1p
A GVH és a fejlesztési ügynökség is kommunikációs tendert írt ki, a keretösszeg összesen 800 millió forint.

120 millió

Két részben, nettó 120 millió forint keretösszeggel nyílt, kommunikációs tendert hirdetett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), a felhívás az EU hivatalos lapjának mellékleteként, tenderhirdetményeket tartalmazó online kiadvány (TED) csütörtöki számában jelent meg.

Az első rész a GVH kommunikációs stratégiájának kialakítására, eseti marketing kampány tervezésére, lebonyolítására, illetve reklámügynökségi szolgáltatásokra vonatkozik. A második rész a GVH idei kommunikációs kampányaihoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatok elvégzését és a kapcsolódó tanácsadási feladatokat kéri az ajánlattevőktől.

682 millió

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közbeszerzést írt ki grafikai tervezésre, nyomdai és egyéb produkciós feladatok ellátására, valamint kreatív PR- és kampányokhoz kapcsolódó online tevékenység ellátására - a felhívás szintén a TED mai számában jelent meg, a beszerzés becsült értéke áfa nélkül 682 millió forint.

Az ajánlatokat részenként is be lehet adni 2013. február 11-éig, a győztes ajánlattevőkkel kötendő szerződés 2014. december 31-ig szól.

Az MTI érdeklődésére az NFÜ közölte: a kommunikációs munkájukhoz kapcsolódó feladatok ellátásához vásárolják közbeszerzésen a szolgáltatásokat, és abban bíznak, hogy minél többen adják be a jelentkezést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság A japán jegybank 30 éves csúcsra emelte a kamatokat, további szigorítást jelzett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:40
A Japán Jegybank (Bank of Japan, BOJ) pénteken 30 éve nem látott szintre emelte az irányadó kamatokat, újabb mérföldkőhöz érve a több évtizedes, rendkívül laza monetáris politika és a közel zéró hitelköltségek felszámolásában.
Makro / Külgazdaság Szombattól tele is kérhetjük?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 12:41
Még olcsóbb lesz a tankolás – már akinek.
Makro / Külgazdaság Meglepő, ki kaszálta el az orosz vagyon elvételének tervét Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 10:57
Nem a magyar és nem is a belga miniszterelnök verte be az utolsó szeget a jóvátételi hitel koporsójába.
Makro / Külgazdaság Jövőre még durvábban hódíthatnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 09:54
Teljesen átrendezik a piacot Európában és Magyarországon is. Célkeresztben a prémiumok?
Makro / Külgazdaság Gyorsuló növekedés, de gyorsuló infláció is jön? Ezeket az adatokat jósolják jövőre az OTP elemzői
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 09:09
Mire számíthatunk jövőre a magyar gazdaságban? Az OTP elemzői szerint főleg a választás előtti osztogatás fűtheti a növekedést.
Makro / Külgazdaság Ez is eljött: több magyar keres nettó 400 ezer forint felett, mint alatta
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 08:44
Közzétette októberi kereseti adatait a KSH: eszerint a fizetések középértéke már meghaladja a 400 ezer forintot, az átlag pedig a 480 ezret. A közszféra dolgozóinak keresete továbbra is nagyobb mértékben emelkedik, mint a versenyszférákban dolgozóké.
Makro / Külgazdaság Nagyítóval kell keresni a pozitívumokat a KSH legfrissebb adataiban
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 08:35
A természetes fogyás például egy picit csökkent – szinte minden más adat elég lesújtó a KSH népességre vonatkozó friss számaiban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG