1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A KDNP a Nemzeti alaptantervben hangsúlyos résszé tenné a hazaszeretetet. Az elbukott népszavazás kapcsán megemlítik: fontos, hogy legyenek közös célok
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a Nemzeti alaptanterv (nat) hangsúlyos részévé tenné a hazaszeretet erősítését - mondta el Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője szombaton az MTI-nek.

A KDNP-s politikus felidézte, hogy öt évvel ezelőtt, 2004. december 5-én zajlott a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás, amelynek eredménytelensége máig tartó súlyos sérelmet okozott a magyar nemzet számára.

A kereszténydemokrata politikus szerint a hazaszeretet erősítésének eszköze lehet a diákok látogatásának megszervezése a határon túli magyar területekre, élő és intézményes cserekapcsolatok kialakítása anyaországi és határon túli közösségek között, és történelmi múltunknak, nemzeti kultúránknak és hagyományainknak a huszonegyedik század igényeinek megfelelő, a fiatalok érdeklődését megragadó módon történő oktatása.

Történelmünk helyes ismerete, közös nemzeti célok, a magyar nemzet tagjainak egymás iránti szolidaritása nélkül ugyanis jövőnk megpecsételődött - fogalmazott.

Kitért arra is, hogy öt évvel ezelőtt a népszavazási kampány során a kormánypártok leplezetlen magyarellenes hangulatkeltő kampánya során mindenki számára nyilvánvalóvá vált a szocialista és a liberális pártok félelme a valódi nemzeti egységtől. A népszavazás káros következményei még az anyaországi és a határokon túl élő magyarok közötti személyes kapcsolatokra is rányomták bélyegüket.

Rétvári Bence szerint a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok képtelenek voltak jövőképet adni a fiatalok számára. Magyarország nemzetközi megbecsülése mélyponton van, a szomszédos államokban élő magyarok érdekében a tekintélyét vesztett kormányzat képtelen hatékonyan fellépni. A fiatalok jelentős része számára a magyar kormányzat teljesítménye az utóbbi években kifejezetten kellemetlen, vállalhatatlan.

Hozzátette: azt szeretnék, hogy a magyar emberek közösségének ne csupán közös múltja, hanem közös jövője és közös céljai is legyenek.

A KDNP-s politikus szólt arról, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a nemzeti szolidaritás kifejezésére könyvgyűjtési akciót szervez a Kárpátalján élő magyarok számára. December 20-ig két helyszínen gyűjtik a könyvadományokat, az I. kerületi KDNP irodában valamint a XVIII. Kerületi Polgárok Házában.

Leszavazták a kormányt MÁV-ügyben 
Miért reklámozhatják magukat az off-shore cégek?  
Ezt a hétvégét is elbukta az MSZP
Orbán szerint nem lesz meg a kétharmad
Kampányfinanszírozás: elbukott a civilek javaslata

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG