4p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A legutóbbi olajár-ingadozások után ideje gondolkozni a szinte csak az olaj exportjára építő országoknak, miből fognak élni, ha egyszer az olajkorszak véget ér. Márpedig egyre több jel utal arra, hogy le fog zárulni, jóval előbb, mint hogy kifogyna a földkéregben található olajmennyiség.

Miből van még sok nekik?

Nem más, mint az ország olajügyi minisztere, Ali al-Naimi mondta el, miből élhetne Szaúd-Arábia az olaj után. Bármilyen meglepő is, de az energia exportjából. Vagyis amiből eddig, csak átnyergelne egy másik válfajára. Első ránézésre van is benne logika.

Az olajminiszter feltette a kérdést: mije van országának az olajon kívül? Hatalmas, jórészt lakatlan (és lakhatatlan) területe, végtelen napsütés napkeltétől napnyugtáig, és rengeteg homok. Mit lehet ezzel kezdeni? A gigantikus terület nem kis részén naperőműveket építeni, és az ehhez szükséges napelemek előállításának egyik alapanyaga, a homok is helyben van. Így az ország szinte korlátlan elektromos energiát állíthatna elő, és ezt exportálhatná.

Van még idő

Al-Naimi szerint azért nem kell attól félni, hogy az olajkorszak hamarabb lezárulna, mint 50 év, mindazonáltal úgy gondolja, hogy országának 2040-ig 54 gigawatt naperőmű kapacitást kellene kiépítenie. Persze kérdés, hogy kik lennének a hatalmas árammennyiség importőrei, hisz a legnagyobb felhasználók, mint Kína vagy Európa jelentős távolságra vannak, és az áram szállítása egyelőre nem olyan egyszerű, mint az olajé, amit hajókkal bármely tengeri kikötőbe olcsón el lehet juttatni.

Nehéz egyelőre elképzelni, hogy Európa felé magas feszültségű távvezeték-erdő húzódna Szírián és Törökországon keresztül, vagy Kína és India felé Iránon és Pakisztánon át. Persze lehet, hogy a tengeri alatti áramszállítást megoldják addig, hisz Anglia és Hollandia között van már olyan vezeték, amely nagyfeszültségű egyenáramot vezet, jóval kisebb veszteséggel, mint a váltóáramot a hagyományos nagyfeszültségű vezetékek.

Mikor terjed el a villanyautó?

A technika fejlődését nehéz előre jelezni, az elektromos energia szállítása és tárolása gyorsan fejlődő ágazat. Amúgy is jórészt ettől fog függni, hogy mikor cseng le az olajkorszak, pontosabban attól, hogy mikor jutunk el az olyan elektromos autókig, melyek legalább ugyanazt tudják, mint a jelenlegi belsőégésűek. Nevezetesen: nem drágábbak, egy töltéssel ugyanannyit tudnak menni, és a töltési idő sem sokkal hosszabb, mint most (ez akár gyors akkumulátor cserét is jelenthet a „kutakon”).

Az elektromos autók térhódítása, majd a belsőégésűek visszaszorulása időben nehezen becsülhető. Ma kevesebb, mint egy százalék az elektromos autók aránya az eladott járművek között, ami elenyészőnek tekinthető. Viszont a növekedés 60 százalékos, és ez ugyan alacsony bázisnál nem sokat jelent, viszont ha hosszabb időn keresztül így marad, majd komoly hatása lehet.

Nem légből kapott

Konkrétabb becslést tesz lehetővé, ha az elektromos autók jelenlegi költségeinek csökkenését vesszük figyelembe. Az akkumulátorok ára csak tavaly 35 százalékkal csökkent, és miután ez az elektromos autók legdrágább komponense, a trend fennmaradása elején nagyjából 5 év múlva a költségek kezdenek majd kiegyenlítődni. Persze addig az akkumulátorok teljesítményének is növekedni kell még, hogy egy töltéssel annyit lehessen menni, mint most egy tankolással.

A becslések széles skálán mozognak, 2040-re 25-50 százalék közé teszik az elektromos autók arányát az összes eladott járművön belül. Ha ez megvalósul, akkor 25-30 év múlva a jelenleg autózásra felhasznált olaj negyede-fele fölöslegessé válik, ami az olajexportőrök helyzetét már tartósan megnehezíti, ugyanakkor a megújuló energia iránti keresletet erősen megnöveli. A szaúdi miniszter jövőképe nem légből kapott.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ennek nem fognak örülni a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Makro / Külgazdaság Kijutott hatmillió hordó olaj a Perzsa-öbölből
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 06:39
Ázsia felé tartanak a szupertankerek.
Makro / Külgazdaság Tényleg korlátoznák, hányszor lehet valaki miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 19:32
A kormányfői megbízatás maximális hosszának korlátozását kezdeményezte alaptörvény-módosító javaslatában a Tisza-frakció két tagja szerdán.
Makro / Külgazdaság Egyre több magyar váltaná le Sulyok Tamást
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 17:27
A végkielégítések ügyében is nagy a kormányzati tervek támogatása. 
Makro / Külgazdaság Van egy szektor, ami nagyon lemaradt a fizetésekben – ezzel a Tisza-kormánynak is foglalkoznia kell
Imre Lőrinc | 2026. május 20. 17:04
Jelentős különbségek alakultak ki az egyes szektorok között a legfrissebb, márciusi kereseti adatokban, amiket a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közölt. A közszférában az egészségügy, a versenyszférában pedig a feldolgozóipar a legnagyobb vesztes.
Makro / Külgazdaság Nem lesz kontraproduktív a vagyonadó? Ezt is körbejárjuk a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 15:33
A vagyontervezési tanácsokat és szolgáltatásokat (is) nyújtó Crystal Worldwide Ügyvédi Iroda (CRWW) vezetője és a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének alelnöke, Magyar Csaba május 28-án, csütörtökön délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Vészjósló hírek érkeztek a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 14:05
Romlik a versenyképesség.
Makro / Külgazdaság Nem hagyják az aprót: ennyivel drágul megint a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 12:49
Ezúttal csak az egyik típusú üzemanyag ára változik csütörtöktől.
Makro / Külgazdaság Sorra mondanak le cégvezetői pozíciójukról a Tisza-kormány miniszterei
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 10:26
Eleget tettek az összeférhetetlenségről szóló törvény elvárásainak a miniszterek.
Makro / Külgazdaság Kijöttek a friss adatok: ennyivel nőttek a fizetések egy év alatt
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 08:30
2026 márciusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 779 800, a nettó átlagkereset 546 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,2, a nettó átlagkereset 11,3, a reálkereset pedig 9,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG