1p
Rémhírek miatt lépnek ki az SZDSZ-ből? Az új elnök tudja ki a ludas, de nem megy bele a sárdobálásba
Rémhírek miatt lépnek ki az SZDSZ-ből? Az új elnök tudja ki a ludas, de nem megy bele a sárdobálásba

A sárdobálásban én nem fogok részt venni - nyilatkozta a Népszabadságnak Retkes Attila, az SZDSZ új elnöke, aki szerint nem a párt elnevezését, hanem politikájának tartalmát kell megújítani.

Mint mondta, a Gizella utcai székházba csak tucatnyi kilépő nyilatkozat érkezett. Véleménye szerint a tömeges kilépések híresztelése egyike azoknak a csúsztatásoknak, amelyeket egy szűk kör terjeszt. És itt kell beszélnünk Kóka Jánosról, aki ahelyett, hogy teljesítené erkölcsi kötelességét és lemondott volna a frakció éléről, ahogy azt a küldöttgyűlés kérte, lejárató kampányt indított - fogalmazott.
 

Kóka osztja meg az SZDSZ-t, lemondatnák

Retkes Attila úgy látja: sok jóhiszemű liberálist is rávettek, hogy írják alá a tiltakozó nyilatkozatot, de bízik benne, hogy az aláírók néhány hónap múlva úgy gondolják majd, az új pártvezetés a helyes irányba indult. Sajnálom azokat, akik ennek bedőltek, de a sárdobálásban én nem fogok részt venni - mondta az interjúban.

Hozzátette: az alapítók kilépését nagyon sajnálja. Úgy gondolom, a tiltakozók közül többen megtévesztés áldozatául estek, de tiszteletben tartom döntésüket - közölte az SZDSZ elnöke.

Aláírásokat gyűjtögetve reagál a kilépésekre Retkes
SZDSZ: mára is jutott egy kilépő
A kánikulában elolvadt a kormánytöbbség?
Vége: a liberálisok kivégezték az SZDSZ-t 
12 pont - saját maguk ellen lázadnak a liberálisok
Demszkyt nem érdekli pártja országos politikája

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 08:23
9 millió volt a jegybanki alapítvány kasszájában.
Makro / Külgazdaság 2025 a vámok éve volt: Trump miatt új gazdasági fogalmakkal kell ismerkednünk – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2025. december 23. 05:46
Az idei év egyik legmeghatározóbb globális gazdasági kihívását a Donald Trump által elindított és kiszélesített kereskedelmi háború jelentette. Az amerikai elnök áprilisban mindenkire ráijesztett az első vámtételek meghatározásával, de a kétoldalú tárgyalások elindulásával lecsillapodtak a kedélyek. A globális kereskedelem azonban már nem lesz ugyanolyan, mint Trump előtt volt. A Klasszis Podcast vendége Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója.
Makro / Külgazdaság Benzinkúton éjszakáznak, holnap is tüntethetnek a kamionosok
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 19:35
A hétfői tüntetés este 8 óráig tart, de kedden visszatérhetnek Budapest útjaira a dudáló kamionosok. A kormánytól többek között azt követelik, hogy az útdíjat ne akkora mértékben emeljék meg, mint amiről Lázár János beszélt.
Makro / Külgazdaság Tavasszal üthet be a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 16:29
A tavaszi előrejelzési fordulóban javasolhatja az Európai Bizottság a Tanácsnak, hogy újabb szakaszba léptesse a túlzottdeficit-eljárást. Eközben a kormány a GDP 2,2 százalékának megfelelő pénzt osztogat el.
Makro / Külgazdaság Ötven kamiont beengednek a Hősök terére, de merre indulnak a többiek?
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 15:01
Hétfőn délután megérkezett a Hősök terére a kamionos tüntetés konvoja. A térre azonban a rendőrség csak ötven járművet enged be, a többiek másfelé indulhatnak.
Makro / Külgazdaság Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 12:33
Itt vannak a részletes adatok a költségvetés november végi helyzetéről.
Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG