2p

Légicsapásokat mértek az éjszaka a jemeni húszi lázadók állásaira.

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az éjszaka négy jemeni, a húszik által ellenőrzött tartományban támadtak célpontokat. A cirkálórakétákkal és harci gépekkel végrehajtott csapások célpontjai között logisztikai központok, légvédelmi rendszerek és fegyverraktárak voltak.

A tájékoztatás szerint az akcióhoz Hollandia, Kanada és Bahrein "nem műveleti jellegű" támogatást nyújtott. Joe Biden amerikai elnök és Rishi Sunak brit miniszterelnök nyilatkozataikban kiemelték, hogy "nem tolerálják tovább" a húszik a tengeri kereskedelem biztonságát, illetve az amerikai és brit katonák biztonságát veszélyeztető akcióit, és amennyiben szükséges "további lépéseket" is tesznek.

A brit védelmi minisztérium szerint a légicsapások tervezése során különös gondot fordítottak a civil lakosságot érintő kockázatok minimalizálására, és a kockázatokat még tovább csökkentette, hogy a műveletet éjszaka hajtották végre.

A védelmi minisztérium még tanulmányozza, hogy az akció milyen eredménnyel járt, de már az első jelek is arra vallanak, hogy "csapás érte" húszik képességét a kereskedelmi tengerhajózás fenyegetésére - fogalmaz a tárca péntek hajnali közleménye.

Az amerikai demokrata párti képviselők egy része azt kéri számon Bidenen, hogy nem kérte ki a Kongresszus hozzájárulását a csapások megindítása előtt. A republikánus frakcióvezető, Mitch McConnel viszont támogatását fejezte ki a lépéssel kapcsolatban, bár azt "megkésettnek" nevezte.

A húszik egyik képvsielője "amerikai-cionista-brit" agressziónak nevezte a történteket, és azt állította, azóta már meg is torolták a támadást vörös--tengeri célpontok elleni akciókkal.

(Guardian, MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG