3p

A húszik szerint igen, és nem állnak le a támadásokkal, Irán, a Hamász, a Hezbollah és Oroszország sem fogadta túl jól a híreket.

  • Az amerikai légierő „több mint 60 célpontot támadott az iráni támogatással bíró húszik 16 katonai jelentőségű bázisán”, a célpontok között irányítási központok, lőszerkészletek, kilövőszerkezetek, gyártóüzemek és légvédelmi eszközök is voltak. A támadások során több mint száz precíziós eszközt használtak fel.
  • A húszik „külügyminiszterhelyettese”, Husszein Al-Ezzi közölte, hogy „súlyos árat” fog fizetni a támadásért Amerika és Nagy-Britannia.
  • Semmivel nem lehet igazolni az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok Jemen elleni támadását, a húszik pedig folytatják a Vörös-tengeren áthaladó, Izrael felé tartó hajók elleni támadásokat - jelentette ki pénteken  Mohammed Abdusszalám, az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók szóvivője.
    A húszik azt közölték, hogy csapások érték a fővárost, Szanaát, továbbá az északnyugati Szaada, illetve a Vörös-tenger mentén lévő Hodeida tartományt. Mohammed Ali al-Húszi, a húszi legfelsőbb politikai tanács egyik tagja barbárnak minősítette a műveletet.

  • A Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet és a libanoni síita Hezbollah elítélte pénteken a brit légierő támadásait a jemeni húszi lázadók állásai ellen.
    Közleményeikben az Irán politikáját támogató Hamász és a Hezbollah elítélte, és Izrael gázai, a Hamász ellen vívott háborújával hozta összefüggésbe a  brit királyi légierő (RAF) Egyesült Államokkal közösen indított katonai műveletét a jemeni húszi lázadók állásai ellen.
    "Határozottan elítéljük a Jemen elleni kirívó amerikai-brit agressziót, és felelőssé tesszük őket a térség biztonságát érintő következményekért. Washingtonnak és Londonnak tiszteletben kell tartania azon arab országok szuverenitását, amelyek nem nézik karba tett kézzel a cionista bűnöket" - írta közleményében a Hamász.
  • "Elítéljük a Jemen biztonsága és szuverenitása, valamint a palesztinokat támogató tiszteletreméltó emberek elleni támadásokat, akik minden tőlük telhetőt megtesznek Gáza ostromának megtörésére. Az agresszió ismét megmutatja, hogy az Egyesült Államok teljes értékű partner a gázai és a térségbeli mészárlásban, támogatja azt, és megtámadja azokat, akik a palesztin nép mellett állnak. Üdvözöljük Jement és népét, és megerősítjük, hogy a támadások nem gyengítik, hanem erősítik őket, és továbbra is támogatni fogják a palesztin népet" - jelentette be a Hezbollah.
  • Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását kezdeményezte a légicsapásokkal kapcsolatban.
  • A légicsapások végrehajtásában amerikai tájékoztatás szerint összesen tíz ország vállalt valamilyen szerepet, a britek és az amerikaiak mellett Ausztrália, Bahrein, Kanada, Dánia, Németország, Hollandia, Új-Zéland és Dél-Korea.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG