja, hogy a két tagjelölt állam „terrorszervezeteket” támogat, mint például a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK). Vannak azonban olyan vélemények is, hogy az ódzkodásban szerepet játszhat a felfüggesztett fegyverexport a NATO-partnerek részéről. Így például az Egyesült Államok kizárta Törökországot az F-35-ös vadászrepülőgép programból, miután a török kormány S-400-as rakétavédelmi rendszereket vásárolt Oroszországtól, ami komoly biztonsági aggodalmakat váltott ki a NATO-országok részéről.

Svédország és Finnország május közepén kérte felvételét a NATO-ba az Ukrajna ellen indított háború következtében. Június végén már megoldódni látszott a „terrorszervezetek” állítólagos támogatásával kapcsolatos vita. Törökország azonban most úgy véli, hogy különösen Svédország részéről nem teljesültek az akkori megállapodások. Ankara egyebek mellett állítólagos terroristák kiadatását követeli.

A múlt héten Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter svéd kollégájával, Tobias Billströmmel tartott sajtóértekezleten azt mondta, hogy még csak felúton sem tartannak a megállapodások végrehajtása területén. Egyben bírálta a svéd legfelsőbb bíróság nemrég hozott döntését, amellyel megtagadta Bülent Keneş török újságíró kiadását Törökországnak.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos üzletet üthet nyélbe Trump és a kínai elnök?
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 12:20
Találkoznak.
Makro / Külgazdaság Trumpot kiborították: kemény lépést tett
Privátbankár.hu | 2025. október 26. 10:41
Szigorított a vámokon egy reklám miatt. 
Makro / Külgazdaság Ebbe a hét új városba lehet Budapestről elrepülni
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 15:11
Indul a téli menetrend Ferihegyen.
Makro / Külgazdaság Így alakulna a nyugdíj kormányváltás esetén
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 14:12
A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint látványos vereséget szenvedett a Fidesz
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 13:12
A Tisza Párt elnöke videóval bizonyítja, hogy ők voltak többen október 23-án.
Makro / Külgazdaság Arab milliárdos vitte el a Belügyminisztériumot
Privátbankár.hu | 2025. október 25. 12:18
Rákosrendező helyett ez is jó lesz.
Makro / Külgazdaság Elhúztak a horvátok: 1000 euró fölé emelik a minimálbért
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 16:35
A horvát kormány pénteken rendeletben határozta meg a 2026-ban érvényes minimálbér összegét: a jelenlegi bruttó 970 euró 8,25 százalékkal, 1050 euróra emelkedik (valamivel több mint 408 ezer forint) – közölte a horvát sajtó.  
Makro / Külgazdaság Már Japánban is elszálltak az élelmiszerárak
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:57
Japánban a fogyasztói árak emelkedése 2,9 százalékra gyorsult szeptemberben éves szinten az augusztusi 2,7 százalékról – áll a belügy- és kommunikációs minisztérium pénteki közleményében.  
Makro / Külgazdaság Nem várt lazításról döntöttek Moszkvában
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 14:22
Az orosz jegybank 50 bázisponttal, 17,0 százalékról 16,50 százalékra csökkentette az irányadó kamatot pénteken; szakértők a kamat szinten tartására számítottak.  
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy felhúzta magát egy reklámon, hogy befejezte Kanadával a tárgyalásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 13:56
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi portálon helyi idő szerint csütörtökön közzétett üzenetében leállított minden kereskedelmi tárgyalást Kanadával egy szerinte félrevezető reklámkampányra hivatkozva, amelyben Ronald Reagan volt amerikai elnök kritikus véleményt fogalmaz meg a vámokról.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG